csendesgondolat blogja

Egy nap, és követi még egy,
csak futókaland az élet.
Statisztál tested, s elköszön,
állnak még a függöny mögött.

Játék és torz vigyor a lét,
olykor szeret, gyötör és tép.
Játék, hol idegenként vársz, 
s magaddal örök harcban állsz.

Nem hoz az éj könnyű álmot,
a megváltó reggelt vágyod.
Agyadban köd, szürke homály,
ezer kérdés válaszra vár.

Ám elkéstél, nincs jó válasz,
segítségért sem kiálthatsz!
Ne menekülj, utad véges,
sorsodért te vagy a vétkes!

Suttog a könny, érintésed itt maradt,
álmot csókol szememre egy gondolat.
Arcod látom, hangod hallom..álmodom.
Vágybölcsőben izzó testem ringatom,
szerelmed szőtt paplanommal borítom.

Úszik a csend oly sötét az éj,
csillag nélkül fénytelen az ég.
Amíg lágyan ringat két karod,
ölelj, csókolj érezni akarom!

Álmokból írt kottát a vágy,
bőröm érzi tüzes ritmusát.
Míg emlékeket dúdol szívem, 
a csend karjában táncol lelkem.

Hajnalfényére gördülő könny, 
elfáradt remény szerelmünkön.
Nem küzdök...dúdolva hallgatok, 
hisz elfelejtett dallam vagyok!

Sötét csendes az éj,
mi utamon kísér.
Lassan lépek nincs cél,
a hajnal utolér.

Kínoz ezer gondolat,
kérdés mi fojtogat.
Nincs válasz, sem harag,
érzés mi itt maradt.

Már nem érzek bánatot,
s nem is harcolok,
és vissza sem fordulok...
Engedj!- menni akarok!

Hajnalodik, 
már nyugovóra tér a hold,
kakas koncert, madárének
köszöntik az új napot.

Él a természet,
s harmat fürdőt vesz a táj,
sarkig tárva az ablakom,
hallom lélegeznek a fák.

Ébredek,
hisz vár a gyomos határ,
gazzal lepett kicsi fákat
szabadít ki a kapám.

Ragyogón
mosolyog énreám a nap,
sugarai nem kímélnek,
égetik a karomat.

Peng a kapa, 
száraz a föld, pusztul a gaz,
harmat helyett sós verejték,
por füröszti arcomat.

Munkám nyomán
előbújnak,a kicsinyke fák,
gazfogságból szabadulva
hálás ágak néznek rám.

Halad a nap, 
és nem kímél a forróság,
bőröm alatt dagad az ér,
földre hull az izzadság.

Szomjam oltom 
hűs vízzel és megyek tovább,
égő szemem előtt táncol 
a reszkető délibáb.

Fogy az erőm,
a nap is lassan lemegy már,
fáradt testem porköpenyét 
lemoshatom vár a kád.

Áldott ágyam
hívogatón kacsint reám,
pihennék, de fáj és lüktet
minden apró porcikám.

Kapás ember! 
Az édes álom tovaszáll,
álmomban is csak azt érzem,
markom üres, tagom fáj!