T.Zia blogja

Csak huszonnégy óra.
Csak ennyit kívánok magamtól.
Csak egyetlen napot, ami nem rólad szól,
ami nem köti gúzsba gondolataimat,
mi nem fojtja belém sajgó szavaimat,
mert most önként vállalom fel száműzetésem.
Csak huszonnégy óra...kibírom...vagy mégsem?

Csak huszonnégy óra, a tizenkét napért,
cserébe, s hiszem, ennél többet ért
volna az őszinte, igaz szavad.
Nem vártam többet, csupán csak magad,
s hogy minden nyűgöm-gondom te is elfogadd.
Csak huszonnégy óra... hogy ne bízd el magad. :)

Szívembe ma szárba szökkent a jégvirág,
Lelkembe egy apró szú költözött bele.
Az ősz hideg, fagyni kezd kinnt a nagyvilág,
S a szút bevonzotta a testem melege.

Gonosz egy kis lény ő, szita már a lelkem,
De egyre csak vájja belém a lékeket.
Kiállok a jégre, s ha fázik majd bennem,
El fog hagyni végül, míg csendben reszketek.

Ragyogó fényeddel te mutatod utam.
A csillagom vagy nékem, édes kis fiam.
Te viszel előre, mert tudom, hogy követsz.
Én bozótot vágok, és intek, ha jöhetsz.

Rám bízod magad, és én most terád bízom
Szívemet-lelkemet, hogy őrizd meg nekem.
Ha fakulni kezdek, vagy fényem kihúnyna,
Csillag szemeidbe csak  megmerítkezem,
És haladok  tovább az úton, míg ragyogsz.
Imát mormolva majd, mert te követni fogsz.