Simike blogja
NovellaAz első feladat
Simon Roland
Az első feladatÓvatosan kilesett. A kulcs mágikus mantrát mormolt, mielőtt elszigetelte volna az ódon kastély legszebb lakosztályát a világ többi részétől. A kék szempár háromszor megfordult a zárban és a pazarul berendezett szoba beleszédült a tágas négy magányba. A férje, a nemes rangot és elismerést hordozó lassan eltűnt a fáklya-lelkű folyosón. A mindenhol tetten érhető léptei, a kellemes modorba csavart tanácsai és a visszautasíthatatlan parancsai makacsul itt maradtak a kulcslyuk formájú csendben, mint a kúria első urainak kísértő szellemei. Megitta a vörös mámor italát, majd a baldachinos ágyra vetette magát. A kényelmet és a fényűzést leszámítva nem talált semmi különbséget a nélkülöző családok lánytagjainak sorsa és az övé között. Gyerekfejjel, a fiútestvérétől és a szüleitől eltérően, az ünnepi felvonulás alkalmával a hintón kibámulva a látszatvalóság bársony függönyét elhúzva, észrevette a felé integető kérges kezek sokasága, az elnyűtt ruhák és a hosszú csapzott hajszálak között megbújó vágyakkal teli szemeket. A vágyakat a sajátjában is megtalálta, amikor a tükörben megcsodálta magát. A nevelőnője szépen kifésülte a haját és türelemre intette az óriási székben fészkelődő kisasszonyt. A szegény falusiak, fiúk, lányok, ha már mentálisan és fizikailag képesek voltak rá, egyaránt kivették magukat a ház körüli munkából. Nekik sem volt választási lehetőségük és az apának megfelelő férjet kellett választania. Amikor eljött a megfelelő idő elfoglalta a kijelölt helyét az ura mellett, a családi luxus börtönét egy másikra cserélte, a lelkében szikrázó lángot továbbra is rejtegetnie kellett. A kastély a hegycsúcsra épült. Nem engedte, hogy a férje egyáltalán hozzáérjen. A bárót ez nagyon megviselte, nem hatott a fenyegetés, de még a fizikai bántalmazás sem, így kénytelen volt egy másik szobába költöztetnie őt. A bárónő szobája a tenger felé nézett. Számára a szerelem a prózai világból a romantikus képzelet dőlt betűs birodalmába költözött. A naplóit ilyen álmokkal zsúfolta tele. Mostanában egyre gyakrabban talált vigasztalást a vörösborban és az ábránd buja játékaiban. Elképzelte amint egy nemes férfi gyengéden átkarolja, majd a fülébe súgja szenvedélyes vágyait. Végignyújtózott az ágyon. Egy keserű kép váltotta fel az édes pillanatokat. A férjét látta maga előtt, amint a földre löki - Az enyém vagy - Kirázta a hideg. Feltornázta magát – Nem – kiáltotta el magát, önmagáról megfeledkezve. Nem számított, hogy milyen erővel kell szembeszállni, bízott abban, hogy ő saját maga képes a sorsát alakítania. A heves figyelmetlen mozdulataival táncba hívta az asztalra rakott vizeskancsót és a tányért. A víz és a leves mind a lábára borult. Kimászott az ablakon, többször is csinált már ilyet. Legutóbb egy hete szökött meg, élvezte a pár órás éjszakai magányos sétát az erdőben. Az őrök kapták el és visszakísérték a lakosztályába. A párkányon araszolva váratlanul megcsúszott a lába, de visszatudta nyerni az egyensúlyát. A lábbelije a mélybe zuhant. Talán túl sok alkoholt fogyasztott, így nem tudta felmérni a veszélyt. Az unalmas eltervezett élete üldözte, míg a kalandvágy hívta őt. A lába alatt kővé dermedt fuvolázó gyermekangyalok óvatosságra intették a könnyelmű szökevényt. Elnézett a távolba, a szípia-színű kőkunyhó az erdő irányába nyújtózkodtak. Egy vitorlás bólogatott a világítótorony felé.Egy szörnyeteg készült arra, hogy a küldetését elvégezze. Egy hosszú csak a beavatottak által ismert átjáró vezetett a kastély alagsorába. A mesterei egyetlen céllal hozták létre, hogy gyilkoljon, és a feladatát bevégezve ő is elpusztuljon. A titkos tanokat használó társaság mesterei egy földalatti laborban álmodták világra a legyőzhetetlen élő fegyverüket - Oh, az első feladat, az első nap –felsóhajtott – majd a tekintete felszaladt a kürtőn, amennyire csak az érzékszervei engedték. Ha néhány földöntúli latin elnevezésű fény nem játszott volna a látóidegeivel és a képzeletével, akkor a teljes sötétség uralta volna a rejtekhelyet. A titkos feljáró önmagába szaladt. Ha sikerült volna eljutnia a végére, akkor önmagát látta volna a kút aljában álldogálni. - néma kiáltás, fent és a lent,a volt és a lesz a téridő pókhálója – nem tudta, hogy hol és mikor hallotta ezt a verset, de többször elismételte magában. Úgy érezte, hogy már több küldetést is végrehajtott, az első napjának érzése ellentmondott a zsigereiben érzett milliárdnyi tapasztalatával. Lehet, hogy több első küldetése volt már? Mandela effektuson elmélkedett egy rövid ideig, azonban nem sokáig engedte, hogy a gondolatai gúzsba fogják. Az építőkövek segítségével mászott felfelé. Fény, beszéd és emlékfoszlány furakodott át az egyik résen. Egy másik helyen találta magát. Óvatosan kilesett a liszteszsákokkal megrakott szekér mögül. Három gyermek piszkált egy náluknál kisebbet az utcán. A kisfiú megszeppenve nézett végig a lakóépületek becsukott szemű közömbös házain, mintha segítséget szeretett volna kérni. Legszívesebben megvédte volna őt, de nem akart lelepleződni, láthatóvá válni az istálló körül sétáló őrök számára. Az emlékfoszlány olyan gyorsan húzódott vissza, amilyen gyorsan csak jött. Senki nem látta el morális iránytűvel, mégis képes volt megkülönböztetni a jót a rossztól.Eltolta a falat, odabent volt. - Megérkeztem , itt vagyok - Az éles kardjával szóra bírta a félhomályt. Nedves lábnyomok vezettek az ablakhoz. Egy nő küzdött az életéért már csak két kékülő új tartotta őt a magasba. Erős karjával megragadta és a karjaiba zárta. Érezte a szívdobogását. Öld meg! Kiáltotta az egyik mester, a világ egyik távoli pontjából. Nem! Elkiáltotta magát. – Van ott bent valaki? - Odakint kulcszörgés hallatszott. A nővel együtt távozott a titkos átjárón. Tudta, hogy üldözni fogják, de nem érdekelte. A szobába berohanó férfi már csak az üres szoba rejtélyével találkozott. A nyomok alapján arra számított, hogy a nő a párkányon keresztül próbált megszökni tőle, miközben megcsúszott és a tengerbe zuhant. A báró dühösen nézett az éjszakába merülő falu varázs-piros házai felé szálló gyönyörű pillangó felé, amelynek apró szárnycsapásai felkavarták az ég színeit és formáit, átrendezve a csillagok állását is.A menekülő I. rész
Simon Roland
A menekülő I. rész
A hatósági automobil rendületlenül mászta meg az egymást követő lankákat, miközben a kopó szemével a vidéki tájat kutatta. A jármű mechanikus zörejébe egy másik keveredett, amely az ablak spalettáján landoló kavics csattanására emlékeztette a sofőrt. A kiszámíthatatlan földes út néha lassú tempóra kényszerítette a furgont, máskor eszeveszett sebességre csábította. A kormány mögül egy szempár figyelte a tájat, amely hol bezáródott, hol kitárulkozott, attól függően, hogy ki és milyen szándékkal szemlélte. Az éretlen zöld levelek rejtekébe rejtőző guvadt szemű mesebeli nyaralók mögött a gyermekkor őszinte entitása kandikált ki a téridő ablakán. Amikor a kocsi felkapaszkodott egy újabb magaslatra, onnan lenézve, máshogyan látta az alant elterülő előbb megvizsgált tájat. Vajon a világ változik vagy mi magunk? -
A gyerekcsapat megvárta, amíg a kopott Ford eltűnik a porfelhőben. Csúzlival sorozták meg a kunyhót – elég volt, menjünk – mondtam. - Én csak azért csatlakoztam a rossz hírű és rettegett klubhoz, hogy elfogadjanak az iskolában, de nem akartam részt venni a szégyenteljes akcióban. De már rég megbántam a döntésemet. Egy új diák került a célkeresztjükbe, aki szegény volt és mindig divatjamúlt ruhát viselt. A szülei túlórát vállaltak, hogy biztosítsák az elit iskola tanulási költségeit. Ő lett a legjobb barátom. Hiába tettem feljelentést az igazgatónál, a rettegett bandavezér a tanárok kedvence volt. Egy "apró csíny" miatt nem akarták tönkretenni az előtte álló fényes karrierjét.
Az utolsó tanítási napon a tomboló nyár kezdetén a kiszemelt szerencsétlen áldozatukat az erdő felé hajtották. Azon a napon láttuk őt utoljára.
Az egyik hang nem a távoli gyermekkor régiójából érkezett. A visszapillantó tükörből egy madárszárny vergődött, a hátsó ajtó nyitva volt. A fékbe taposott, majd az autóból kipattanva a revolverét előreszegezve, a kollégájával együtt hátrament. A vér kifutott az agyából, amikor szembesült a helyzettel. A fogoly megszökött a fejbe kólintott rendőr pisztolyával. Az őr eszméletlenül feküdt a raktér kényelmetlen ágyához bilincselve. A harmadik vizet itatott a leütött férfivel. Türelmetlenül hívta a büntetés-végrehajtási intézet irodáját. Az ujjai annyira remegtek, hogy az első alkalommal rossz számot hívott fel. Amikor meghallotta az igazgató titkárnőjének éneklő rutin szövegét, elektromos energiaként futott át az agyában a spontán ötlet. - Lerobbantunk az Isten háta mögött, a szerelőhöz vontattuk a kocsit, három nap múlva ott leszünk a rabbal – A beosztottja szemében rejtőzködő kérdésre válaszolt – A kegyes hazugság néha célszerű, muszáj volt füllenteni. Jó tudom mindenki háborogni fog, de ha kiderült volna az igazság, akkor a legpusztítóbb vihar szabadult volna a nyakunkba -
Az egyikük a legközelebbi kisvárosba hajtott egy kölcsönvett járművel szállást foglalni, ketten a szökevény nyomába szegődtek a szolgálati kocsival. – Nem járhat olyan messze. Az erdő szélén két szőke lány szaladt kéz a kézben az autóút mellett, a napfény és a búzamező. Az erdőben egy elhagyatott ház vonta magukra a figyelmüket. Óvatosan körülnézve megálltak. - Ideális búvóhely egy veszélyes bűnöző számára - A külső elhanyagoltságot mutató jelek azt üzenték a két látogatónak, hogy a háznak nincs lakója. A kollégája távolabb sétált és remegő kézzel rágyújtott. Már régóta abbahagyta ezt a rossz szokását, de a feszült helyzet rákényszerítette, hogy valahogyan feloldja a gyomorszorító idegességét.
A társát magára hagyva, rálépett a verandára, megnyikordult a deszka lába alatt. A cigarettafüst és az erdei virágok illata összekeveredett. A vastag bejárati tölgyfaajtó közepére helyezte a kezét, mint egy gyakorlott körzeti orvos a beteg mellkasára helyezve sztetoszkópját. Érezte az otthon lelkét, eszeveszett szívdobogását. A múlt és a jelen úgy folyt egybe, mint az őrült művész vásznán a színek és az ötletek.
Az apró kezek erőteljes kopogására neszezés, papucs csoszogás majd végül kulcscsörgés válaszolt. Egy kisírt szemű nő jelent meg az ajtóban. - Nincs itthon? - kérdezte a verandán álló zavartan viselkedő szemüveges gyerkőc. - Sajnos továbbra sincs semmi hír a fiúnkról - Felelte a nő, aki a korábbi önmagának csak az árnyéka volt.
A helyszín és az időpont hirtelen átváltozott. A kopogásra nem érkezett válasz, így tehát elhatározta, hogy körbejárja a faházat. Egy keskeny ösvény kísérte hátra, félénk tulipánok kísérték a lépteit, rémülten rántotta vissza a lábát, amikor vízbe lépett. A kezéből kiesett a kulcscsomó és a vízbe esett. A medence egy szintben volt a talajjal, amelynek a vízét már régóta nem takarították, falevelek és rózsaszirmok úszkáltak a felszínén. Amikor lehajolt, hogy kiemelje a vízből a kulcsot, a víz tükréből egy kíváncsi arcú fiú nézett vissza. A gyermekkor titkos ajtaja megnyílt. Fáradtan roskadt le a folyópartra, megmosta a kezét és az arcát. Az egész napi keresgélés nem vezetett sehová. A barátja nyom nélkül eltűnt. – Már megint őt kerested? Minket vádolsz az eltűnésével? Semmi közünk nincs hozzá. fejezd be a kutakodást – olyan fáradt volt, hogy nem tudta volna megmondani, hogy a Club tagjai milyen régóta követték. A fiú felpattant és nekiment a bandavezérnek, mind a ketten a patakba zuhantak. A közelben várakozók mind a kettőjüket kirángatták, majd alaposan elpáholták a lázadót.
Lerázta a makacsul ragaszkodó borostyánszínű vízcseppeket és elrakta a múltba áztatott kulcsot. Léptek közeledtek, a falhoz lapulva tette meg a visszautat, majd követte az egyik riadt szemű tulipán szokását. Kilesett a ház rejtekéből. A szökevény a pisztolyával egy szakállas alakot és a társát lökdöste előre a főbejárat felé. Megvárta, amíg átlépték a ház küszöbét, majd megpróbált behatolni a bejárati ajtón, de az zárva volt. A barátját nem tudta megmenteni, legalább megpróbálja a két ember életét. Észrevette, hogy az egyik emeleti ablak nyitva volt. Elkezdett mászni felfelé.
Pompeii titka
Simon Roland
Pompeii titka
Az idő-sárga pecsétes égbolt alatt hátizsákos turisták tolongtak, megpróbáltak annyi hasznos információt feldolgozni és maradandónak szánt emléket megörökíteni, amennyire csak képesek voltak. Döbbenten szemlélték a kővé vált egykori lakókat, akiket a vulkán időtlen halálra ítélt. - Kevesen tudják azt a tényt, hogy a Vezúv két vulkánt foglal magában, geológia időléptékben mérve a fiatal tűzhányó alatt ott szunnyad a másik, az ősibb, a rejtélyekkel és feszültségekkel tűzdelt. - Másodpercek fénykép villanásai próbálták megérteni több ezer éves titkokat. - A kultúra-keselyű, vagyis a kulturális emlékekre vadászó személy a nappalijába érve előveszi naplóját és egy újabb pipa kerül egy újabb név mellé. - Itt is jártam - jelenti ki a nagy felfedező. A fotókat megosztja a közösségi oldalakon, hogy irigységet keltsen másokban, majd hamar elfelejti azt, hogy mit is tanult az utazása során. Az életben a legfontosabb a tapasztalat. - Különböző csoportok már azon a ponton voltak, hogy összekeveredjenek egymással, mint az idősíkok, a földrajzi elemek, a valóság és képzelet óceánjai. A különleges szépségű idegenvezető fantáziadús történeteivel fűszerezett történelmi leckéi lenyűgözték a hallgatóságot. A csoportvezető értetlenül nézte, amint az emberek láthatatlan falakon haladtak keresztül. - A világ két részből áll, a láthatóból és a láthatatlanból, az utóbbi is ugyanúgy létezik, csak nem mindenki képes érzékelni. - A képek úgy suhantak át az elméjén, mint a legemlékezetesebb gyermekkori pillanatok. A nagymama házában átélt éjszakai vihar, amelyet rémtörténetek hallgatása előzött meg és a feledhetetlen bújócskázás a hátsó udvaron a gyümölcsfák között a féktelenül vad környékbeli gyerekekkel, a lepkevadászat és a horgászás a nagyszülőkkel. Hirtelen ősi emlékek emelkedtek ki a földből, pont úgy, mint Pompeii fénykorában a firmament meghódítására készülő, más rivális városok pompáját lekicsinylő, szédítő művészeti objektumokat, régi és új misztikus szimbólumokat összekeverő nemesi otthonok. Felemelt egy különleges tárgyat, amelynek láttán a nyáj megindult a helyes irányba. Megvárta, amíg a tagok sorokba rendeződtek, majd folytatta a szokásos feladatát. Amíg a sajátjai létszámát és egészségét ellenőrizte, a tenger felől érkező kacér sós szél kihasználta a kínálkozó alkalmat, és a hosszú fekete hajával kezdett el játszani. Habár hallották az anekdotáit és látták maguk előtt a szónoklót, de a nő lelke valahol máshol járt.
A fényűző életmódjáról híres város közössége két részből állt, a többséget alkotó uralkodókból és az őket kiszolgáló szegényebb néprétegekből. A naplemente aranyban fürdette a pompázatos tornyokat, előkelő otthonokat, kupolákat, teraszokat, tágas termeket, szelíd kéken hullámzó fürdőket, a jólétet, az istenek és démonok nagyságát hirdető, a túlzás és a kicsapongást jelképező szobrokat. A fórum tetején sétáló őrszemek, a két kentaur a vakító fény felé fordult, mint egy vízforrásra bukkanó vadállat, valahol az erdő közepén. A fény ellepte az üres amfiteátrumot, a kicsi, de ezer-szemű villákat és a palazzo összes résén befurakodott. A legtöbb gazdag ember olyan építészeket alkalmazott, akik képesek voltak a fényt buja játékba hívni. A szívmelengető napcsóvák mostohán bántak a burjánzó urbánus környezet szerényebb negyedeivel, szándékosan elkerülték a szegények házait. A kőkunyhókat összekötő szűk sikátor-labirintusára egy súlyos árnyék vetült, amely megakadályozta a kitörési lehetőséget. A forró nap úgy hömpölygött le a Vezúv oldalán, mint egy lávafolyam. A szőlősorok rémülten menekültek a tenger felé. Ez a kép előrevetítette, beárnyékolta az elkövetkező tragikus események égi halászok által készült gyöngysorát.
Livli, a gyönyörű és lelkiismeretes szolgálólány a konyhában tevékenykedett éppen, amikor az istenek az emberek tudtára adták éktelen haragjukat. Láthatatlan Herkulesi kéz mozgatta meg az egész épületkomplexumot. Az evőeszközök és tányérok lázadozva csörömpölve ugrándoztak a polcon, mint a rakoncátlan gyerekek lefekvés előtt. Abbahagyta a kenyértészta dagasztását. A dühös tombolás olyan váratlanul ért véget, amilyen hirtelen elkezdődött. Összesöpörte az összetört porcelánt és a csend milliárdnyi mozaikdarabjait, a benne tükröződő világokkal együtt. Elmélázott a háziállatok különös viselkedése és a pusztító természeti jelenségek között, miközben befejezte a munkáját és a szolgálók számára fenntartott sötét folyosón keresztül elhagyta a palotát.
A fáklyákat több napos szurok-mély álmukból még senki nem ébresztette fel, csak a szél lobogott zsörtölődve helyettük a földalatti összekötő helyen. Livli nem akarta meggyújtani a fáklyákat, imádott a sötét folyosón meditatív állapotban áthaladni. Itt senki nem irányította a személyes életét. A gondolatai a közösség kötött szabályait figyelmen kívül hagyva szabadon szárnyalhattak.
Szobájába érve azonnal az ágyra dobta magát, de nem aludt el. Nem hagyta, hogy az álom-szörny magával rántsa erős polip karjaival – Feladatom van - Átöltözött, ahogy maga a város is. Szűknek, de kényelmesnek érezte a szobáját, bár lehet, hogy a hosszú egymást követő feladatok utáni pihenési vágy mondatta ezt vele. A furcsa lénnyel való találkozása teljesen felkavarta rutinszerű életét. Az idegen jóslatai mind igaznak bizonyultak, beleértve az előrengés helyét és az idejét is. A démon jóslatai mellett egy másik dolgot is megdöbbentőnek talált, úgy voltak képesek kommunikálni, hogy a testbeszédet vagy a szájukat egyáltalán nem használták. Segített neki az embrió állapotában lévő terv továbbszövésében, finomításában. Ezt a titkát még a kedves idős szakácsnőnek sem árulta el. Pedig a legnyomasztóbb érzéseit is megosztottat a jólelkű konyhaművésszel. Az egyetlen személy volt, akit egy kicsit közelebb engedett magához az emberek közül. A démonnal való különös szövetsége napfényre kerülése a saját halálos ítéletének megírásával lett volna egyenértékű. Megvárta, amíg az este uralma alá hajtotta a várost, majd kilépett a csend ajkú utcákra.
Az arborétumba bejutni olyan könnyű volt, mint a piacon gyümölcsöt, zöldséget és halat vásárolni. A titkos jelet felmutató lány elől ijedten húzódott félre a két nagydarab őr. A misztikus ősi estéken minden álarc lehullt. Ez idő alatt, nem számított. hogy kinek mennyi ezüst és arany nyomta zsebeit, sem az, hogy milyen magas pozíciót töltött be a közösség életében. Ez alkalomból a szenvedély dominált minden egyéb dolog felett, csak az az absztrakt ötlet jöhetett szóba, amelyek nem kapcsolódtak össze a vagyoni helyzettel. - Kinek milyen erős vágy hajtja a szívét? - Kérdezte az élet. A gyermeklelkű hajnal érkezésével mindenki elfelejtette ezt az egyedi belső érzést és utánozhatatlan tapasztalatot. Minden egyes polgár a születésekor kiosztott szerepét játszotta tovább az élet színpadán. A király újra a fejére illesztette a koronáját, a kereskedő visszament a pult mögé, a napi jelentős haszonban reménykedve, a koldus visszaült az utca valóság-hideg kövére, miközben szirén énekű érmék varázstáncát látta lelki szemeivel.
Amikor a herceg észrevette az olajfák alatt sétáló nőt, odarohant és átölelte. Habár a nő magabiztossága néha elbizonytalanította, megzavarta őt, valójában ezt a tulajdonságát szerette benne a legjobban. Elvárta, hogy szolgák szerények és engedelmesek legyenek. Livli a lelke legmélyéről érkező viszolygó tiltakozás ellenére, hagyta, hogy a nemes férfi megcsókolja az arcát. – Ünnepelünk, ne kérdezz semmit, idd meg ezt az egészségemre– a lány sietve nyújtotta át a flaskát. A férfi azonnal felhörpintette a folyadékot. Az uralkodó kicsapongó életet élő fia szerette a démon-szemű lányt, akinek az apró szeme több élettel volt tele, mint a gigantikus méretű csillogó kincseskamra és a nyüzsgő hataloméhes tanácsterem együttvéve. A herceg hamar álomba szenderedett az italába kevert erős szer hatására.
Livli felmérte a palazzo méretét - Siess – a jel mindig mássá alakult át az agyában. Néha úgy érezte, hogy látja a hangot. Óvatosan mászni kezdett a masszív falon. Ahogy egyre magasabbra jutott a szobrok segítő kezeit felhasználva, felidéződött benne néhány emlékezetes nyári nap, amikor a hangyák útját követte. Most azonban úgy érezte magát, mint a korábban megfigyelt apró hangya a gigantikus világ törzsén. Az ágak végtelen számú lehetőségei közé félve bámult. A nő ereje és akrobatikus ügyessége megcáfolta vékony, törékeny alkatát. A harmadik emeleti ablakon benézve észrevette a herceg apját, egy kinyitott vastag könyv előtt ült és valamit nagyon elmélyülten tanulmányozott a sejtelmes fényben. Szerencsére nem vette észre az esti lopakodót. A lány a negyedik szintre érve áldotta a nemeseket, hogy mindig keményen bántak vele. Nem volt ritka, hogy nehéz tárgyakat, termékeket is neki kellett egyedül az udvarról a raktárba behordania. Az élet a kegyetlen mester megerősítette a testét és az elméjét. A tervét addig vitte, amíg el nem érte célját. Belépett az ablakon.
- A palazzo negyedik emeletén megtalálod a családod ereklyéjét – ez a mondat visszhangzott az elméjében hetek óta. Ez a szoba a csaták során zsákmányolt fegyvereket őrizte. Egy rajtaütés során a szülei rabságba kerültek. Livli Pompeii-ben született. Amikor az ujjai átölelték a misztikus tőr markolatát, újabb földrengés következett be, ezúttal sokkal erőteljesebb, pokolibb. A Vezúz kitörése miatt minden egyes épület láthatóvá vált. A lány gyönyörűnek találta volna ezt a ritka jelenséget, ha nem jelentett volna halálos veszélyt minden egyes élőlényre. Szürke füstfelhő szállt fel baljóslatúan. Ismeretlen mágusok kántálásának hallotta a szüntelen földmozgást. Az átok ott kopogott minden ajtón és ablakon.
Az Afrikai kőzetlemezek teljes erővel nyomódtak neki az Európainak. Óriási erők léptek működésbe. A lány kizuhant az ablakból. Az utolsó pillanatban azonban sikerült megkapaszkodnia, az apró termetű Ámor szobrába. Az ujjai görcsösen szorongatták a bronz nyílvesszőt. A kapálózó lába alatt zöld örvénnyé változott a park.
Váratlanul egy buborék ölelte át és a biztonságos belsejébe került. A tektonikus lemezek az egész várost megmozgatták, a lakók sikolyát elnyomta az istenek üvöltése. A Vezúz, a mindenható titán megunta Pompeii gúnyos kérkedését és telhetetlenségét. Nem elégedett meg a megalázó térdre ereszkedéssel. Meghozta dörgedelmes ítéletét – Teljes pusztulás -
Szükségem van erre a tárgyra és egy érdekes karakterre ebből a földi időszakból – telepatikus kapcsolatban volt a démonnal. Ahogy a burokban lebegett az összeomló város felett, vérfagyasztó események sorozatának szemtanúja vált. Látta, ahogy álmukból felriadt félmeztelen emberek, férfiak, nők, gyermekek, gazdagok és szegények együtt próbáltak biztonságos helyre érni, de a legtöbben az épületek maradványai vagy a lávafolyam alatt haltak meg. Livli könnyes szemmel lépte át a téridő vékony szövetét.
A mágikus szerelem
Simon Roland
A mágikus szerelemA szolgák és a katonák a falhoz húzódtak, amikor a folyosón elhaladt a különleges csapat. A herceg, a szülei, a szörnyvadász és két elit katona látszólag nagyon sietett. Mivel a trónterem bejárata be volt zárva a holnap megtartandó esemény miatt, a kastély másik szárnyához kellett vonulniuk, az azt helyettesítő helyiséghez. A trónterem ajtaját virágok és kúszónövények rámázták be. A kövér király vezette őket a vendégszobához, ahol végül mindenki elfoglalta az őt megillető helyét és szerepét.A királynő vörösbort töltött az ura kupájába. A fia az ablaknak támaszkodott és várta, hogy az események fonala meginduljon. A két strázsa úgy tűnt átváltozott tartóoszloppá. Láthatatlan, de mégis jelenlévő erővé. Már éjfél körül járt az idő. A beszámolóra készülő megállt a tekintetek által kijelölt kör közepére és a mesterien kifaragott széken terpeszkedő túlsúlyos király unszolására elkezdte a beszámolót. - Végeztem a birodalmunkat rettegésben tartó bestiával. Az igaz, hogy a rémség parasztokat, nemeseket gyilkolt le és békés falvakat tartott rettegésben, de birtokomba került egy új információ. hogy a királyi család a birodalom alapításakor falusiak ezreit mészárolta le, mivel elutasították a behódolást. Hogyan határozhatjuk meg a jó a gonosz fogalmát? Kérem a beígért aranyamat és már itt sem vagyok - Az uralkodó felpattant a székéből és dühösen megindult, hogy elégtételt vegyen - Hogyan mered kétségbe vonni az általam hozott törvények jóindulatát és jogszerűségét? - A helyiséget uraló arany színű fáklyák megremegtek a király hangjától. A király a kardját kirántva közeledett a férfi felé - Várj majd én megtanítom őt a helyes jómódorra - A herceg közéjük állt, elválasztotta a feleket. A feszültségből táplálkozó csendet a kardok fémes csörtetése váltotta fel. Az ablakon besurranó hold kettéválasztotta a termet, a párbajfelek hol az ezüst vonal egyik oldalán, hol a másikon tartózkodtak. Habár a szörnyvadász híres véres küzdelmei, csatái legendás tornyokká nőttek az alattvalók körében, a herceg gyermekkora legkorábbi szakaszától kezdve a legnagyobb mesterektől tanulhatta el a kardvívás ősi mesterségét. Így nem csodálkozhatunk, hogy a rövid párharc után a szörnyvadász kard nélkül maradt - Végezz vele - hallotta apja ólom tömörségű parancsát. A meglendített pallosát azonban visszafogta és éppenhogy megérintette az ellenfele szívét. A trónörökös megtette az első lépcsőfokát a lázadáshoz vezető úton. A két katona a tömlöcbe zárta a felségsértőt. A herceg elvonult a szobájába. Nem aludt sokat, a vágyai már korán felrázták mély álmából- Találkoznom kell vele -A férfi és a nő a világ peremén lépkedtek, imádták a veszélyt, de a szerelem, amely a szívükben sarjadt meglapozta a bizalmat. Egymásba kapaszkodtak, mint a domboldalon suttogó fák. A kék bársonyos égboltnak feszülő kastély ódon tornya, biztonsága, pompája, gazdagsága és az Ős-óceán végtelen szabadsága közt egyensúlyoztak. Odalent a mélyben nyelvüket nyújtogatták az irigy tűhegyesre csiszolt fel- majd eltűnő sziklamaradványok - Egy halászfaluban nőttem fel. Ez az én mágikus talizmánon. - Szólalt meg a lány váratlanul, érezte a férfi kutató tekintetét. Az emlékei közt bujkálva vizsgálgatta a férfit. - Szeretlek – A férfi gyengéden megfogta a kezét és letérdelt előtte. A kimondott szavak varázsának tanítása most bebizonyította létjogosultságát. Ezeket szavakat már oly régóta várta, de a herceg, csak most volt képes az ajkára festeni. A lány elpirult, szótlanná vált. Szégyenlősen játszott a medállal. Hihetetlennek tűnt, de igaznak bizonyult, hogy az érzelmeik és vágyaik hevesebbek voltak, mint az őket körülölelő természet. A nő gyönyörű teste, hercegnői gyengéd mozdulata, nemesi viselkedése, széles körű tudása megcáfolta a szolgálólányként betöltött szerepét a kastély területén és megkérdőjelezte a birodalom hierarchikus rendszerét. Az idilli lopott perceket a csörtető katonák zavarták meg. - Öljék meg a szolgálólányt. - Egy vékony követelőző női hang hajtotta előre a katonákat, akinek az alakját a herkulesi őrök robusztus látványa rejtette el. A lány kelletlenül bújt ki a kedvese öleléséből. A gyönyörű haja úgy lobogott a hirtelen feltámadó dühös szélben, mint egy őszinte vallomás. Mielőtt levetette volna magát a szikláról szenvedélyesen megcsókolta a herceget.A trónörökös férfi addig bámulta az óriási sziklákon visszaverődő hullámokat, amíg el nem vezették az őrök. A szíve a torkában dobogott. Vajon a szenvedélye stimulálta a burjánzó képzeletét vagy valami mágikus esemény történt? A csobbanás helyén olyan misztikus szimbólumokat látott, mint a talizmánon. A kérdésre érkező halovány választ hamar eltakarta a milliónyi jéghideg redős kétely és megannyi csillámló szikra. A katonák nyílvesszővel árasztották a hullámok rendjét megzavaró apró rést, amely végül egyetlen kék morajlássá olvadt össze. Egy hajó a flotta közül alaposan körbejárta az öblöt, a lány teste nem bukkant elő. Csak a medúza fejű nap emelkedett ki a habokból. A prominens nemesi család összes tagja gyorsan és szoros egyetértésben hozta meg az ítéletét a herceg felett. A család rövid tanácskozás után megoldotta a kialakult bonyodalmat. A kijelölt hercegnő kezét a rabszolgának eladott herceg fiatalabb fiútestvére nyerte el. A két legerősebb ország királyi családjának erős szövetsége megalapozta a gyümölcsöző kereskedelmi és a katonai kapcsolatokat. Egy másik egység a börtönből megszökött szörnyvadász árulkodó nyomait kutatta.A visszajáró fájdalom, amely a csupasz hátába mart emlékeztette a büntetésére, a döntésének a következményére. Újra megragadta az evezőt és meghúzta. A korbács sebességét a nyári égbolton átsuhanó villáméhoz hasonlította. A veszélyessége a leghalálosabb fajtájú kígyó képében jelent meg a forró dzsungel közepén, amely bármelyik másodpercben lecsapni kész a kijelölt áldozatára. A folyosón sétálgató éber szemű izmos rabszolgahajcsár ismeretlen nyelven káromkodott, de minden egyes alárendelt evezős, attól függetlenül, hogy a világ melyik sarkából származott, tisztában volt a pattogó szavak, mérgezett kifejezések és az erőszak nyelvét beszélő korbács univerzális jelentésével. A kapitány és a markos katonák minden alkalommal kihangsúlyozták a hatalmukat és a nagyszerűségüket. Azonban ezen a viharos embert próbáló napokban a legénység minden egyes tagja olyan védtelennek érezte magát a reményből és kalandvágyból faragott hajóban, mint az álmatlan árnyak ringatta bölcsőben sírdogáló csecsemő legendákat suttogó nyughatatlan éjjeleken. A rabigába hajtott herceg összes érzékszerve képes volt befogadni az üvöltő víztömeget formázó hullámhegyek mögül érkező üzenetet. Az éjszaka még nem ért véget, de a hajnal még nem rajzolta meg a táj illékony vásznát. A gályát a várakozás izgalma itatta át, valami véget ért és egy új kezdődött. Az egész világ együtt lélegzett az alsó térben gubbasztó rabokkal. Az evezősök egyetlen entitásnak látszódtak volna a kívülálló számára, azonban mindegyikük más vágyat dédelgetett a szívében. Valaki gazdagságról álmodott, más szerelemért epekedett.A kapitány és az emberei szoborrá merevedtek, amikor a gigantikus méretű lény hirtelen kiemelkedett a habokból. Amíg a hipnotikus szem a harcosokat bűvölte, a csápok átölelték a gályát. A tengerjáró teste ropogott. A fedélzetre vezető lépcsősorának rejtekéből a mester éles lándzsákat állított a szörny fejébe, aki viszonzásként az egyik csápjával megragadta és az egekbe emelte. A szabadságuktól megfosztott, a rabság félhomályában üldögélő emberek egyszerre éreztek elégtételt és a lelkük mélyéig ható félelmet, amint a magasban tehetetlenül kalimpáló hajcsár utolsó pillanatait követhették figyelemmel. Az egyik mitikus lényt formázó felhő mögül kimerészkedő napfény úgy ereszkedett le a sötétben kuporgó elgyötört rabok közé, mint egy rojtos kötél. Az ostor, amely a hátukon csattant, most a hullámok közé zuhant, a kegyetlen kínzó holttestével együtt. A korbács a hullámok hátán siklott tova, mint egy menekülő vadállat. Az Ős-óceán amely minden földi élet bölcsője volt, most sűrűn osztogatta a halált. A víztömeg tetemeket, zsákmányolt kincseket és fegyvereket sodort magával. A rabok a megszerzett kardok, tőrök, és dárdák segítségével próbált megszabadulni a béklyóiktól, néhánynak sikerült, de a legtöbben vízbe fulladtak. Pár elkeseredett ember, a józan észnek ellenszegülve, még ilyen helyzetben is egymással küzdött egy rubint nyaklánc vagy egy csábosan kacsingató gyémánt gyűrű megszerzéséért. A feszültség, az elnyomott érzelmek feltörtek. A herceg egy karddal vágta szét a reménytelenség és a szolgaság szörnyű fémes szimbólumát. Az egykor büszke hajó szánni való ronccsá, értéktelen tákolmánnyá változott és mélység parancsoló szavának eleget tett.Amikor a herceg a felszínre küzdötte magát a levegő után kapkodva, ott találta a szerelmét is. - Én is szeretlek- Megcsókolták egymást. A medált a férfi kezébe nyomta, a mágikus szimbólumok átjárták a testét, bármire képes volt – Gyere velem -Úsztak lefelé a mélybe. A napfény egy ideig követte őket, de végül feladta. Magára hagyta a szerelmespárt. Csókok, ölelések őrült örvénye hirdette a szerelem erejét.Ambrose Bierce rejtélyes eltűnése I. rész
Simon Roland
1913 Mexikó
Ambrose Bierce egy domboldalon vánszorgott felfelé. A lombok valamilyen mértékben megóvták a testét a nyomasztó hőségtől.A hosszú gyaloglás próbára tette erejét. A fájdalom egyszerre volt jelen a végtagjaiban és a hátán, éhség és szomjasúság kínozta. Nem állt szándékában pihenőt tartani és nem akarta felélni a hátizsákjában lévő kevés maradék tartalékát. Némán lépkedett előre az amorf köveken. El kell jutnia a városba, mielőtt a rejtélyes figura utolérné.Közeledő lódobogás kényszerítette megállásra. Négy lovas vált ki az erdő zöld csendjéből és a pisztolyok és puskák rajzolta kör közepén találta magát. A spanyol furcsa dialektusával és a haramia faragatlan stílusával beszéltek. Minden szavukat megértette. – Figyeld meg alaposan a külföldi divatos ruháját, biztosan vagyonos ember. A családtagok majd fizetnek érte – a középkorú férfi a revolverével igazította meg a széles kalapját, majd utasításokat adott ki a többieknek. Habár katonai kiképzést kapott és többször is bizonyította mentális és fizikai erejét a különböző véres ütközetben, nem lett volna értelme szembeszállni a túlerővel. Hagyta, hogy elvegyék a pisztolyát és elrabolják. Megkötözték a kezét és a lábát és az egyikük a hátasára húzta, mint egy lisztes zsákot.Egy elhagyatott kunyhóhoz vezettek a lovak. Mikor leszálltak a lóról, a nap már az Óceán mélyén aludt. Szemerkélni kezdett az eső és felerősödött a szél. A távoli csillagok illatát, formáit hordozó esőcseppek a háztető hiányos résein furakodtak be. Az Óceán polip csápjai átöleltek a kőházikót.A friss sós levegő segített abban, hogy elviselje a megpróbáltatást.A legkisebb szobát szemelték ki új otthonának. A világhírű újságíró és novella író ihlet gyűjtés miatt érkezett Mexikóba. A körülmények, a bezártság és a fenyegető légkör arra kényszerítették, hogy írjon. A halovány gyertyafénynél vetette papírra a lehetséges történetének vázlatát. A helységben csak egy ágy volt. Kapott innivalót és ételt is. A pohár tükrében megvizsgálta az elgyötört arcát és az ősz haját. Kiderült, hogy a bandavezér a főhadiszálláson tartotta a kisfiát is.Éjfél körül a hangulat a tetőfokára hágott. Egy jól sikerült bankrablást ünnepeltek vehemensen. Az ünneplés túlságosan jól sikerült. A haramiák leitták magukat. A kulcslyukon keresztül láthatta a társaság néhány rossz-arcú tagját. Néhányan az asztalra feküdve aludtak a szétszórt és eldőlt üvegek között. Mások összevesztek és egymással üvöltöztek.Érezte a szempár súlyos kérdéseit. Az ablakon kibámulva azonnal megelevenedett a saját novellájának sora, A kis csavargó, Jo szívszorító hányatott sorsa. „Ha láttad volna Jot az esőben álldogálni, aligha imádtad volna. ” Észrevette a rongyos ruhába csavart gyerkőcöt az udvaron, aki lassan beleveszett a ragadós és sötét esőfüggönyben. A részeg banditák elől menekült ki. Váratlanul kulcs fordult a zárban és a kisfiú ártatlan arca jelent meg - Gringó, szabad vagy – mondta a kisfiú.Az ajtó nyitva volt. Kilépett az éjszakába.