csendesgondolat blogja
Nélküled
Nem éreztelek még ennyire távol,
jégbe zárt gondolat amitől fázom.
Reszket a lélek burkából kibújva,
meztelen valóját lábad elé dobta.
Nincs semmim nem is volt soha,
csak álmok... mert a szív ostoba.
Szavakon úszó kicsiny papírhajó
nagyokat álmodó, reményt ringató.
Pár perc a léted, ne küzdjél hiába,
elsüllyedtél rég könnyek záporába.
Tünékeny játék, s megannyi ígéret,
Elengedem hát összetört reményem.
Örömért boldogság,én igaznak hittem
minden pillanatért magammal fizettem.
Soha nem éreztelek még ennyire távol,
nem tudom mi voltál, valóság vagy álom.
A kis fenyő álma
pici fenyőfa
arról álmodozik
karácsonyfa lesz ő
majd ha
felnövekszik.
Ágain lógnak a szebbnél,
szebb díszek,
levelein
ülnek apró csillagfények.
Körül állják sokan,s mind reá néznek,
szívük melegétől gyúlnak
újabb fények.
Száll az égi áldás angyalok szárnyán, hol hitnél,
szeretetnél nincs semmi drágább.
Mily csodára képes az
igaz szeretet,
minél több
tölti be a
szíveket,
a karácsonyfa
csillagai annál fényesebbek.
Honvágy
Lelkem bú-rágott fa odvából könnyezve
bámulok kifelé,
keresem mit úgy szerettem, a vörösen
izzó naplementét.
Vágyom magamba szívni a selymes
fű illatát,
csokorba szedni a végtelen mező
kinyílt virágát.
Fáj a múlt melynek rozsdás kapuját
zörgetem,
várom, nyíljon az ajtó, beengedjen
régmúlt életem.
Túl sok az új mégis kevés mit nyújt nekem,
rohanó világ nincs benne érzelem.
Égig érő házak irigyen takarják az eget,
nem látom tőlük a bárányfelhőket.
Itt élek de hazám nem lesz soha,
igyekszem beállni a sorba, mégsem
tartozom oda.
Rég jártam már kis falumban
hol lágy zenét suttog a szél,
s ha búcsút int a Nap a Holdnak,
csillagos az ég.
Csukott szemmel is látom az összebújó
gerlepárt,
kiknek fészkük ott van a vén diófán.
Lelkem bú-rágott fa odvából könnyezve
nézek kifelé,
keresem mit úgy szerettem
kicsiny házam békéjét.
Talán visszatérek hova ma is tartozom,
mély levegőt veszek akkor
és a szívemre szorítom.
Őszinte-Hazugság
/Valami hiányzik/
"Édes" szavak ragacsként ragadnak,
sunyi alakok lelkedért udvarolnak.
Nyisd ki! Tárd ki szellemed kapuját,
kiforgatjuk mit szemünk benne lát.
Meglopjuk bizalmadat: csak beszélj!
Megbűnhődsz az igaz szóért: mesélj!
Kétszínű álarc mögé bújt emberek,
kiknek válaszolni én sosem merek.
Hová lett az őszinte szó, a becsület,
hol a mondás? "Az adott szó kötelez!"
Szállnak a légben esztelen szavak,
a lényeg az, legyen kit bántsanak.
Értéküket vesztett tiszta érzelmek,
mikről ha beszélsz, téged kinevetnek.
"Ciki, nem menő, gáz, sirályegymásra figyelni már nem király."
Miért? - kérdem némán hangtalan,hisz ez oly "szleng", oly magyartalan.
Bennem csak nő, dagad a pánik,
az emberi szívekből valami hiányzik.
Sarkából kifordult a világ, a magyarság,
Teremtőm! - mondj értünk egy imát!
Forog a föld
Forog a föld meg nem áll
szemem izzik, elvarázsoltál.
Bőrömön érzem puha ajkadat
az érintések lángot gyújtanak.
Édes a kín mi tombol bennem
szoríts erősen el ne engedj:
Forog a Föld vele együtt én is felröppenek magasan az égig.
Becéző kezed minden mozdulata
testem édes kínját csak fokozza.
Dübörög a vágy, robban a gyönyör
eltűnt a határ ég és föld között.
Millió csillag hull le a Földre
szikrázó karjában kéj gyönyöre, ragyogó "fényben" szívem fürdik
maradjon e perc, csak erre vágyik.
Forog a föld, s én forgok vele
zuhanok az álomból felébredve.
Reszkető testem hívja az éjt,
csukott szemem érzi a fényt.
Arcodat, ajkadat, becéző kezedet
az éj adta nekem s a fény rabolta el.Gyűlölöm a reggelt mi ellopja álmom
helyette hozva szürke valóságom.
Álmos szememben pislog a ma
szürkül az est, s jő az éjszaka.Forog a Föld a nappal utántestemben lángol izzik a vágy.