ildi49 blogja
NovellaSzerelem
Vasárnap volt, a nap kibújt a felhők mögül a lány csendesen arcát az ablakhoz nyomta,
mosolyogva nézte, ahogyan a szél táncot jár a fák között.egyedül volt.
A csuklóján fehér kötés simította el az árulkodó nyomokat.
Ha rá godolt görcsbe rándult a gyomra, éles fájdalmat érzett.
Hol járhat most ? Még mindig szerette , hogyan is tud nélküle élni mert ő nem tud, azt sem
tudja, hogy ki ő valójában.
Fekete haját össze kötötte, bekapcsolta a rádiót. halk zene szólt nyugtatta idegeit mindeggy mi csak szóljon.
Becsukta szemét s az emlékek átfutottak az agyában teste remegett eszébe jutottak a szép percek
Kéz a kézben sétáltak , oly sokat andalogtak. Márta már érezte a változást tombolt benne
valami ismeretlen lüktetés. Gyermek volt még, fiatal nem tudta sorsát írányitani ,csak
röpítette a szenvedély és Tamás fogta a kezét húzta magával a mélybe a szerelembe.
Megtörtént a hajnal frissen kúszott be a kis szoba ablakán. Boldog volt Tamás lágyan ölelte
erős karjában pihentette.
Márta csendes álomba ringatózott, a fiú csak nézte ahogyan fekete haja szétterül a párnán.
Szép volt milyen szép. fiatal volt még szinte gyermek.. hogyan is érthette hogy baj is
lehet belőle.Szerelmes volt és a szerelem legyőzhetetlen.
Márta rosszul érezte magát,egyedül volt mint most is szive oly gyorsan vert hogy
szinte kiugrott a helyéről.
A vér elöntötte a szőnyeget. A lány segítségért kiáltott de a csend őrült magányába taszitotta.
Szédülni kezdett s már nem volt itt, valami sejtelmes világba került. Nem érzékelte, ahogyan Tamás betörte az ajtót , felkapta futott vele mint az űzött vad.
Éjszaka volt a kórház sötét homályában ült csendesen a fiú hirtelen felnőtté vált, ő sem hitte mennyire tud fájni kétségek gyötörték. Márta aludt, mint egy gyermek, szorosan fogta a kezét a fiú szeméből potyogtak a könnyek nem kell szégyelnie, hisz senki sem látja.
De most mennie kell nem bírja a terhet.
A reggel lassan lépkedett Márta álmosan nyitogatta szemét, hát most mi lesz, mit kezdjen magával Tamás nélkül semmit sem ér az élet. Annyira szerette Őt, hogy fájt és mégis akarta ezt a fájdalmat, nem akar felébredni soha sem..
. Leült az ablak elé s a kávé kellemes illata, kicsit visszalökte a mába, de még nem alkart itt lenni, még sebeit tapogatta, magához ölelve a csend nyugalma.
folytat köv