Simike blogja

Simon Roland

Az első találkozás

Olyan könnyű vidámsággal és leírhatatlan fürgeséggel szelte a habokat, hogy a közelben lévő óriási lomha kutatóhajó irigykedve figyelte a szabadságát élvező delfint. Az Óceán a kék összes színárnyalatát képes volt bemutatni, a mérhetetlen csenden, a várakozáson és az őrjöngő viharon keresztül. Felugrott, hogy megfürödjön a firmamentben, amely úgy tűnt a végtelen Óceán egy részét képezte. Az apró csillogó vízcseppek visszazuhantak a homogén masszába. A századmásodpercek időszemei lehulltak a lepergő idő dombjaira. Ha akart volna, tovább úszhatott volna. Senki sem lett volna képes visszatartani. Az égbolt és az Óceán mezsgyéje olyan volt, mint egy part menti kagyló. Néha önmagába zárkózott, máskor kitárult. A közeli aprócska sziget előtt békésen táncolt az előbb említett tengerjáró, amely az expedíció tagjainak tulajdonát képezte. A régészek partra szálltak, felkészültek, hogy elvégezzék a szükséges ásatást. Körültekintően kellett dolgozniuk, mivel nem akarták, hogy a lelet megsérüljön. Néhány helyi önkéntes segítette a munkájukat. A delfin a magasból egy pillanatra látta a múlt romjai előtt tanácskozó csapatot. Tez gurgulázó nevetése a sziget köré fonódott, mint egy ajándékba kapott gyémánt ékszer a női nyak köré. Magára hagyta a látványt és hagyta, hogy a víz alatti világ átölelje. A mélység titkos szimbolikus formáit hosszasan csodálta, majd újra felbukkant a felszínre, mint egy gyors sellő. Újra érezte a lény jelenlétét, képes volt az ő szemével látnia a világot. Látta a kollektív és a személyes emlékeit is. A lelki szemei előtt megjelent az ősi múlt, amikor a földönkívüli ősei elindultak, hogy a nemes küldetésüket elvégezzék. Az utazók intelligens lényekkel akarták megosztani a bölcsességet. Megtapasztalva az emberi természet pozitív and negatív oldalát kétségeik támadtak. A történelmi lapokat borzalmas háborúkkal írták tele saját vérükkel. A négy vezető úgy döntött, hogy elrejti a tudást a föld egy elérhetetlen részén. Az emberiség hajnalán nem rendelkeztek olyan technológiával, amellyel felfedezhették volna az Óceán mélyét. - Talán egyszer méltóak lesznek a bölcsesség információs forrására -  Azonban a földlakók eszköztára gyarapodott és szédítő gyorsasággal kezdett fejlődni az ismeretanyaguk. Visszatért a jelenbe. Ezen a távoli bolygón a házak ugyanolyan élők voltak, mint a benne lakók. A lélegző organikus épület úgy vándorolt és változtatta formáját, ahogy az otthon lakói akarták. A bolygó azon része, ahol a lény élt a sejtelmes évszakba lépett. Ultraibolya fény uralkodott a város felett. Ez indokolta a névválasztást.

A delfin megértette a rá bízott feladatot és annak fontosságát, súlyát. A zsilipajtó sértődötten felszisszent és az emlősállat a számára kijelölt bejáraton keresztül beúszott. Átszelte a feltöltött folyosót és a mesterséges fénynyalábokkal telezsúfolt úszómedencét. A medence szélén egy szakértő ügyködött, a bombával felszerelt tengeralattjáró drón programozásával volt elfoglalva. Habár a delfin képes lett volna elvégezni ezt a műveletet is, az emberek nem akarták kockáztatni az életét. Az emlős mástól kapott feladatot és ő mindenáron végre akarta hajtani. Megvárta, amíg az ember elmegy, majd villámgyorsan cselekedett. Kikapcsolta az automata funkcióját és beállította az időt. Mielőtt a szerelő betehette volna a lábát a tágas helységbe megragadta a szerkezetet és már úszott is vele. Úszott lefelé a kék csendbe, egy medúza húzódott el az útjából, amelynek legendás hipnotikus ereje megbénított a felszínen úszó járművet. Amikor a kaverna bejárata Tez látótávolságán belülre került, innen úgy tűnt, hogy a barlang szája mozgott. - Siess – A szerkezetet, amelyet a sziget vastag óriási szikláinak szétrobbantására tervezték, a víz alatti grotto elé helyezte. A kijelzőn lévő piros számláló figyelmeztette a hátralévő időre. Még maradt 5 perced.
Mielőtt egy gyors tempóval felúszott volna, alaposan szemügyre vette azt a bizonyos dolgot és elmélázott a tudás végtelen számú lehetőségén. A csábítás ellenére nem volt szándékában visszaélni a felkínálkozott lehetőséggel. A delfin már biztonságos távolságban, a sziget sekély  vízpartján, amikor érezte a robbanás által kiváltott lökéshullámokat. A titkos ajtó bezárult.

Késő este a kocsmában vitatták meg a felfedezésüket, mindenkinek megvolt a maga teóriája a sziget őslakóiról és a hiedelmeikről. A nyitott ablakon keresztül beáramló az Ős Óceán sós levegője és a friss esőcseppek összekeveredtek a tágas bárban. - Mi történt velük és miért építették ezeket a különös szobrokat. A falu különc figurája a földönkívüliekről tartott előadást, miközben a literes korsóban kiapadt a finom nedű -A lángelme filozófusnak ihletre van szüksége. - Az asztalra csapott. - Újabb sört rendelt – Visszafognak térni és átadják a tudásukat - A kocsmáros legyintett. Már túl sokszor csalódott, hogy meglássa az előtte álló lehetőségeket. A félresiklott üzleti karrierje elől a bárban talált menedéket. A rejtélyes kérdések és válaszok alapjaiban rázták volna meg a zárt világát, ezért visszament a pult mögé és a poharakat kezdte el törölgetni. A pincérnő morcos arccal próbálta kielégíteni a vendégek igényeit, miközben a lelke egy másik helyen járt. A elfojtott és megsebzett vágyak őrült kakofóniája elviselhetetlenné vált és a bár összezsugorodott a világ egy apró pontjává. A vitát a rendkívüli hírek szakították félbe. A kocsmáros bekapcsolta a Tv-t. A legtöbben a tegnapi sportesemény összefoglalását várták. Nem vették észre a hívatlan vendéget.

Simon Roland

A két esemény II

A barátság

James felügyelő és a társa már bent voltak a szobában. Átkutatva, fegyverüktől megfosztva, a szerencsére és az akadémián tanultakra hagyatkozva várakoztak. A tisztára porszívózott szőnyegen hevert William érme, egy miniatűr kupa, a céllövő bajnokságon elért eredményét ajándékozta neki, a barátság jeleként. Az előszobában a bejáratot elállta a túszejtő társa, aki a pisztolyával tessékelte beljebb a két szoborrá változott nyomozót. A hall közepén egy széken ült a gúzsba kötött takarítónő. Mozdulni sem bírt, a kezét és a lábát is szorította a többszörösen átkötött vastag kötél. Az elmaszkírozott az ablakpárkánynak támaszkodott, pezsgősüvegből nyakalta a drága italt, valószínűleg nehezen viselte a stresszt, a rá nehezedő nyomást Hiába nem könnyű a gonosztevő élete. A szekrény mellet egy értékes Monet kép függött – William dob el a revolvered – suttogott kétségbeesetten az inspektor, a társa elszánt volt, nem engedte le a fegyverét.  James a lábához helyezte táskát és a parkettán odacsúsztatta csomagját – Hogyan tudta szolgálati fegyverét észrevétlenül bejuttatni? - A bűnöző a lábával állította meg a csomagot, kinyitotta, kivett belőle egy bankót, olyan szenvedéllyel simította egyenesre az összegyűrt papírpénzt, mint a szerető az imádottját – William ne- nem akart hinni a szemének, a kollégája és egyben a legjobb barátja, odament a bankrablóhoz és közvetlenül a gonosztevő fejét célozta meg – Kiszabadítom – a túszejtő megitta a bátorítót, majd elegáns mozdulattal odasétált a székhez és a nőt feloldozta kötelékei alól.  A megviselt fiatal lány pár lépést tett, majd összeesett. Úgy hevert ott, mint egy marionett bábú a frenetikus maratoni hosszúságú előadás után. A kristálycsillár fenyegetően függött felette.
A mögött álló az életét kioltani készülő rendőrtiszttel együtt lépkedett a túszejtő – Nem én fogom őt megölni – a kísértetként közlekedő átnyújtotta a pisztolyát – Tartozol nekem – James a háta mögé rakta a gyilkos eszközt. A pisztoly speciális volt, mindent szabályt megszegve, a barátja átalakította az alap fegyvert, a módosítás még nagyobb tűzerővel áldotta meg a coltot – Én tartottam a hátam érted -Az ajtón belépő másik nem vette észre mozdulatát, úgy fordult, hogy nem látszódjon, hogy mire készül és hogy mit rejteget. Mikor azok ketten nevetve, fesztelenül tervezgették, hogy mire költik el a pénzt, a felügyelő elővette a revolverét, majd az asztal alá bújt. A túszejtő meghúzta a ravaszt, a golyók a szekrénybe fúródtak. James meglőtte a lábát a támadónak, majd az elzuhanó testet fejbe lőtte. Felpattant és a fekvőhöz rohant, a bankrabló társa reszketve gubbasztott a falnál, úgy sírt egy csínytevő iskolásfiú– Nem akartam bántani senkit, csak elegem volt a szállodai munkából, mindig másoknak dolgozni, igen uram, igen asszonyom, én is szeretnék jól élni – James inspektor lehúzta a maszkot a gyerek fejéről. A kölyök fejéhez szorította a hideg csövet – Húzd meg, nincs kegyelem – kiáltotta William – A falon lévő csendélet még tovább fokozta a feszültséget. Az elnyújtott, elmélyített csendet dübörgő léptek váltották fel, az eszméletét visszanyert kommandós parancsnok állt felette, mint egy viking harcos – Az öt évvel ezelőtti akciónak ehhez semmi köze, a bankrabló elraboltatta a feleségedet, de szerencsére a telefon alapján beazonosítottuk, a szabadítás jól sikerült, leterítettük a gazfickót, de sajnos ti erről semmit sem tudtatok mivel te és William a lakosztályban egyezkedtetek a túszejtővel. A gazember úgy gondolta, hogy már nincs szüksége a fogva tartott lányra, lassan a nőre szegezte a revolverét. William a bajban lévő feleségedre gondolt, nem húzta meg a ravaszt. A bankrabló a nővel is és Williammel is végzett. De ez már öt éve történt.   
Én megöltem, megbosszultam, olyan lett, mint a szita. A felügyelő egy pillanatra elfordult, majd visszatért a reszkető kölyökképű fiúhoz – Tedd meg értem, vagy elmegyek örökre - suttogta a kísértet.  James felügyelő homlokáról izzadságcseppek gördült le, jobban reszketett, mint az ártatlan képű, hordár, a kivégzésre és a bosszú beteljesedésére váró fiú. James végül eldobta a fegyverét, az elit egység főnöke kísérte ki az épületből. William pisztolya és az érme nyomtalanul eltűnt, bárhogy keresték, sosem kerül elő.

Simon Roland

A pisztolycső IV

A teherautó úgy haladt felfelé a meredek szűk utcán, mint a felbőszült elefánt az emelkedőn. Félelmetesen dübörögve, csikorogva, morogva, tiszteletet és elismerést követelve vette uralma alá a dombot. A házak ravasz szemébe bámult a jármű. A motor felbőgött, amint a sofőr lába még jobban ránehezedett a gázpedálra. Hirtelen jött fényforrás vágta át a sötétség pókhálóját. Az úton villogó smaragd macskaszem megpróbálta megbűvölni a vezetőt, hiábavaló erőfeszítés volt. A magas rangú rendőr egyáltalán nem volt babonás, tisztán, józan logikus módszerrel rakta össze a megtörtént és a lehetséges eseményeket, csak a tudományban és saját magában, az erejében, elszántságában, kitartásában hitt. Az ében kóbor állat ijedten ugrott az utcai lámpa által megvilágított konténerben feltornyozott szeméthalmok közé. A tovahaladó gigantikus jármű után küldte kétségbeesett tekintetét. A főnyomozó a visszapillantóból látta, hogy a cicának egy félig üres tejfelesdoboz lett az új kalapja. Elmosolyodott a mulatságos látványtól. A lecsorduló tejterméket vidáman nyalogatta a macska. A főnyomozó közönyös kifejezéssel vezette az óriási járművet. Az út menti almafák lombja súrolta a ponyvát. Néhány piros gyümölcs lepotyogott és elindult kalandos útjára, lefelé a lejtőn. Az épületek homlokzatán szereplő számokat figyelte – 22, 24, 26 - hirtelen rálépett a fékre. A gumik csikorogtak a betonon. A raktérbe pakolt palackok csilingelve koccintottak a megkötésre váró hasznot hajtó üzletre – Fő a magabiztosság - A szörnyeteg megállt egy koszos jelentéktelennek, kicsinek tűnő kapu előtt. A garázsajtó kinyílott, mint a mesebeli barlang. Tele tolvajokkal és kincsekkel, modern változatba helyezve. A helyiség nagyobb volt, mint ahogy az utcán sétáló kívülálló gondolhatta volna. Az erős fény elvakította. Beállt a garázsba. A teremben tartózkodó overálba öltözött olajfoltos munkások elkezdték kipakolni a csempészárút. Egy megkezdett palackkal és egy előre megtöltött pezsgőspohárral a kezében kiszállt a vezetőfülkéből. A szorgosan pakolászó emberekkel mit sem törődve egyből a szemközti iroda felé vette az irányt. Kinyitotta az ajtót. Az asztalon számlák, térképek, tervek garmadája. Rajta kívül ketten tartózkodtak a meghitt helyiségben. Az egyik vézna volt, öltönyös és nyakkendős, piperkőc figura, az alvilági banda feje a bankókat számolgatta, rendezgette, csókolgatta, mint a szerető a kedvesét, majd az ölébe helyezett táskába pakolta a mosodából származó heti bevételt. A másik napszemüveges, bőrdzsekis fickó a pisztolyát tisztogatta a falnak dőlve – Elhoztam a rendőrség raktárából a lefoglalt csempészárut - köszönés helyett ezzel a mondattal és a díszes palackkal fogadta a két alakot - Az öltönyös felpattant és izgatott arckifejezéssel elhagyta az irodát, ellenőrizte az árut, átcímkézett szeszes italokat, lopott ékszereket hordtak ki a dolgozók a fal mellé.
A csapat vezetője elégedett volt, vigyorgott. Jéghideg mosolyát mutogatta. A buborékos italt kortyolgató detektívre pillantott, kedvet kapott a pezsgőre, nem is sejtve, hogy a palackban másfajta nedű rejtőzik, mint a kehelyben. Átnyújtotta az ellenértéket, a táska pénzt az ősz hajú rendőrnek. A főnyomozó pisztolyt formázva az ujjaival búcsút intett, visszaszállt a teherautóba, a kesztyűtartóból kivette a ma hajnalban a pavilonban vásárolt városi firkász című újságot. Még nem volt ideje olvasni a sajtóterméket. A főcímen sokáig időzött, többször is elolvasta a hírt. Ismeretlen tettes meggyilkolta a feltörekvő rendőrt. A szerelőműhelyként és garázsként is üzemelő teremben a munkások befejezték a kipakolást, visszatértek a korábban elkezdett feladatukhoz, új rendszámtáblákat rögzítettek, új alkatrészeket helyeztek az automobilokba.    

A lakásában tartott házkutatás megerősítette azt a gyanút, hogy a rendőr az alvilággal tartott kapcsolatot. A rendőr halála és a felderített botrány ügye felkavarta a bűnüldöző szerveket. A mesterdetektív az utas ülésre rakta a táskát és az összehajtogatott újságot, elfordított a kulcsot és elindította a monstrumot. A füléig nem jutott el, hogy miről pusmog az iroda előtt ácsorgó két alvilági figura – Ő nagyon veszélyes, túl sok hatalom összpontosul a kezében, aki az útjában állt az mind halott, a nagyreményű szívtipró sportoló, a botrányairól ismert énekes, a minden lében újságíró, a hatalomra vágyó zöldfülű rendőrtanonc, szerintem azt a listát mi folytatnánk, mi következnénk, Meg kell ölnöd, mielőtt – a mondatot nem tudta befejezni mivel heves szédülés és szorító érzés kerítette hatalmába. A díjbirkózó testőre karjában távozott az élők sorából, miközben a teherautó elhagyta a fényárban úszó garázst.

Simon Roland

Az üzleti út IV.

Az igazi szerelem

Sötét fellegek uralták az ország kereskedelmi központjának számító várost.
A település szívének piros háztetőit gonosz esőcseppek foglalták el. A dzsungellakó bennszülöttek dobolásának ütemére hasonlító táncuk elaltatta a kedvességet és felébresztette a félelmet. A fakó lámpák kutakodó fénye és a felhő függöny elől a sötét kapualjba húzódott a titok.
A peremkerületek pompás kastélyait kísérteties hellyé változtatta a késő őszi zápor és a sűrű bársony éj. Az angol kert mintára vágott sövénylabirintusaiban Minotaurusz kóborolt, míg a félelmetes tornyokban kísértetek tanyáztak. Nem a lombok suttogtak, hanem a nyughatatlan szellemek. Az utat borító falevelek helyett mitikus lények lábnyomait viselte a sáros föld. Richard elméjében legalábbis ezek a hasonlatok és burjánzó képek fogalmazódtak és jelentek meg, mikor felkereste az előbb említett helyeken fellelhető épületeket. Gondolatban felidézte az üzleti út viharos és romantikus eseményeit, a pályázat megnyerését, a kollégái rosszindulatú megjegyzéseit, az irigy pillantásokat és a kedvese eltűnését.
A fülig szerelmes férfi a Romantika étteremben a feleség foglalta el a titkárnő előre lefoglalt székét, aki közölte vele, hogy régóta tudott a titkosnak szánt viszonyról és csak azért nem lépett semmit, hogy a bizonyítékokat gyűjtve előnyöket szerezzen a jövőbeli tárgyaláson. Meg akarta kaparintani a legnagyobb értékű tárgyakat és ingatlanokat. Profi magánnyomozót szabadított rá, a megbízott árnyék követte és jegyzetelte a hűtlen férj minden mozdulatát.
A megvádolt kijelentette, hogy beleszeretett Patriciába és el akar válni.
A bosszúra szomjas neje mosolyogva közölte, hogy nem lesz semmi az új kapcsolatból, beszélt a csábítóval és hazugságok áradatával árasztotta el a nőt. Nem létező szeretőkről hadovált neki, meghamísított levelekkel, szállodai számlákkal győzte meg az igazáról.
Richard a hátrahagyott nyomokat követve érkezett meg a történelmi kisvárosba. A helyi lakosokkal szóba elegyedve Pati fényképét felmutatva érdeklődött, kutakodott a kedvese után. Néhányan látták már a feltűnő jelenséget, de azt nem tudták megmondani, hogy hol lakik és mivel foglalkozik. Egy patinás hotelben foglalt szállást, ahol végül a segítőkész recepciós valódi segítséget nyújtott a rejtélyes nő megkeresésében. A recepciós terjengősre sikeredett történetéből kiderült Patricia visszatért a szakmájához, idegenvezetőként helyezkedett el egy turisztikai cégnél. Richard az egyik borongós estén, a zuhogó esőt figyelmen kívül hagyva sétálgatott a legnagyobb parkban. A kocsi lassan befordult a sarkon. A férfi szíve vadul dobogott és remélte, hogy a szőkeség arcát pillantja meg a zárt tetejű hintó ablakában. Nem csalódott. A bérkocsiból kislányos arc nézett ki. Richard izgatottan futni kezdett, most értette és érezte meg, hogy milyen az igazi szerelem, könnyedén utolérte a cammogó járművet, felkapaszkodott rá – Itt jobbra látható a galéria, melyet a település bőkezű adományozója a báró építetett – Patricia az ódon kúriára mutatott a kecses kezével – mennyi báj és kedvesség – gondolta a hívatlan vendég. A mellette ülő nagydarab férfi a látnivalók helyett inkább az idegenvezető bájait tanulmányozta, kigúvadt szemekkel bámulta a formás melleket – Szeretlek Pati – Richard megragadta a szépség karját és meg akarta csókolni a száját, de a nő kiszabadította magát a karok fogságából – Te játszol a nőkkel, csak a kaland kell neked, hogy elszakadj a stresszes munkádtól és néha elbújj a sótlan frigid feleséged elől, nagyot hibáztál, amikor elvetted őt, összekeverted a barátságot a szerelemmel, és soha nem felejtem el a hotel lakosztályában történt durva eseményt, elutasítottál engem, de most visszakapsz minden fájdalmat, mit nekem okoztál és valójában neked nem én hiányzok, hanem a romantika és a szenvedély – Könnyes szemét törölgetve, szipogva lökdöste a férfit – Hagyja békén a hölgyet – Üvöltötte az eddig csendbe burkolózó dromedár – A potyautas nem törődött a nyers modorú fickóval, a titkárnőt győzködte – Nem mondok le rólad, soha nem hagylak békén - Az utas elvesztve türelmét felállt és egy erős ütéssel állon vágta Richardot, aki leesett a kocsiról. Patricia felsikoltott, az óriás megfogta és megszorította a vállát, így nem tudott a hős lovag segítségére sietni. A helybenhagyott feltápászkodott. Vérző szájjal és elszánt tekintettel indult előre, hogy elégtételt vegyen. A kocsis a helyzet eldurvulását megelőzendő, a verekedés elkerülése végett gyorsabb tempóra ösztönözte a hátasokat. Richard mérgesen, csalódottan nézett a távolodó kocsi után.. Tehetetlenül szorította ökölbe a kezét, ekkor idegesítő dudaszó
hallatszott a háta mögött. Megfordult. A taxis dühösen ütötte a műszerfalat és nyomkodta a dudát, miközben szitkokat szórt ki az ablakon. Richardnak jól jött a lehetőség, bepattant a járműbe és kiadta az utasítást – Egy száguldó hintót kell követnie, a Iskola után forduljon jobbra, arra mentek, siessen - A sofőr a mesés borravaló reményében a gázba taposott. Csikorogva pörgött a kerék. Eközben a bérkocsiban drámaivá változott a helyzet, a hústömeg már nem elégedett meg a szolgáltatással, a látnivalóval, a múzeumokkal, a történelemmel és a legendákkal, a városnézésen túl mást is akart, meg akarta kaparintani a csinos idegenvezető kegyét. A bérkocsi eszeveszettül rázkódott a lejtős macskaköves úton. A kocsma teraszán a korsó sör társaságában üldögélő férfi meg volt győződve, hogy villogó szemű pegazusokat látott elsuhanni.
A férfi a nő lábára tette a kezét, Patricia megragadta az óriás mancsát és ellökte, ököllel orrba vágta a túlméretezett ellenfelét. A visszautasított férfi ütötte-vágta a szőkeséget. Patricai minden küzdősportban használt tudását bevetette a titán ellen, miközben az ide- oda ugráló, falhoz, fához, kerítéshez csapódó kocsiban próbált megkapaszkodni, egyensúlyozni.
A sötét főúton száguldó ajtó nélküli ütött kopott jármű félelmetes hatást fejtett ki. A kereszteződésnél, a gyalogátkelő előtt a kosarát eldobva egy hölgy rémülten ugrott hátra a démoni kompánia láttán. A dáma a falhoz lapulva nézett az elvágtató hintó után. Almák gurultak szerteszét. A paták kíméletlenül taposták szét a gyümölcsöket. A taxi végül beérte a kocsit, a sofőr jelzett a bakon ülő férfinak, hogy zabolázza meg a megvadult állatokat. A lovak megnyugodva húzódtak az út mellé.
Richard kipattant a taxiból és megindult előre. A díjbirkózó a vállára kapta Patriciát és a földre dobta – Na gyere –felkiáltással várta az önjelölt megmentő támadását.
Richard a feje elé emelte ökölbe szorított kezét, miközben folyamatosan táncolt az ormótlan izomkolosszus előtt, hol előre, hol hátra ugrándozott. A behemót folyamatosan, de rendszertelenül ütött, vágott, Richard vagy kihajolt, vagy kivédte az ütéseket. Az övéi viszont betaláltak, a behemót néhány foggal kevesebbel, sebes szájjal, szemüvegnek beillő csinos kék monoklival végül megfutamodott.
Richard felsegítette Patriciát. Megsimogatta bájos arcát – nem is gondoltam, hogy ilyen veszélyes a munkád. A vállalatnál én nyertem meg a pályázatot. Előléptetést kaptam – a férfi a nő reakcióját várta – Én is veszélyes vagyok – szőke tincsek mögül kaján szemek villogtak – Van egy kényelmes luxus irodám, de nincs titkárnőm. Felveszlek téged, jól tudsz gépelni, kávét főzni és csókolni – Pati önfeledten nevetett – Szerintem induljunk üzleti útra – suttogta a férfi fülébe – Jó ötlet, de ne ezzel a hintóval – Richard a roncsra mutatott, melyet magára hagyott a két ló és a pánikszerűen elmenekült kocsisa. A hold elzavart egy felhőt, hogy megfigyelhessen egy tökéletesen összeillő párt.
Az összebújó szerelmesek átmentek a parkon, átkeltek a kicsinyke béka kuruttyolástól hangos tavat átívelő hídon és eltűntek az erdő fái között.

Simon Roland

Szerelmes történet

A settenkedő alak olyan gyorsan és halkan lépkedett a falépcsőn, hogy egy kívülálló bámészkodó számára csak egy néma elsuhanó árnyéknak tűnt volna. Az íjász ismerte az utat, vállával felnyomta a csapóajtót, a zsongó nyári éj úgy viselkedett, mint egy szemérmetlen vidéki fruska, arcátlanul próbálta elcsábítani. A háztető szélén megállt.
Elővette az íjat, a dölyfösen terpeszkedő palota felé fordult, becélozta a szemközti ablakot, még nem lőtt, a megfelelő pillanatra várt. A kastélyt övező két méter magas kőkerítés előtt egyenruhás, szuronyos őr posztolt. A holdfényben fürdő pazarul berendezett szobában egy meztelen lány fésülte szőke haját. A hódolója felé intett, majd félrehúzódott. A harcos a szerelmes levelet a tegezre tekerte és felkészült, hogy a szokásos módon fegyverrel célba jutassa az üzenetet. Amikor megérezte a háta mögött álló ellenség rosszindulatú jelenlétét, ösztönösen elrántotta a fejét, a husáng nem talált telibe, a harcos nem vesztette el az eszméletét. A fájdalom éberré tette. Kristálytisztán látta a támadóit, hárman voltak, a háttérbe húzódó főnök utasításait követve a két gazember a lábánál és a karjánál megragadva a magasba emelte, összekötötték a kezét és elhurcolták.

A lány anyaszült meztelenül várakozott a falhoz lapulva, a nyílvessző bezúgott az ablakon keresztül és a tájképfestmény közvetlen közelébe fúródva megállt. Odarohant, hogy az üzenetet elolvassa, ekkor kopogás hallatszott odakintről.