Arany blogja

MAGÁNYRA ÉBREDNI 

Álmomban újra látlak, 
hallom nevetésed, 
érzem illatod,
simogató kezed melegét 
Együtt isszuk a forró kávét, 
egymásra mosolygunk, 
cinkosan összenevetünk. 
Emlékezünk és tervezünk 
és élünk, élünk - együtt. 

És jön a hajnal, 
jön az ébredés. 
A pirkadat már egyedül talál. 
Vánkosom hiányoddal osztom meg, 
és szembesülök a ténnyel, 
hogy SOHA, 
hogy NINCS.
hogy ÖRÖKRE elmentél. 
(B. Faragó Aranka)

MA IS HIÁNYZOL KEDVES 

Rekkenő hőségben 
szárad a tarló. 
Fecskék éles nyílként 
repülnek az ég felé. 
Ablaküveg közé szorulva 
dong a légy. 
Lustán nyújtozik 
a Nap. 
Minden csendes 
és ebben a csendben, 
ma is hiányzol 
- Kedves. 
Verejtékcseppek 
peregnek arcunkról, 
a nyár sugara 
perzsel. 
Hideg fuvallatként 
szalad át rajtunk 
nemléted. 
Nélküled lobban el 
az idei nyár. 
Fájdalmunk kalodájába 
zárva várjuk 
az enyhet adó szelet. 
(B.Faragó Aranka)

Nyár nélküled 

Izzó napfény játszik,a 
csillogó Dunán, 
csikorog a szentendrei 
Hév ablakunk alatt. 
A szoba fülledt homályában 
pergetem könyved
albatosz-fehér lapjait. 
Ismerős szavak,
képek, hasonlatok
csengenek fülembe. 
Ülök a gép előtt, 
és kopogtatom versed
feledhetetlen sorait. 
Minden olyan, mint régen, 
és mégis, mégis mennyire más. 
Egy félmosoly, egy érintés, 
szurok szemed pillantása. 
Elmaradt emlékek, tájak,
- az elrepült ifjúság. 
Forróságban is fázva huzom 
össze kabátom szárnyát. 
Bennem már az ősz didereg, 
és véled együtt búcsúzik a nyár. 

(Faragó Aranka)

 ~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Baktai Faragó József halálára

Otromba játék, semmi türelem,

végzetszerű a véglet,

homályos jelek, mártíromság,

egy levél, egy vers

még utólszor,

nem "utolsó ítélet"

de megbocsáthatatlan

és végzetes, a véglet,

mert nincs tovább.

Sok volt a szenvedésből,

és "sok lett" a halálból,

földbe temetett csillag

a homlokod felől,

te már hamarabb tudtad,

hogy végzetes e véglet,

tudtad, de tudva-tudván

elhinni nem akartad, - mi sem!

hogy vihar, vihar támad,

és a torony ledől!

(Kecskemét, 20120 április 14.) 

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Kanizsa József: Csillagok vigyázzák utad

(Baktai Faragó József halálára) 

"Rászorítom a fülem a földre. 

Éjeken át hallgatom 

elődeim gyémánt csontjai fölött 

hogyan csiholnak 

szívemig lobbanó tüzet... 

halálon túli parancsra 

a FÖLDBE SIETTETT CSILLAGOK.........." 

 (Baktai Faragó József)

Odafontről látod 

hogyan lombosodnak 

friss sírod fölé a fák. 

A mélyben a gyökerek 

most fordítják feléd 

gyökér-ujjperceiket. 

Hatvannyolcadik év küszöbén 

a rád nehezedő föld 

nyomja a dévai-baktai melled, 

az alföldi emberét. 

A homokkal telített szél 

nem parittyázza már arcod. 

A szívedet itthagytad 

  - a családnak, 

  - a szerelem, 

  - a szeretet 

örök mementójaként, 

hogy "gyémánt csontjaid" 

halálon túli 

reménytüzet csiholjanak, 

mint a "földbe sietett csillagok". 

Emberi szerénységed, 

költői nagyságod 

tovább lobog 

az itt maradtak szívében, 

lelkében... 

Te már az Isten tenyerében vagy! - 

Csillagok vigyázzák utad 

a szentendrei HÉV sínektől 

az Óbudai temető fejfákig. 

Mi, az itt maradtak: 

családtagok, rokonok, 

barátok, írók, költők, művészek 

az Isten áldása reményében 

tőled elköszönünk. - 

ISTEN VELED, 

BAKTAI FARAGÓ JÓZSEF! 

 (Kőbánya, 2010. április 14.)

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Mindenütt ott vagy, ahol valaha 
tudtalak, láttalak, szerettelek: 
út, orom, erdő veled integet, 
falu és város, nappal és éjszaka 
folyton idéz, őszi hegy s tél hava, 
vizpart s vonatfütty, s mindenben ott remeg 
az első vágy s a tartó őrület 
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara. 
Szabó Lőrinc