Simike blogja

Simike•  2019. január 13. 17:44

A szörnyetegek

Simon Roland

A szörnyetegek

A kastély felett átúszó hosszú egyforma napok sötét baljóslatú fellegekké változtak és a hatalmas kőkerítés környékéről fenyegető jeleket küldtek a toronyszoba ablakából vágyakozva bámuló lenyűgöző jelenségre. A jéghideg szél az arcába csapott, hogy észhez térítse - Soha ne próbálj megszökni! - Becsukta az ablakot, de makacs módon továbbra is az erdőt fürkészte a tekintetével, miközben a finom ujjaival a fekete hajával játszott. A legtöbb nő elfogadta volna irigylésre méltó helyzetét, hamarosan gyűrűt tesz az ujjára a legelegánsabb és leggazdagabb férfi és bárónő lesz belőle. Nyugtalan boldogtalanság uralta az elméjét. Az esküvő időpontja vészesen közelített. A nemesnek sem könnyű a helyzete, a magas elvárások olyan dolgokra kényszerítették, amit nem szívesen vállat volna.
Az egyik téli estén nem bírt elaludni. Felült a baldachinos ágyán. A kedvesére gondolt és arra a napra, amikor megismerkedtek. A vágy szétáradt a testében. Egész testében reszketett. Azonban a fejében felvillanó második képet sikertelenül próbálta elűzni. A szomszédos szobában szunyókáló nemes megijesztette, amikor elképzelte, ahogy próbál közeledni felé. Csak önmagát okolhatta a kialakult helyzetért. Önként költözött a kastély vastag falai közé a jobb élet reményében, amit később természetesen megbánt. Felkelt és a fejében kavargó gondolatoktól kísérve magára kapta a ruháját és már odakint is volt. Félhomályos titok költözött a kastélyba. Olyan csend volt, hogy hallotta a gótikus ablakon besurranó hold lépteit. Szaladt volna végig a folyosón, de valaki, akit eddig nem vett észre, berántotta a másik szobába - Tudtam, hogy te is azt akarod - suttogta a férfi miközben a falhoz szorította és megcsókolta a nyakát, a nyakláncon díszelgő ősi címer a lányt testét nyomta. - Engedj el, megakarom kóstolni az italt - Az ellenállás hevességétől meglepődött a szenvedélyes báró. A férfi szót fogadott, engedelmesen és illően töltött a borból mind a kettőjüknek. Az ízletes nedű a család szőlőbirtokáról származott. Amikor a férfi a levert regényeket visszapakolta a polcra, a nő kihasználta a helyzetet és a fiolából öntött egy kevés adagot a férfi alkoholos italába. Mélyen egymás szemébe néztek. Koccintottak. A nő elbúcsúzott a férfitól, aki az ágy szélén üldögélt elmélázva.

Másnap este felébredt az éjszaka kellős közepén. Valami elfojtott kiáltást és zajt hallott. A szíve most vadabbul zakatolt. - Újra eljövök érted- Visszhangzott a fülében az ígéret. A kedvesével való első találkozás minden részletét sikerült felidéznie. A testét izzadságcseppek borították.
Nyár volt. Az erdőt járta gyógynövények után kutatva. Az egyik falubeli idős néni súlyosan megbetegedett, de mivel jelentős vagyonnal nem rendelkezett, így nem is álmodhatott volna drága gyógyszerekről. Úgy szerette őt, mint a saját nagymamáját, így hát úgy döntött, hogy segít neki. Az erdei ösvény cipelte magával. A kosara már félig megtelt a különböző növényekkel, amikor öt rabló rátámadt. A lovon érkező megmentője a lány védelmére kelt. Kardok, tőrök és vad szemek szikráztak a vakító napfényben. A lovag is megsérült a küzdelemben, de végül sikerült a túlvilágra küldeni a támadókat. A férfi és a nő között különös lelki elválaszthatatlan kötelék alakult ki, sokat beszélgettek, de ajkukra még nem tapadt csók. Elváltak, mindenki visszatért a saját otthonába. A nő magával vitte a szörny ígéretét.

A tükörből egy másik gyönyörű nő lépett elő. A szemében semmi félelem nem látszódott.
Lenézett az ablakból. Odakint úgy örvénylett a hó, mint a lelkében és testében kavargó őrült szenvedély.
Érezte, hogy a szörny a közelben van. A sietség miatt azonban elfelejtett ruhát ölteni és így meztelenül szaladt végig a folyosón. A mezítlábas lábnyomát árnyak követték. A forró női test hevességét nem befolyásolhatta a padlókövekből áradó a letűnt világokból gomolygó hűvösség és utálat, se az évszázados megalkuvó falakból áradó rideg lehelet. A lelke már nem itt járt. Úgy tűnt a könyvtárszoba mellett őrködő angyalt ábrázoló szobrok is menekülni akarnának erről a helyről - Sok sikert! - az angyali kísérteties sóhajok sokáig követték a kacskaringós folyosón, majd le a lépcsőn. A nő végül ölelő karokba szaladt bele. A bestia felkapta és érezte a nő szívdobogását és a lángoló testét, amely forróbb volt, mint a téli széllel örök küzdelmet folytató diadalmas táncot lejtő, árnyjátékot játszó tűztestű fáklyákénál. A szörny mosolyra húzta a száját, majd a cipőjével számolta meg a lépcsőfokokat. A nemesi kúria előtt néhány fáklya rémülten megrebbent a két halott őr látványától.
A lovon vágtatva még egyszer hátranézett - Irány a szabadság! - A kastély néhány ablakában fény gyulladt. A tornyok elmerültek az éjszaka rejtélyében.

Már messze jártak, vad és ismeretlen tájakon vágtak át.. A folyóparti kunyhóhoz érve megálltak. A hajnal első sugara berámázta az otthonos faházikót. A folyam lágyan csobogott, a fákon énekes madarak nézelődtek. A természet befogadta a szerelmes párt.
A férfi lesegítette a nőt a lóról. A szörny letépte a nyakából a medaliont és elhajította. A csobbanásban egy pillanatra feltűnt az ősi címer, majd a víztakaró ügyesen elsimította és átírta a szimbólumot. A nő felhajtotta az ampulla maradék tartalmát. Most már mind a ketten szabadok voltak. Megcsókolták egymást. A két test egymásba fonódott.


Simike•  2019. január 13. 08:27

Orloj

Simon Roland

Orloj

Hiúság,
végtelen
tükörképe
mély álomkór.

Arany,
csörren
a tegnap
fakó hangja.

Csontváz,
táncol
zörgeti
testét.


Bámész,

tömeg felett
eon titok
játszik.


Fogaskerekek,
cammognak
óraszerkezet
az egész világ.

Simike•  2019. január 10. 19:31

Emlékek

Simon Roland

Emlékek


Önfeledt,
lábdobogás
bújócska
az udvaron.

barátság, füzet
csíny és titok
osztályterem
négy ablaka.

Felrúgott,

labda
merész
vágyak.

Ezer kép,
szétszórva
forró nyár
egy napja.

Simike•  2018. november 23. 21:12

Közel-távol



Simon Roland

Közel-távol

Széthúzott,
felhőfüggöny
feltáruló
világ.


Üvegtesté,
változott ujjak
érinthetetlen
csillaggerincen.

Odakint,
hagyott
borospalack
monológja.

Simike•  2018. október 20. 21:11

Öt történet

Simon Roland

Öt Történet

Pisztolycső,
a színpadon
a történet
ravasza.

Búzamező,
hullámok
szőke haj
egy fiú rohan.

Csigalépcső,
egyik fokán
elmereng
a világ lába.

Ablak-lény,
gyönyörű lány
kint és odabent
játszik a fény.


Cirkuszban,
a szempár
idomíthatatlan
tükör-lélek.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom