ildi49 blogja

Hull a hóA hegyek ormán

 És piros palástján

 csillagok pihennek

Iélapó már nevetnek

 pici ajkak riadtan

 énekelnek

 Röpül feléd

 a szeretet

 Télapó karjában

 még pihenhetsz

 jégvirágot rajzol

 az ablakra a tél 

 gyermekek álmát

 színes kis világát 

őrzi az éj 

csomaggal teli csizmák 

Télapó halk csoszogását

Leteríti palástját
az ősz
a homály nedves foltokat hagyva megáll
s a fehér fellegeken
szerelem fény pihen
A néma éjszakában
magához húzna
szívem zakatolva
vágyait hordja
lelked mögé rejtem mégis
arcomat 
csak a sötét árny szalad
világgá ordítanám
de nem szabad
s a csend most
kedvesen érint
tétovan sétál a másodpercek síkján 
még küszködöm
érzésekkel kirakott
kövek 
a küszöbön kövület
hideg pára ül mellém
és én viszem magammal
szerelmes szavaidat
mert érzem már nincs határ
mint az alkony 
a felhők peremébe 
kapaszkodom szíved melegébe

Bandukol a  sötét, foltot hagyva siet,
lépteidben liheg.
Szél hordja bánatod,
az emlékek foszlányát kutatod.

Jaj sír a szó!
A fájdalom szívedbe mar most,
kapaszkodj lelkembe,
gyertyaláng testembe. 

Megnyugszol, ne félj
a Kedves ki elhagyott
kőbokor tövében, fagyott virágok ölében legott

Szemedben mégis ragyog,
az arcodba vésett redők vonalán,
egy halvány gyertyaláng, halottak napján.

Mit érnek mondd ha érintések nélkül
símúlnak hozzád
vágyak mik el is szállnak
révedő mezőn járnak


Talán egyszer súgja
a szél...és fut előled
kabátodba bújva
menekül
s a szavak már
csendesen ülnek miértjét keresik az ürnek

Mondd milyen szerelem ez
miért fáj mégis
csak lelkedből fakadó
de nem igaz 
mert  erejük nincs már
a szavaknak

Még zúg fejemben a sok kedves szó
mire való
ha helyére bús napok
ülnek
a fotel üresen ácsorog
csak vánszorognak az órák a napok


az eső az ablakban kopog
s azután oson a párkányon 
pereg  a csillogás
egy őszi sóhajtás


levelek gyúlnek
s a fiókba menekülnek
és én várom egy újjabb
nyár talán itt talál


Egy foszlány egy darab
az életem csak halad
és nem találom
kit szeretni vágyom