Simike blogja

Novella
Simike•  2018. augusztus 5. 06:56

A próbatétel

Simon Roland


A próbatétel



A kunyhó nyitott ajtajából nézelődő rövidnadrágot és könnyű pólót viselő orvos a négy marcona lándzsás között elhaladó törzsfőnököt figyelte, amint eltűnt a féltve becézett ismeretlenben. A díszes tollak még sokáig kacagva integettek a távolból. - A növények szüretelését és a gyógyszer elkészítését csak éjfél idején lehet elkészíteni, amikor a betegség démona alszik – az orvos megmosolyogta az elöljáró szavait. Az őrök szertartásszerűen járták a szokásos útjukat a falu határában. A kihegyezett dárdák olyanok voltak, mint az ég oszlopai. A legmagasabb felhő sötét toronyablakából kihajoló holdarc olyan beteg és sápadt volt, mint a doktor közelében pihenő fiú. Az óriási páfrányon elidőzött egy kövér esőcsepp, majd a zavaros tócsába zuhant, pont úgy, mint egy felhizlalt remény. - Halálos beteg - sóhajtott az orvos és megtörölte a fiú izzadságcseppekkel borított homlokát. A diagnózisát megerősítette a nyomasztó monszun évszak. Az éjszakai csendet néha vadállatok sikolya törte meg, amely felkúszott a csillagok gerincén.


A gyógyításra esküdött férfi még mindig nem szokta meg a város folyamatos zajának hiányát, lüktetését és megborzongott a dzsungel kísérteties hangjain. A cserepeken és az ablaküvegen kopogó esőcseppek másképpen szóltak, mint a gallyakkal és a falevelekkel borított tetőkön táncolók. A gyógyító a jelen halálos betegségeinek kezelésére szentelte idejét. A kormány által pénzügyileg és erkölcsileg támogatott laboratóriumában ugyan néha sikerült eredményeket produkálni egy-két kísérlet során, de a várt áttörés mégis elmaradt. A kémcsövek és a legmodernebb orvosi berendezések között rájött, hogy új lehetőségek után kell néznie. Bejárta a világ ismeretlen sarkait. Csatlakozott egy nemzetközi tagokból álló expedícióhoz. A tábort elhagyva, a dzsungel mélyén egyedül kóborolva talált rá a vadonban érintetlenül élő törzsre, amely évezredek óta változatlanul, háboríthatatlanul élte mindennapjait. A törzs hamar befogadta őt, mivel a modern felszerelése miatt varázslónak vélték. A helyiek halászatból és vadászatból tartották fenn magukat. A nyelvüket meglepően gyorsan elsajátította.



A felfedezés ugyan felrázta volna a világ közönyét, de amikor belegondolt abba, hogy az újságírók, riporterek, végül a turisták hada hogyan változtatná meg az itt élő emberek életét inkább más véleményre jutott.



Valaki bejött a kunyhóba. Kinyitotta a szemét. A törzsfőnök állt előtte, megfogta a gyerek fejét és egy fakorsóból egy sűrű állapotú folyadékot itatott meg vele. A vezető csak akkor engedte el, amikor az utolsó cseppet is lenyelte a fiú. A magasan járó hold belezuhant az álmokat vizionáló tócsába.
A kisfiú a démonaival küzdött, ide-oda dobálta magát.


Az orvos szeme előtt csodálatos gyógyulás játszódott le, a napok során a gyerek állapota lassan javult, fokozatosan megjött az étvágya is köszönhetően a mágikus italnak. Rengeteg húst és gyümölcsöt evett, sokat folyadékot ivott. A fizikai állóképessége is fokozatosan javult. Sokat sétált, az egyik nap már kíséret nélkül ment a távoli patakhoz, a szülei beleegyező tudta nélkül, ezért nem is kapott dicséretet.



A doktor könyörgött a vezetőnek, hogy árulja el a gyógyszer titkos összetevőit. A törzsfőnök hosszas tépelődés után úgy döntött, hogy próbatételhez köti a kérés teljesítését. A kívülálló kapott egy lehetőséget, hogy bizonyíthassa a bátorságát.



A harcosok elállták a kifelé igyekvő férfit és elvették a pisztolyát, a könyvét és a fényképezőgépet. - Eljött a próbatétel napja - fegyver nélkül kellett útra kelnie. A törzs a fényképezőgépet veszélyes fegyvernek tartotta. Testileg és lelkileg is felkészült a kihívásra. - Ezt az utat, még a legnagyobb harcosok sem tették meg egyedül fegyvertelenül - A hajnal első sugara előtt hozd vissza a tőrt és akkor beavatlak a gyógyítás rejtelmébe- közölte a törzsfőnök.



Éjszaka volt, kísérteties kiáltás ugrándozott ágról ágra. Felnézett a sápadt teliholdra, amely egy vadállat nyelvén üvöltött. A vadon összes növénye próbálta útját állni a szapora lépteknek. A szíve a torkában dobogott.

Felvillant egy ragadozó szempár, amely folyamatosan követte. Köveken és sebes patakokon küzdötte át magát. Az óriás szobor láttán megkönnyebbülten felsóhajtott. Amikor a kezébe vette a tőrt, akkor érezte a szörny szándékát - Támadni fog - Néma léptek, állkapocs és éles karmok készültek lecsapni.



Erős fájdalom mart a karjába, homályos szeme előtt két alak bontakozott ki. A dzsungel képe átalakult kórteremmé. A szorgalmas nővér megigazította a kanült, majd kikészítette a gyógyszereket. A munkatársa a széken ült, egy kosár gyümölccsel - Mi történt? - kérdezte a lábadozó. Elhagytad a tábort és eltévedtél a dzsungelben. Egy csapatot állítottunk össze és elindultunk a keresésedre. Az infúzió folyamatosan csöpögött. Ájultan találtunk rád, egy érdekes formájú tőrről beszéltél, amelyet az óriás szobornál szereztél a küldetésed teljesítése során. Gondolom, hogy hallucináltál a kiszáradás miatt.
A rekkenő hőség a legvadabb képzelgéseket hozza elő az ember elméjéből

– A munkatársa elköszönt, letelt a látogatási idő. Az est lassan leszállt, egy ideig nézte a TV-t de hamar elunta és lekapcsolta a készüléket és elaludt. A sötét dzsungelben találta magát. A törzsfőnök hátát látta, amint az ösvényt tisztította meg a késével. A magasba tartott fáklya fénye félelmetes formára rajzolta meg az árnyaikat.  Az ismeretlen a fülükbe súgott, megosztotta velük az ősi tudás titkát.


Simike•  2018. július 11. 16:07

Szürke napok rejtélye

Simon Roland




Szürke napok rejtélye I

A kód





A férfi meghúzta az üveget, majd a kis pihenő után folytatta a tevékenységét. A friss és hideg víz enyhítette a szomjúságát.

A kórház új szárnyának hosszú folyosóját betöltő takarítógép monoton zúgása jelentette az unalmas Hétfői napot. Ha minden a tervek szerint halad, ezt az épületrészt a következő hónapban vehetik igénybe. Elképzelte, amint a doktorok egy beteget tolnak be egy lengőajtón, a nővérek kíséretében. A folyosón elhelyezett padokon azonban a hozzátartózók helyett lusta fények ültek mozdulatlan, még a tudományos fantasztikus filmek világát idéző automata tisztítógép fürge és ellenséges viselkedése sem rémisztette el őket.




Amikor egy vastag ajtó előtt haladt el, kandi tekintetek simogató érintését érezte a vállán. Leállította az automata gépet és kíváncsian belesett az üvegablakon. Felcímkézett üvegekkel felhalmozott polc mellett egy ajtó ásítozott. A hét első napja senki és semmi számára nem volt könnyű feladat, még az élettelen tárgyaknak sem. A résnyire nyitott ajtóban egy ismerő női szempár jelent az orvosi maszk mögül, a csillogó szempár viszonozta a férfi tekintetét, majd a nő egy fiolával távozott. Habár még soha életében nem látta őt, mégis ismerősként fogadták az érzései.





Délután befejezte a takarítást és jelezte a főnökének, hogy mit látott - Mutassa meg azt a helyet - a takarító pontosan ugyanoda vezette, ahol az eset történt. A vastag ajtó ez alkalommal ki volt támasztva és nem volt ott egyetlen polc sem. A falon próbálta kitapogatni az ajtót, de a falak makacsul verték vissza a tolakodó, kuatkodó kezeket - Túl sokat dolgozott mostanában, egy hét szabadságot adok önnek. Csak a képzelet játszik csúf tréfát - ismételte meg a főnöke, látva a beosztottja görcsös ragaszkodását.




A férfi éjszaka visszatért, hogy bebizonyítsa igazát. Egy zseblámpával és egy fényképezőgéppel felszerelkezve indult a kalandjára. Az épületet szerencsére nem őrizte senki. Az új kórház távol helyezkedett a belvárostól, ezért a hajléktalanok sem látogatták. Egy rövid pillanatra megállt a bejáratnál, a porta előtt. A felhők eltakarták a holdat, ezért a folyosó sötétbe burkolózott. Elindult az ismeretlenbe. A saját szívdobbanása és a léptei jelentették az érzékelhető valóságot. Felkapcsolta a zseblámpát. Az elemlámpa ultraibolya fénye kötélként feszült az épületszárny két pontja között. Végül megérkezett ahhoz az ajtóhoz. Megpróbálta feloldani az ajtó néma titkát, de a bejutás de csak kód segítésével volt lehetséges. Az ujját ráhelyezte és csendben várt - 5403 - suttogta egy női hang

Simike•  2018. július 2. 17:59

A képesség III. rész

Simon Roland


A képesség III. rész


Elena kényelmetlenül feszengett a régészeti csapat új vezetőjének autójában, az utasülésen idegesen rakosgatta a lábát, mintha nem lett volna elég hely számára. A széket igazgatta reménytelenül, de nem sikerült beállítania a megfelelő pozícióba. Véletlenül kiborította a táskáját és a dolgai után kapkodva megnyomta a dudát. A zaj magára vonta néhány nézelődő figyelmét a parkolóban. Elvörösödött fej és keszekusza haj nézett vissza rá a tükörből. A visszapillantó tükör mellett táncoló kabalafigura elképedve fogta a fejét a nő ideges és a kívülálló számára érthetetlen viselkedése miatt. Habár a vadonatúj formás sportkocsi a legnagyobb kényelmet biztosította a benne tartózkodónak, nem tudta élvezni a legmagasabb fokú biztonságot, pompát, eleganciát és a kényeztetést. A szörnyű gyilkosság képei újra előtolakodtak és kínozták a lelkét. A levegőért kapkodó sápadt nő látványa sokkolta. A kesztyűs kéz és a távoli szempár könyörtelenül szorította áldozatát egészen addig, amíg a nő mozdulatlanná nem dermedt. A kesztyűt többször is megtisztította az elkövető, azonban a gyilkosság emléke, még mindig ott tapadt rajta, mint a múlt egyik piszka, lemoshatatlanul, titkos képességgel megáldott értő elmére várva.


Összerezzent amikor megérintette a nyakát egy kéz. Az ujjak a hajával játszottak. A férfi szemébe nézett és semmi mást nem látott, mint egy gátlástalan csaló gyilkost. Elenát magával ragadták az őszinte mélyről jövő érzései és gyorsan véget vetett a színjátéknak, letépte a kacér nő álarcát és a sarokba dobta a többi kellék közé, ellökte a cirógató kezet, majd a könyökével orrba vágta a férfit – Velem nem lesz olyan könnyű dolgod, mint azzal a szegény lánnyal, akit megöltél - kiáltotta. Majd magára hagyta a megdöbbent férfit.


Elena zihálva pihent a szikla tetején, miközben a némaságba burkolózó vadászházat és a környékét figyelte. A legapróbb részlet sem kerülte el a figyelmét. A kőkunyhó előtt nem parkolt autó és a házban nem égett a villany, semmi jele nem volt annak, hogy valaki odabent szállásolta volna el magát – Sikerült elrontanom a tervemet, lehet, hogy odabent vár a gyilkos. Nincs szüksége szemtanúra. Bizonyítékot kell szereznem – heves szívdobogás kíséretében bámult le a mélybe, egyetlen pihenő nélkül mászott fel ide. A nap lassan ereszkedett lefelé. Az este megnyúló köpenyét próbálgatta a természet. Tegnap délután órákon át püfölte a bokszzsákot a garázsában, a végkimerültségig edzett. Nehezen tudott lenyugodni.


A furcsa lény, az egyetlen igaz barátja nem sokat elmélkedett, hogy vajon mit kellene tenni, mivel a tettek lénye volt egy kővel bezúzta az üveget és bemászott az ablakon. A lány követte a barátját, ő is gyorsan bejutott. Felkapcsolta a villanyt.


A nappali falán különböző korú, formájú és nagyságú fegyverek kollekciója felett szarvasagancsok hirdették a tulajdonos csalhatatlan vadászösztöneit és tagadhatatlan sikereit. Amíg Elena a könyvespolcot dúlta fel és a fiókokat forgatta ki, mindent alaposan átkutatva, addig az arctalan előrelátóan kiszedte a töltényeket a puskákból és a pisztolyokból, egyet kivéve, egy 1900-as évek elejéről származó ormótlan történelmi puskával felfegyverkezve felment az emeletre.


A lány csalódottan és reménykedve rohant fel a lépcsőn, a szeme sarkából látta a csatatérré változtatott nappali képét.

A hálószobába belépve rossz előérzete támadt. Az éjjeli lámpa fényénél nézett körbe - Itt ölték meg a lányt - Az ablak felé forduló könnyű tavaszi kabáttal leterített fotel, ruhásszekrény, íróasztal és egy franciaágy jelentette a bútorzatot. Amikor az ágyra lépett, hogy leszedje a szekrény tetejéről kacsingató dobozt, akkor a fotel elfordult és erős karok ragadták meg a lány lábát és a nőt a támadója maga alá gyűrte. Pofonok és ütések sorozata csapódott a lány testére.


Ekkor a szoba sötét titka hirtelen felrobbant, és egy szempillantásnyi rövid időre látta az alaktalan lény arctalan arcát, kezében a füstölgő puskával. Az agresszív férfi vérző fejjel dőlt a szőnyegre. Elena megkönnyebbülten fellélegzett.

Simike•  2018. május 22. 20:31

A képesség II. rész

Simon Roland




A képesség II. rész




A dolgok változtak az évek során, a fejlődés lehetősége töretlenül csörgedezett, mint egy elágazó erdei patak. Mindenki talált magának új utat, ki erre, más amarra szaladt tovább. Elena a titokban tartott különleges képességét felhasználva egyre több dolgot tudott meg a mélységes múlt rejtélyeiről és a saját személyiségéről, ezáltal hírnévre tett szert, mind a kollégái körében, mind a széles nagyközönség előtt. Szabadon szárnyalt, minden gátat ledöntött, ami akadályozta volna az előrejutását az életben.




A professzor nyugdíjba vonult, elfáradt, úgy döntött, hogy feladja az aktív életet és helyet ad a feltörekvő ifjúságnak. Az önéletrajzi könyvét sikeresen befejezte, a kritikusok és az olvasók éhes vadállatként falták a vastag könyv érdekfeszítő sorait. A valóban megtörtént kalandok és a kevésbé ismert kulturális szokások magukkal ragadták az egyszerű laikus olvasó figyelmét is. A tapasztalt férfi a sikeres könyveladás és a nyugdíjba vonulás miatt meghívta a kollégáit egy ebédre, a helyszínnek a régészeti csoport új vezetőjének mesébe illő pompás kastélyát választotta.




Elena robogóval érkezett a találkozóra. Egy luxus autóban üldögélő férfi sofőr a szemével követte a szemrevaló gyönyörű nő sportos és elegáns sétáját. A kastély főbejáratához vezető kanyargós úton, a botanikus park közepén találkozott a professzorral és egy fiatal magas férfival. Az arctalan is ott volt közöttük, de csak ő vette észre, a többiek nem láthatták a rejtélyes figurát. - Valamit akart közölni velem. – Senki nem tudott a képességéről , csak a furcsa viselkedés keltett zavart a közvetlen társaiban. - Ernest vagyok, a csapat új vezetője – a fiatal férfi a pad szélére helyezte a kesztyűjét, amellyel a mexikói kaktuszokkal dolgozott az előbb. Kezet fogtak. Elena azonnal visszaverte a férfi tolakodó tekintetét.

– Sok jót hallottam rólad, meghívlak a hegyvidéki vadászházamba - a nő alig tudta kiszabadítani a kezét - Sajnos, nem érek rá - mondta zavarodottan. - Erőszakos alak – gondolta magában – miközben megérintette a padon lévő kesztyűt, amelyet gyorsan vissza is adott az őt pimaszul bámuló férfinak. Egy szörnyű emlék képe futott át a fején. Egy levegőért kapkodó kétségbeesett nő jelent meg, akit ezzel a kesztyűvel fojtottak meg.




Az udvaron sétálók és a parkban beszélgetők is csatlakoztak az ebédhez. A pincérek újabb és újabb hada tálcák sokaságával jelent meg a kastély legnagyobb termében. A hosszú asztalon ízlésesen tálalt ételkülönlegességek kínálkoztak a hatalmas csillárok alatt. A duruzsoló társaság közül egy személy emelkedett ki. Ő nem élvezte a pompát és csillogást. Elena még csak az első fogásnál tartott, a levest kanalazta elgondolkodva, miközben a bársony függöny mögött leselkedő arctalant figyelte. A többiek már a bőséges desszert közül válogattak. Ernest úgy helyezkedett, hogy a nő mellett foglaljon helyet – Nagyon jó munkatárs, kedves lány, de néha furcsa dolgai vannak, egyszer a romos épületeknél ájult el, máskor egy régész szellemével találkozott egy kőoszlopnál - kedvelte a professzort, de most haragudott rá, hogy sok mindent elárult róla egy idegen férfinak. - Elfogadom az invitálást -mondta a lány határozottan, de a felcsattanó hangja utálattal volt tele. A férfi is megérezte a nő szívéből előtörő ellenszenvet és először nem is akart válaszolni. - A vadászházban többet megtudhatok a gyilkosságról és az áldozatról - futott át a fején a mentő ötlet és kényszerítette magát arra, hogy megtegye azt, amitől igazán irtózott. A nő megfogta a férfi kezét, megsimogatta az erős ujjakat - Hétfőn reggel érted megyek - suttogta a férfi. A professzor nem tudta, hogy mi zajlik a nő lelkében és bátorító mosolyát küldte felé, a felemelt csillámló pezsgőspohár felett.- Mibe keveredtem?-


Simike•  2018. május 21. 19:04

A képesség

Simon Roland


A képesség I. rész


A síkságon Elena egy középkorú férfibe botlott, a régimódi ruházata alapján tudósnak vélte. A tegnapi ásatások nyomai látszódtak a közelben. A kiásott gödrök lassan kezdtek látszódni a hajnal ébredező fényében. Az ütközést szó szerint kellett érteni, a férfi a vállával arrébb lökte az útjában tartózkodó nőt. Az ősi kőtömb mögül bújt elő a fura szerzet, a semmibe révedve pipájából kövér füstfelhőt fújt a magasba. A lány szúrós tekintete ellenére sem hagyta abba a dohányzást, magában motyogott. - Valószínűleg egy másik társasághoz tartozik - gondolta a lány magában és a oszlopba karcolt felíratok tanulmányozásába kezdett. Az ujjait a misztikus jelekre helyezte, érezte a testén végigfutó emlékek erős energiáját és eközben eszébe jutott az a nap, amely megváltoztatta az életét. Azon a napon szerezte meg a különleges képességét, amelyet azóta is képes hasznosítani.


A lány óvatosan araszolt előre a szikla peremén és a biztonságos részen megállva a tekintetét a mélybe vetve alaposan szemügyre vette a lába alatt elterülő romokat. Az idő és a természeti elemekkel folytatott küzdelem felismerhetetlenné változtatta az épületek külsejét - Kik építették ezeket és miért? - A hegyek között megbújó épületmaradványok feladták a leckét a megfejtésére igyekvőknek. Kezdő régészként dolgozott egy tapasztalt professzorokból álló csoporttal. Habár a lombok élvezettel fürödtek a naplementében, már izgatott remegéssel várták a vad éjszakát.


A szél játékra hívta a kíváncsi szemű nőt, pajkosan az arcába csípett és a gyönyörű fekete haját összeborzolta, majd a völgy aljába menekült. A nő kivonta magát a látvány hatása alól és a lefelé vezető ösvényre bízta magát. A lejtőn lefelé hallotta, amint egy félelmetes tigris üvöltése tőr elő az erdő sűrűjében - Soha többé ne menj egyedül a romokhoz, én felelek minden egyes emberért- a fejében újra hallotta a főnök hangját és felidézte az estét, amikor az egyik alkalommal a szigorú professzor lebuktatta az éjszakánként kimászkáló lányt.


Amikor a lány a geometriai kör közepébe került, észrevett egy alaktalan alakot, aki a barlangból lépett elő, majd húzódott vissza. A lány megpróbálta utolérni az alakot. - Kövess engem - a lány engedett a hívásnak és követni kezdte az alakot, hallotta a lépteit. Amikor a főbejáraton belépett, rémülten összerezzent, bevágódott mögötte az ajtó, amely az előbb még ott sem volt - Álmodom vagy képzelődök? - az arc nélküli lény támogatóan intet a bizonytalan mozgású lánynak, amint haladt előre, újabb és újabb ajtó csukódott be mögötte, azonban újabb és újabb nyílt ki előtte.. A romhalmaz lassan átváltozott lakóházzá, majd az épület folyamatos metamorfózisa palotában teljesedett ki. Ahogy Elena haladt a labirintus termein keresztül, a réseken beszűrődő természetes napsugár és az őt váltogató ezüst holdfény mellé a fellobbanó fáklya fénye is csatlakozott. Az arctalan újabb termeken vezette át, a folyosók megteltek szolgákkal és vadállatokkal. Odakint a tömeg önfeledten ünnepelt, álarcok sokaságát látta hömpölyögni, a dobok vadul pörögtek, fokozva a nép felajzott hangulatát.


- Elena, jól vagy?- egy ismerős arc szólt a távolból. Kinyitotta a szemét. A sátorban feküdt, a csapat vezetője, az idős professzor aggódó ráncosodó, majd kisimuló arcát látta maga előtt. - Mi történt magával? A romok között találtuk meg ájultan feküdt a főépületben.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom