Simike blogja

Simike•  2019. március 10. 20:26

A függöny mögött II. rész

Simon Roland

A függöny mögött II. rész

Gondolatban már a helyszínen tartózkodott, amikor a képernyőn megjelenő villogó üzenet a jellegzetes hang kíséretében megállította és a monitor elé kényszerítette - Szia. Hogy vagy? Egész nap a lakásodban vagy?– A szépség üzenetét ízlelgette - Minden nő egy csupa rejtély, de Helena maga a Miss Rejtély - dünnyögte maga elé, miközben csatlakoztatta a múlt héten vásárolt modern kameráját a számítógépéhez és nagy elvárásokkal fogadta a hívást - Talán egyszer eljutok a szívéhez -A szíve hevesebben kezdett dobogni, amikor meglátta az otthonában tartózkodó nőt. Helena rövidnadrágban, a lábát átfogva üldögélt az ágyán – Az egész történet nem tetszik nekem – úgy kezdte el a monológját, mint egy szerepét próbálgató színésznő az előadás előtti napon –Véletlenül és váratlanul megjelentél az utcán és tűzharcba keveredtél a banda vezetőjével, Jamesszel és a testőrével. Honnan tudtad, hogy pont azon a helyen lesznek? Ők már évek óta bujkáltak a figyelő szemek elől, még az alvilág prominens alakjai sem tudtak a hollétükről. – Észrevette, hogy a férfi izzó szeme a sportos combján időzött. Elpirult és játékosan végighúzta ujjait a lábán, majd zavartan megigazította a szemüvegét. A női lénye és a riporteri hivatása küzdött egymással. Komolyságot színlelő arccal nézett bele a kamerába – Holnap elmegyek hozzád és készítek finom ebédet neked, ha megígéred, hogy elmondod a teljes történetet – megígérem, hogy holnap felfedem a titkot – felelte gyorsan Brendon, abban a reményben, hogy közelebb kerülhet az imádottjához, miközben a szívére tette a kezét. A beszélgetés után kikapcsolta a számítógépet, majd felbontott egy üveg bort és lassan kortyolni kezdte, hogy oldja a feszültséget. Az elfogyasztott ital mennyisége és erőssége fejbe kólintotta. Elnyúlt a kanapén, a takarót lekotorva, a hétköznapi ruhájában merült el az álom világába.
Másnap a megszokott ébresztőórája helyett türelmetlen csöngetés ébresztette fel. Kecses női ujjak tapadtak a csengőre, bebocsátást követelve. Kavargó fejjel tántorgott ki a bejárati ajtóhoz.

- Jó reggelt – hunyorogva húzódott félre a feldúlt és izgatott jelenség elől. Helena szabályosan betört hozzá, a nappaliban kihúzta a sötétítő függönyt és megágyazott – Már dél is elmúlt -
A megrakott szatyorral elfoglalta a konyhát, amit az ő birodalmának kiáltott ki – Pucold meg a krumplit és a vöröshagymát – Osztotta ki a parancsot a nő. Rendkívül határozott volt. Amikor elkészült az ebéd, Brandon lezuhanyozott, hogy emberi formát tudjon magára ölteni a tegnapi italozás után, egymással szemben ültek le az asztalnál és a férfi beavatta a rejtélyébe a nőt. A két csésze jó erős kávé és a finom étel segített abban, hogy visszanyerje erejét.- Amikor elvállaltam ezt a szövevényes ügyet, tudtam jól, hogy mit csinálok. A beépülés a banda tagjai közé olyan jól sikerült, hogy még fizetést is kaptam tőlük, az elismerés mellé. James a nagyfőnök beleunt a véget nem érő macska-egér játékba, elég pénzt szerzett a különféle illegális dolgaival, hogy új életet kezdhessen egy másik paradicsomi helyen, de a szaporodó riválisai és a rendőrségen megjelenő fiatalabb nyomozók mindig is a nyomába szegődtek volna, bárhová is ment, soha nem dőlhetett hátra a komfortos karosszékében. Csak egyetlen egy módon tudott kiszállni a taposómalomból. Meg kellett halnia. Ez a valójában egyszerű és zseniális ötlet az én fejemből pattant ki. Folyamatosan ültettem el a bogarat a fülébe, végül belement a halásos színjátékba.
A két bűnöző nem tudta, hogy a látványos színházi előadás közben, a vaktöltény mellet a valaha volt legerősebb szérum is ott lapult az injekciós tűben. Törvény biztosította lehetőségekkel soha nem tudtam volna megtisztítani a várost. Megöltem két elvetemült, veszedelmes gonosztevőt, a város megkönnyebbült. Itt az ideje felkeresni a hírhedt búvóhelyüket, amiről senki nem tudhat rajtam kívül - Velem tartasz?- A nő még az elhangzottakat próbálta megemészteni és álmodozva révedt a távolba. A férfi kihasználta a saját gondolatiban járó nő helyzetét, megsimogatta a gyönyörű fekete haját és megcsókolta a száját, majd magára hagyta a meglepődött nőt – Siessünk – Helena is felállt és kiviharzott az ajtón. Az udvaron a férfi előzékenyen elvette a táskáját, majd kinyitotta az autó ajtaját és az utas ülésre invitálta a nőt, aki hirtelen arcul csapta a férfit – Ezt a csókért kaptad- majd elégedetten ült be az autóba.

Mire elértek az elhagyatott raktárépülethez, már beesteledett. Kiszálltak az autóból – Nem azt mondtad, hogy senki nem tud semmit a főhadiszállás hollétéről és létezéséről? – Az emeleti ablakban világított egy halovány reszketeg fény. A földszinti ablakok be voltak deszkázva. Amint közelebb értek az épülethez, az emeleti szoba váratlanul felvette az éjszaka köpenyét. A sötétség és a csend egymásba fonódott – talán egy hajléktalan lelt új otthonára- a hangja erőltetett volt, de biztatóan átkarolta a nőt, majd a revolverével határozottan benyomta az ajtót. A zseblámpa ibolyaszínű fényében még látszódott az arcán Helena tenyerének nyoma. Habár a szemtelenségének piros jutalma ott virított az arcán, ösztönösen érezte a köztük lévő láthatatlan, de elválaszthatatlan köteléket. Az elemlámpa a fényforrás felé ugrott. Brendon azonnal a földre vágódott, mikor hangokat hallott, magával rántva partnerét. A helység közepén terpeszkedő vásznon újra megelevenedett egy letűnt korszak, egy hírhedt szelete, James az asztalfőn foglalt helyet és a metropoliszi bank élethű makettje felett magyarázta el a tervét. – A bankot a legbiztonságosabbnak minősítette egy biztosító társaság – szólalt meg Helena, de Brandon betapasztotta a száját, majd a közeli árnyra mutatott. Valaki a sötét lépcső előtt álldogált, majd hirtelen ötlettől vezérelve felrohant. Az árny némán és légiesen közlekedett, mint egy szellem. A férfi ujjai megérintették a masinát. A nő gyönyörű szemében félelem rejtőzködött, de biztonságban érezte magát a férfi társaságában. A vetítőgép még nem melegedett fel. Kikapcsolta a szerkezetet és elindultak felfelé. A szobába lépve óvatosságtól vezérelve, a szőnyegen kúszva haladtak előre a csempészáruval dicsekedő kartondobozok között. A kövér hasat növesztett sötétítő függöny mögött földöntúli nevetés rejtőzködött – Jöjjön elő – kiáltotta Bradon és a revolverét a kidudorodó függönyre szegezte.

Simike•  2019. március 8. 20:11

A függöny mögött I . rész

Simon Roland

A függöny mögött I. rész

Különböző fajta függöny található a világban, de egy valami közös mindegyikben, a szép vagy szörnyű titok sikeres elrejtésében. A színészek a függöny mögött rendezik át a helyszínt az előadás szünetében, vagy néha oda rejtőzik el a bújócska egyik rejtélyes szereplője, miközben szemmel tarthatja a visszaszámolót és keresőt.

A pisztolylövések égi ágyúdörgéssé alakultak. A felrebbenő esőfüggöny kék selyem szálai szétszakadtak és egy rövid pillanatra felfedték a bűnügyi filmbe illő jelenetet. Sáros cipők, kapucniból kikandikáló eltorzult arcok és kiáltás népesítette be a kihalt utcát. A rendőr az összes tárat kilőtte és csak akkor bújt elő a biztos fedezéket nyújtó fémszemetes mögül, amikor a két test nem mozdult többet. Távoli kutya küldte haragos üzenetét az éjszakai csend megzavarásáért. Hamarosan megérkezett az erősítés a nyüzsgő riporterek társaságával érkező kollégák képében. A letakart holttesteket a kocsiba rakták. A szenzációs hír idevonzotta a rendőrfőkapitányt is, aki elégedetten hümmögött és igazgatta a nyakkendőjét a fények kereszttüzében. A metropolisz életét megkeserítő táraság utolsó tagjait is a másvilágra küldték az emberei. A bűnüldöző hivatal első embere nem igazán kedvelte, de ezen a különleges napon szívélyes mosollyal, kedves gesztusokkal fogadta a média munkatársait.
Az eső folyamatosan veszítette intenzitását. A zavaros tócsákban kérdőjel formájú türelmetlen lábnyomok hevertek.

Egy citromsárga esernyő alól egy csinos arc közelített a fáradt nyomozó felé – Helló -, a gyönyörű nő néhány haj és ruha igazítás után a kamerához fordult – A város végre fellélegezhet, a város legbefolyásosabb bandájának vezetője és a testőre tűzharcban életét vesztette. Itt van velünk Brandon főnyomozó, aki végzett a két legveszélyesebb bűnözővel. Valójában mi történt itt az éjszaka? Miközben az eseményeket festette le a média vásznára, elképzelt egy romantikus vacsorát a feltűnő jelenséggel. A nő is észrevette a kutakodó pillantásokat és biztató szempárral helyeselte, biztatta a férfi érdeklődő vágyait. Az interjú után a férfi próbálta vacsorázni hívni a nőt, de elutasításban volt része. - Sajnálom, a férjem otthon vár. – a gyors válasszal szemben a kibomló fekete haj mögött kandikáló szemek mást mondtak, ezt a férfi is érezte.

A két alak, mint egy horrorfilm szereplői felültek a lefüggönyözött autóban. A fiatal doktor kelletlenül rakta el a jutalmát, a díszes masnival bevont összekötött pénzt – Nem ennyi volt megbeszélve - James teljes erővel orrba vágta a méltatlankodó doktort, aki a műszerek közé esett. A kocsi megállt és a főnök óvatosan kinézett az ajtón, miközben megmasszírozta a karját. A karjában éles lüktető fájdalmat érzett – Talán akkor szereztem ezt a sérülést, amikor a földre estem – gondolta magában és úgy döntött, hogy megnézeti magát az orvosával.- Egy halottnak nem lehet semmilyen panasza jegyezte meg a másik – a tiszteletet mindig megkövetelő férfi mosolyra húzta száját a megjegyzés hallatán. A tapasztalatlan fehér köpenyes megszeppenve üldögélt, miközben figyelte, ahogy az ország két legjobban keresett hírhedt polgára elhagyja a kocsit.

- Mégis elfogadta a meghívásomat – Brandon megfogta Helena kezét, aki elpirult arccal húzódott vissza. Csak az érdekes ügyeket szeretném papírra vetni, egy blogot kezdtem írni – félénken felelt az asztal biztonságos végéből. – Soha nem engedtél a bűn hívásának, a gazdagság ellenállhatatlan csábításának? Sokan mindenre képesek a pénzért. A zongorista és az énekesnő szünetet tartott. - Bevallom, egyszer elkövettem egy súlyos bűnt. Helena közelebb húzta a széket. A szeme olyan szélesre kitágult, mint az étterem ablakai - Igen? - Kérdezte. Brandon arca elkomorult, miközben gondolatban mesze járt - Beleszerettem egy férjes riporternőbe - A nő önfeledten felnevetett. A játék, a humor, a kellemes hangulat, a lelket simogató zongoraszó és lágy ének és egy rövid lassú szolid tánc ellenére a randi valójában nem úgy alakult, ahogy a csábító eltervezte. A nő illedelmesen elköszönt és távozott. A férfi újabb italt rendelt.
A bor piros csókot hagyott az asztalon.

A nyomozó az ügy aktáit nézegette, amikor hívást kapott – Tudom jól, hogy mit tett velem. Megmérgezett. Már csak pár napom maradt, de ez a hátralévő idő elég lesz, hogy magammal vigyelek, te áruló – A hang nagyon gyenge volt, a telefonálónak többször is meg kellett ismételnie a mondatot. A fenyegető hívás után betegszabadságra ment, bezárkózott a lakásába. Nem azért bujkált, mert gyáva lett volna, hanem azon egyszerű és nyilvánvaló okból, mert a bosszúálló halálraítélt mindenre képes, hogy magával rántsa. - Élni akarok – A revolverével aludt el és ébredt fel. Egy hónapig várt még végül elhatározásra jutott. - A legerősebb immunrendszerrel megáldott ember sem bírja két hétnél tovább ezt a súlyos mérgezést, ideje felkeresnem a rejtekhelyet és körülnéznem ott- A banda egyetlen tagja sincs életben, így nincs mitől tartanom – a biztonság kedvéért magával vitte a megtöltött pisztolyát.




Simike•  2019. február 16. 17:07

A kék örvény

Simon Roland
A kék örvény
„A szüleim sikeres üzletemberként tevékenykedtek egy nemzetközi cégnél, az ügyfelekkel való személyes találkozások miatt az egész családnak sokat kellett utazni, így egyetlen lehetőségként összekötötték a fárasztó, lélekölő munkát a kellemes, önfeledt nyaralással. Az egyik trópusi üdülés alkalmával úgy döntöttem, hogy felfedezem a dzsungelt, mivel vonzott az ismeretlen. A szüleim és a kistestvérem a másik szobában aludt. A nyaraló a vadon szélén helyezkedett el. Már beesteledett és kövér esőcseppeket érlelt egy trópusi felhő. Néhány száz méterre hagytam el a házikót, amikor valami a lábamba mart. Az egyik munkás talált rám és gyorsan bevitt a városi kórházba. A lázas éjszakákon elképesztő hallucinációk jelentek meg előttem. Az ellenszer és a méreg keményen, elkeseredetten küzdött egymással, miközben én a kórterem ágyán izzadtan lázálmoktól gyötörten forgolódtam. Az élet kezdett lassan kezdett visszatérni a testembe, a második héten már az ágy szélén kuporogtam és a környezetemet tanulmányoztam. Figyeltem a kórház szorgalmas nővéreit, amint a gyógyszereket osztják ki vagy az ágyakat igazítják meg. Az egyik kedves arcú hivatásának élő ápolónő néha meséket olvasott fel a kisfiától kölcsönvett könyvéből, amikor álmatlanul üldögéltem az ágyam szélén a kórterem betegesen sápadt lámpafényénél. A szobatársam, egy velem egykorú kislány folyamatosan beszélt, látszólag jobb állapotban volt, mint én. Pirospozsgás arccal lelkesen mesélt valamiről, de sajnos nem értettem őt, mivel nem beszéltem a helyiek nyelvét. Elhatároztam, hogy naplóba írom le az őrült álmaimat, amelyek úgy tűntek, hogy valósággá válnak. Előre megéreztem a közelgő napokat, a jókat és rosszakat is. Az egyik éjszaka megálmodtam az egyik műtőorvos balesetét, amelyet hiába mondtam el, a fehér köpenyes nem hallgatott rám, az esemény be is következett, amely a doktor karrierjének véget is vetett. Az autójával gyorsan haladt, a kocsi megcsúszott a sikos úton és a fának ütközött, az ujjait már nem tudta ugyanúgy használni, mint előtte, ezért soha többet nem operálhatott."
Egy papír esett ki a naplóból, a foglaló telefonszáma és a címe, rajta egy kecses magabiztos női írás.
A napfény becsusszant a lapok közé, mint egy könyvjelző. Finom női ujjak játszottak az összevissza rohangáló a gyermekkorra oly jellemző őszinte és naív betűkön. Ki gondolná, hogy egyazon személy írása. A napló becsukódott, amikor léptek közeledtek a verandán. Dobogó szívvel rohant a bejárati ajtóhoz. - Hová rohansz? morgolódott a vendégszobában iszogató barátja.

Ahogy fogyott a menekülő nap ereje, úgy növekedtek és kerültek közelebb az üldöző árnyak, amelyek lassan az uralmuk alá hajtották a naplementébe fürdő erdőt.
A madárdal helyét átvette a kutyaugatás és az izgatott kiáltások, amelyek egyre jobban hallatszottak a rémülten szaladó férfi háta mögött.
Egyfolytában csak a nő járt a fejében, akit teljes szívével imádott. Nem bánta meg a tettét.
Egy nap egy vidéki motelben szállt meg. A recepciós lánnyal összebarátkozott, a barátságból szerelem lett. Éktelen harag támadt a lelkében, amikor a nő barátja kezet emelt a szerelmére. Alaposan elverte a részeg agresszort, azonban nem számolt a dühöngő személy befolyásos hatalmával. A vád gyilkossági kísérlet volt. Az ügyész zsebébe csempészett bankók segítették a remélt ítélet meghozatalát, amelyet tovább súlyosbított néhány ravasz módon kitalált vád. A kedvese teljesen letört a szigorú bíró ítéletének meghozatalkor. A nő összeomlott, úgy kellett kikísérni a tárgyalóteremből.
A gyorsfolyású patak gyorsabban szaladt, mint az üldözött férfi. A versenyt a vízfolyam nyerte meg. Amikor egy meredek domboldalhoz ért, az energiája elfogyott. A nap rozsdás fényével vonta be a dombtetőt. Elvonszolta magát a patakhoz. Elővette a bekeretezett fényképet, de olyan elkeseredett, reményvesztett és ügyetlen volt, hogy elejtette. A fotó a vízbe csobbant, amely az idő rövid köreit rajzolta a süllyedő kép köré. Lombok riadt zöldje szállt tova. Madárszárnyon érkeztek az emlékek. A fotón lévő nő mosolyra húzta csókolni való ajkát és teste ijedten hullámzott, amikor több pisztolylövés hallatszott. A patak kinyitotta a szemét. A férfi belezuhant a feneketlen kék örvénybe.

A férfi megakart szólalni, de a nő csókkal fogadta. Még sohasem találkoztak, az idegen kérdezni akart, de a lány csendre intette. A nő szemében egymást követték a romantikus események, amelyben ketten játszották a főszerepet, a történetek számára soha nem történtek meg, de a lány által átélt érzelem és tapasztalat számára is valósággá változott. Képes volt megosztani az élményt. Látta az esti sétát, a csókokat és az öleléseket a tekintetében, miközben a lány kézen fogja és elhagyják a motel környékét. A nő szeme olyan volt, mint egy kék örvény.

Simike•  2019. január 13. 17:44

A szörnyetegek

Simon Roland

A szörnyetegek

A kastély felett átúszó hosszú egyforma napok sötét baljóslatú fellegekké változtak és a hatalmas kőkerítés környékéről fenyegető jeleket küldtek a toronyszoba ablakából vágyakozva bámuló lenyűgöző jelenségre. A jéghideg szél az arcába csapott, hogy észhez térítse - Soha ne próbálj megszökni! - Becsukta az ablakot, de makacs módon továbbra is az erdőt fürkészte a tekintetével, miközben a finom ujjaival a fekete hajával játszott. A legtöbb nő elfogadta volna irigylésre méltó helyzetét, hamarosan gyűrűt tesz az ujjára a legelegánsabb és leggazdagabb férfi és bárónő lesz belőle. Nyugtalan boldogtalanság uralta az elméjét. Az esküvő időpontja vészesen közelített. A nemesnek sem könnyű a helyzete, a magas elvárások olyan dolgokra kényszerítették, amit nem szívesen vállat volna.
Az egyik téli estén nem bírt elaludni. Felült a baldachinos ágyán. A kedvesére gondolt és arra a napra, amikor megismerkedtek. A vágy szétáradt a testében. Egész testében reszketett. Azonban a fejében felvillanó második képet sikertelenül próbálta elűzni. A szomszédos szobában szunyókáló nemes megijesztette, amikor elképzelte, ahogy próbál közeledni felé. Csak önmagát okolhatta a kialakult helyzetért. Önként költözött a kastély vastag falai közé a jobb élet reményében, amit később természetesen megbánt. Felkelt és a fejében kavargó gondolatoktól kísérve magára kapta a ruháját és már odakint is volt. Félhomályos titok költözött a kastélyba. Olyan csend volt, hogy hallotta a gótikus ablakon besurranó hold lépteit. Szaladt volna végig a folyosón, de valaki, akit eddig nem vett észre, berántotta a másik szobába - Tudtam, hogy te is azt akarod - suttogta a férfi miközben a falhoz szorította és megcsókolta a nyakát, a nyakláncon díszelgő ősi címer a lányt testét nyomta. - Engedj el, megakarom kóstolni az italt - Az ellenállás hevességétől meglepődött a szenvedélyes báró. A férfi szót fogadott, engedelmesen és illően töltött a borból mind a kettőjüknek. Az ízletes nedű a család szőlőbirtokáról származott. Amikor a férfi a levert regényeket visszapakolta a polcra, a nő kihasználta a helyzetet és a fiolából öntött egy kevés adagot a férfi alkoholos italába. Mélyen egymás szemébe néztek. Koccintottak. A nő elbúcsúzott a férfitól, aki az ágy szélén üldögélt elmélázva.

Másnap este felébredt az éjszaka kellős közepén. Valami elfojtott kiáltást és zajt hallott. A szíve most vadabbul zakatolt. - Újra eljövök érted- Visszhangzott a fülében az ígéret. A kedvesével való első találkozás minden részletét sikerült felidéznie. A testét izzadságcseppek borították.
Nyár volt. Az erdőt járta gyógynövények után kutatva. Az egyik falubeli idős néni súlyosan megbetegedett, de mivel jelentős vagyonnal nem rendelkezett, így nem is álmodhatott volna drága gyógyszerekről. Úgy szerette őt, mint a saját nagymamáját, így hát úgy döntött, hogy segít neki. Az erdei ösvény cipelte magával. A kosara már félig megtelt a különböző növényekkel, amikor öt rabló rátámadt. A lovon érkező megmentője a lány védelmére kelt. Kardok, tőrök és vad szemek szikráztak a vakító napfényben. A lovag is megsérült a küzdelemben, de végül sikerült a túlvilágra küldeni a támadókat. A férfi és a nő között különös lelki elválaszthatatlan kötelék alakult ki, sokat beszélgettek, de ajkukra még nem tapadt csók. Elváltak, mindenki visszatért a saját otthonába. A nő magával vitte a szörny ígéretét.

A tükörből egy másik gyönyörű nő lépett elő. A szemében semmi félelem nem látszódott.
Lenézett az ablakból. Odakint úgy örvénylett a hó, mint a lelkében és testében kavargó őrült szenvedély.
Érezte, hogy a szörny a közelben van. A sietség miatt azonban elfelejtett ruhát ölteni és így meztelenül szaladt végig a folyosón. A mezítlábas lábnyomát árnyak követték. A forró női test hevességét nem befolyásolhatta a padlókövekből áradó a letűnt világokból gomolygó hűvösség és utálat, se az évszázados megalkuvó falakból áradó rideg lehelet. A lelke már nem itt járt. Úgy tűnt a könyvtárszoba mellett őrködő angyalt ábrázoló szobrok is menekülni akarnának erről a helyről - Sok sikert! - az angyali kísérteties sóhajok sokáig követték a kacskaringós folyosón, majd le a lépcsőn. A nő végül ölelő karokba szaladt bele. A bestia felkapta és érezte a nő szívdobogását és a lángoló testét, amely forróbb volt, mint a téli széllel örök küzdelmet folytató diadalmas táncot lejtő, árnyjátékot játszó tűztestű fáklyákénál. A szörny mosolyra húzta a száját, majd a cipőjével számolta meg a lépcsőfokokat. A nemesi kúria előtt néhány fáklya rémülten megrebbent a két halott őr látványától.
A lovon vágtatva még egyszer hátranézett - Irány a szabadság! - A kastély néhány ablakában fény gyulladt. A tornyok elmerültek az éjszaka rejtélyében.

Már messze jártak, vad és ismeretlen tájakon vágtak át.. A folyóparti kunyhóhoz érve megálltak. A hajnal első sugara berámázta az otthonos faházikót. A folyam lágyan csobogott, a fákon énekes madarak nézelődtek. A természet befogadta a szerelmes párt.
A férfi lesegítette a nőt a lóról. A szörny letépte a nyakából a medaliont és elhajította. A csobbanásban egy pillanatra feltűnt az ősi címer, majd a víztakaró ügyesen elsimította és átírta a szimbólumot. A nő felhajtotta az ampulla maradék tartalmát. Most már mind a ketten szabadok voltak. Megcsókolták egymást. A két test egymásba fonódott.


Simike•  2019. január 13. 08:27

Orloj

Simon Roland

Orloj

Hiúság,
végtelen
tükörképe
mély álomkór.

Arany,
csörren
a tegnap
fakó hangja.

Csontváz,
táncol
zörgeti
testét.


Bámész,

tömeg felett
eon titok
játszik.


Fogaskerekek,
cammognak
óraszerkezet
az egész világ.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom