Utasod vagyok

azt hittem kerülni könnyebb

s ellöktelek
de a szívem visszahúzott
s karjaidban kötöttem ki végleg

kértem az eget hogy felejtsek
de ezt nehezen tették meg
s néha árnyak ködösítik szemem
köszönöm hogy te most itt vagy nekem!

ólmos lábam fáradtan vár az úton
nyújtom kezem,
reményem szívemmel együtt dobban
majd egy kordé megáll nyomban
kérdi irányom hova s merre
némán állok az arcát kémlelve

kezét emeli, nyújtja felém
melegét érzem s nem kérdem én
merre visz
bízom szíve nyugalmában
s lelke vonzalmában

azóta az úton együtt battyogunk
néha megáll a ló velünk
de leginkább előre megyünk
sok ilyen kanyart még, gyerünk!