csendesgondolat blogja

Sorsom könyvében gyűlnek a mondatok,
s a mondat végén ott a pont.
Minden betű egyetlen  csepp vér belőlem,
minden szó kérdőjel előttem.

Miért? Hogyan? Miért pont én?- kiáltom
némán a csillagos ég felé.
Választ ők sem tudnak ragyogni nekem,
örök rejtély titok életem.


Semmivé lesz mit szeretetem érint,
ám lelkem gyengédségre vágyik.
Magány a sorsom?- sír a kérdés bennem,
- e büntetést biztos érdemlem?



Mit tehetek rosszul? Hol ronthatom el?
Itt boldogság otthonra nem lel.
A szerelem virága nem nyílhat ki,
a hamis ígéret  megöli.




Őszinte vagyok... talán súlyos hiba.
Hazudni a boldogság titka?
nem tudom...hát ez a szerelem ára?
Lelkem ég mert a könnyem mossa,
most pontot teszek erre a mondatra.

Nem harcolok, mit kergetek délibáb,, 
gondolataimmal sem küzdök tovább.
Mint égő fáklya lobog a vágy bennem,
hisz nem sikerült soha eltemetnem.
Kívánom az éjt, rám sötét leplet borít,
álmomban enyém, mi engem boldogít!

Fonódjon ölelőkar testem köré,
csókok emeljenek csillagok fölé.
Szivárványágyon éljek ezer csodát,
szálljak magasra képzeletem szárnyán.
Rejtsek magamba becéző szavakat,
őrizzek szép,boldog pillanatokat.

Jő a reggel, s messze száll az álom,
nem marad, csak amit lelkembe zárok.
Szenvedély suttog a dúdoló csendben,
magam börtönében, magam rabja lettem.
Reménycsillag helyett könny ül szememen,
fogva tartja szívem egy sosem volt szerelem.

Száz éves diófa hűs árnyékában,
összetákolt padon ül öreg bátya.
Fején kalapja a szájában pipa,
kopott kabátját soha le nem rakja.

"Télen meleg gúnya, nyáron árnyékot ád,
hófehér bőrödet te is takarhatnád."
Okít öreg bátya , ahogy azt már szokta,
nyomaték kedvéért pipáját megszívja.


Beszélgetek hozzá, hallgat figyelmesen,
néha, néha rám néz, bajszán pödör egyet.
Panaszkodom neki a gonosz időről,
viharról, vízről mi mindent összedöntött.


Nem szívja pipáját szájából kiveszi,
hosszan reám nézve beszédét így kezdi.
"Vót mán ez így jányom, vitte víz a viskót,
tavasszal vetettünk, vihar mindent tiport.


Rít az asszony folyton, hányta a keresztet,
imádságtól térdén a harisnya feslett.
Mondom néki, - hékám! hagyd mán azt a rívást,
tegyed a dógódat az úr küld majd áldást.


Tapossuk a sarat verünk vályog téglát,
kijavítjuk őszig családunknak házát.
Ide minden lurkót, lehet saraskodni,
kösd fel a kötényed,  sarat kell taposni!


Áldott Nap süt forrón, száradnak a téglák,
haladt a munka vót is nagy vidámság.
Csináltam kemencét olyan búbbal néki,
falu fehérnépje még most is irigyli.


Ősszel vágtam szárat, azzal úgy fűtöttem,
levettük az inget olyan melegünk lett.
Asztalon vót kenyér, cibere meg lekvár,
kacsa, tyúk meg disznó, nem éheztünk ám.


Nektek se kellene folyton szaladgálni,
csak nyugodtan kell az utat végig járni.
Az  úr reánk méri ami meg van írva,
a bajt túl kell élni türelmes munkával.
 
Úgyhogy édes jányom, türelem és munka,
ez a hosszú élet egyszerű nagy titka."

Szájában a pipa, szeme messzire néz, 
kiszól felesége, - a vacsora már kész!


Kialudt pipáját padhoz kocogtatja,
komótosan feláll, kapuját becsukja.
"Türelem és munka" cseng az öreg szava,
lehet -e így élni, a rohanó világba’?

Emlékem tövises ága húsomba váj,
szúr, éget és könyörtelenül fáj,
vérző sebekkel bolyongok,
kapaszkodnék, de nem tudok... 
...görcsbe rándult testem reszket
hátam közepén patakként,  
a bőröm könnyezte verejték...
Koponyámat rothadó gyümölcsként
tölti ki agyam, mindenem neked adtam
mindenem neked adtam...

Álmodó remény