emma.b.davies blogja

És ha a gonosz visszatér a környékre?! Gyilkos jár közöttünk és még nem végzett...Tudom, hogy nem! A tett igen egyszerű. Lefejtjük a legfelső réteget és a dolgok mélyébe nézünk. Meglepődnénk azon, amit találunk. Sokk...Hitetlenség...Szégyen...Bűntudat...Undor...VISSZAVONULÁS...a csend és félelem szégyene...egyenesen vezető út a pokolba. A gonosz visszatért a környékre és még nem végzett..

Kegyetlen hely lett a világ. Többé nem mentem sétálni, nem mentem ki az utcára. Rab lett belőlem. A sötétség többé már nem volt néma. A sötétség attól a naptól kezdve titkokat lehelt a hideg szélbe. Rengeted időt töltöttem azzal, mikor mindenki más aludt, hogy néztem a csillagokat, a ködös eget a Napfelkeltét és hallgattam ezeket a titkokat. Belém olvadt egy lénnyé váltam a sötéttel, a titkokkal. Ez megnyugtatott. Tudtam, hogy ezt az egyet nem vehetik el tőlem…ez már csak az enyém. SOHA SENKI sem fogja ezt megérteni, hogy amíg csak élek az egyetlen dolog, amit fel tudok mutatni az a sötétség békés, vigasztaló, titkokkal teli lehelete lesz, amit csak én értek.

„Mindenki alszik már, csak én vagyok ébren 
Milyen ostoba az ember, hogy ilyenkor tétlen! 
Átalusszák a természet legszebb képét
A ködös éjszakában feltűnő lámpa fényét

Gazdagabb leszek minden éjszakával 
Csak én látom mi másnak láthatatlan
Élvezzék csak a fagyos Nap leheletét 
A Hold tiszta fénye így már csak az enyém”

Van egy lény, ami könnyű, átlátszó, láthatatlan, megfoghatatlan. Éppen ezek a tulajdonságai miatt nem törődnek vele. Úgy tesznek vagy talán úgy is gondolják, hogy nem valós csak egy kitalált mítosz. Pedig ez a teremtmény minden egyes nap megmutatja, hogy ő valóban létezik. Ha beteg a testet is beteggé teszi, ha boldog megszépíti, ha dühös sebeket ejt, ha csalódott elzárkózik a világtól. Hatalma van. Az egyik legfontosabb irányítója az életünknek. Mégsem hisz benne senki. Nem foglalkoznak vele. Könnyebb tudomást sem venni róla, mint foglalkozni vele, gyógyítani. Van egy lény, ami könnyű, átlátszó, láthatatlan, megfoghatatlan. Éppen ezek a tulajdonságai miatt nem törődnek vele. Úgy tesznek vagy talán úgy is gondolják, hogy nem valós. Vajon mennyit nyom a lélek súlya?

Minden találkozás az életünkben búcsúzással végződik. A szerencsésebbeknek megadatik, hogy személyesen köszönjenek el…viszont nem mindenki kapja meg ezt a lehetőséget az Égiektől. 
Rettenetes érzés, amikor tudatosul az emberben, hogy egy szerettét soha többé nem fog látni…többet már nem beszélhet hozzá, nem érintheti meg, nem hallgathatja, nem segíthetik egymást tovább az élet rögös útján. Egyedül maradt. Ezt nevezik gyásznak. A gyász gyakorlatilag lelkiismeret furdalások hada a lélek ellen. Miért nem beszéltem vele többször? Miért nem töltöttem vele több időt? Vajon amikor utoljára találkoztunk nem bántottam meg valamivel? Miért veszekedtem vele annyit, semmit sem jelentő dolgokon? Furcsa dolog ez. Nem a szépre emlékezünk, csak azon kattog az agyunk, hogy mikor és mit hibáztunk. Nem szabad. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a szerettünk akárhol is legyen, szeretettel gondol ránk. Csak a szépre emlékezik, csak a vidám történetekbe kapaszkodik, hálás hogy része voltunk az életének, örül az utolsó találkozásnak és türelemmel várja a következőt. Boldog. Ezt nevezik mennyországnak.

Én egy nap kb 20x kérdezem meg vad idegen emberektől, hogy –Hogy érzi magát? –Hogy van? Hihetetlen hogy mekkora ereje van egy mondatnak. Illetve nem is a mondatnak, hanem a mondat hiányának. Tőlem jelenleg heti 1 napon kérdezi meg 1 ember….8 évvel ezelőtt (amikor mindenki más azon dolgozott hogyan tegyen semmissé egy kényelmetlen „problémát”) CSAK 1 nő kérdezte meg, hogy hogy vagyok. Nem támadott nem hitetlenkedett nem is érdekelte más csak az, hogy én akkor és ott hogy érzem magam. Mindenki azt hiszi, hogy csak a pénzért csinálja. De el kell szomorítsak mindenkit nem a pénz beszélt azon a napon. A „segélyhívás”, hogy baj van egy szabadnapján érkezett. Ott hagyott mindent és jött hozzám, hogy segítsen. Az egyetlen ember, aki nem elhallgattatni akart, hanem „ordíttatni”.
A következő 7 év igen nehezen ment. Elhallgatattak. Egyedül maradtam. Túléltem. De csak egy módszer volt, hogy élni tudjak. Úgy, hogy ordítottam. Ordítottam hangosan, teli torokból, hogy ébredjen fel az ország, hogy baj van ez így nem mehet tovább. Így „született meg” Emma B. Davies. Léteztem én. Aki nem beszél, nem bízik már meg soha többé senkibe, akit bántottak, akit bánthatnak, aki a Gonosz cinkosává vált, mert félrenéz, mert hallgat, mert engedi, hogy eltapossák, aki tesze-tosza, béna, bizonytalan, aki fél. Az, aki az a 15 éves gyerek maradt, akinek azon a napon megállt a világ és csak azt várja, hogy mikor mehet el ebből az undorító, mocskos, áruló, gyűlölködő világból. Létezett Emma. Aki ordít, aki erős, aki magabiztos, aki mindenkit megvéd, (mert őt nem védte meg senki). Emma által kinyílt a világ. Rengeteg emberrel tudott beszélni, akit bántottak. Akiktől megkérdezte, hogy „hogy vagy”. Tudta azt mondani, hogy figyu semmi baj, itt vagyok, veled vagyok, megoldjuk. Beszélj! Üvölts! Gyászolj…én meghallgatlak és a legfontosabb -Megértelek