emma.b.davies blogja

Nem akartam elengedni két kezét
Csak figyeltem nyugodt lassú lélegzetét
Tudtam, hogy hamarosan átlépi a kaput
Akkor fogtam fel, hogy minden percet ajándékba kapunk

Önző módon itt akartam tartani
Könyörgőm Istenem csak még egy napot engedd itt maradni
Ma még nem megy, nem tudok búcsút mondani
De holnap…ígérem holnap már nem fogok összeomlani

Hirtelen egy éles hang hasított a csöndbe
Ez a hang a végső búcsút törte össze
Egy nővér kiáltott: -a látogatásnak vége
Holnap jöjjenek vissza reggel hétre

Már nem volt holnap, nem töltött itt több napot
Az éjszaka minket örökre itt hagyott
Nem ezt beszéltük meg! Nem tartottad meg a szavad!
Csak annyit kértem, hogy még egy napot maradj!

Te egész életedben csak értünk dolgoztál
Minden egyes nap csak mi ránk gondoltál
Nélkülöztél azért, hogy nekünk több legyen
A bajban Te mindig fogtad az én kezem

A legszebb mécsest veszem meg minden évben
Minden egyes nap a bocsánatod kérem
Bocsásd meg nekem, hogy nem voltam ott veled
Hogy egyedül kellett utoljára lehunynod a szemed

És ha a gonosz visszatér a környékre?! Gyilkos jár közöttünk és még nem végzett...Tudom, hogy nem! A tett igen egyszerű. Lefejtjük a legfelső réteget és a dolgok mélyébe nézünk. Meglepődnénk azon, amit találunk. Sokk...Hitetlenség...Szégyen...Bűntudat...Undor...VISSZAVONULÁS...a csend és félelem szégyene...egyenesen vezető út a pokolba. A gonosz visszatért a környékre és még nem végzett..

Minden találkozás az életünkben búcsúzással végződik. A szerencsésebbeknek megadatik, hogy személyesen köszönjenek el…viszont nem mindenki kapja meg ezt a lehetőséget az Égiektől. 
Rettenetes érzés, amikor tudatosul az emberben, hogy egy szerettét soha többé nem fog látni…többet már nem beszélhet hozzá, nem érintheti meg, nem hallgathatja, nem segíthetik egymást tovább az élet rögös útján. Egyedül maradt. Ezt nevezik gyásznak. A gyász gyakorlatilag lelkiismeret furdalások hada a lélek ellen. Miért nem beszéltem vele többször? Miért nem töltöttem vele több időt? Vajon amikor utoljára találkoztunk nem bántottam meg valamivel? Miért veszekedtem vele annyit, semmit sem jelentő dolgokon? Furcsa dolog ez. Nem a szépre emlékezünk, csak azon kattog az agyunk, hogy mikor és mit hibáztunk. Nem szabad. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a szerettünk akárhol is legyen, szeretettel gondol ránk. Csak a szépre emlékezik, csak a vidám történetekbe kapaszkodik, hálás hogy része voltunk az életének, örül az utolsó találkozásnak és türelemmel várja a következőt. Boldog. Ezt nevezik mennyországnak.