gyermek blogja

 

              Álmos élők

hunyorgó zsongása

piros lámpa, sápadt árva

úttesten egy szegény

kiontott imádsága.

Szemben

kocsmaszag, vigyorgó öreg

ki most

kibérelt percei munkása

s ráncai gyarmatai

az idő porszerű

légióinak,

elesett álmai

egyre mélyedő vérszívóinak.

És látom

egy háztömb oldalán

halványan vérzik a beton,

nyolcvankilenc billogja sápad

a mostanra színnel benőtt falon,

mellette

kivágott fák

mint vágások a fiatal női karon,

örökölt gyilkosság érzése fog el

s én hagyom.

Gondolok, ballagok tovább,

hallani e háztömbök

eleven, színpadi zaját

ingovány minden balkon,

a templomok elvesztek

sápadt keresztek némán eveznek

a füstben,

s alattuk az élet szenvedi műsorát

egy kamasz épp szembe köpi

zokogó anyját.

Innen

lassan a tizedikről

látom a hatvanezer fős homályt,

generációk dús növényzete

virágozza a pénznek bálványát.