Simike blogja
Az első feladat
Simon Roland
Az első találkozás
Olyan könnyű vidámsággal és leírhatatlan fürgeséggel szelte a habokat, hogy a közelben lévő óriási lomha kutatóhajó irigykedve figyelte a szabadságát élvező delfint. Az Óceán a kék összes színárnyalatát képes volt bemutatni, a mérhetetlen csenden, a várakozáson és az őrjöngő viharon keresztül. Felugrott, hogy megfürödjön a firmamentben, amely úgy tűnt a végtelen Óceán egy részét képezte. Az apró csillogó vízcseppek visszazuhantak a homogén masszába. A századmásodpercek időszemei lehulltak a lepergő idő dombjaira. Ha akart volna, tovább úszhatott volna. Senki sem lett volna képes visszatartani. Az égbolt és az Óceán mezsgyéje olyan volt, mint egy part menti kagyló. Néha önmagába zárkózott, máskor kitárult. A közeli aprócska sziget előtt békésen táncolt az előbb említett tengerjáró, amely az expedíció tagjainak tulajdonát képezte. A régészek partra szálltak, felkészültek, hogy elvégezzék a szükséges ásatást. Körültekintően kellett dolgozniuk, mivel nem akarták, hogy a lelet megsérüljön. Néhány helyi önkéntes segítette a munkájukat. A delfin a magasból egy pillanatra látta a múlt romjai előtt tanácskozó csapatot. Tez gurgulázó nevetése a sziget köré fonódott, mint egy ajándékba kapott gyémánt ékszer a női nyak köré. Magára hagyta a látványt és hagyta, hogy a víz alatti világ átölelje. A mélység titkos szimbolikus formáit hosszasan csodálta, majd újra felbukkant a felszínre, mint egy gyors sellő. Újra érezte a lény jelenlétét, képes volt az ő szemével látnia a világot. Látta a kollektív és a személyes emlékeit is. A lelki szemei előtt megjelent az ősi múlt, amikor a földönkívüli ősei elindultak, hogy a nemes küldetésüket elvégezzék. Az utazók intelligens lényekkel akarták megosztani a bölcsességet. Megtapasztalva az emberi természet pozitív and negatív oldalát kétségeik támadtak. A történelmi lapokat borzalmas háborúkkal írták tele saját vérükkel. A négy vezető úgy döntött, hogy elrejti a tudást a föld egy elérhetetlen részén. Az emberiség hajnalán nem rendelkeztek olyan technológiával, amellyel felfedezhették volna az Óceán mélyét. - Talán egyszer méltóak lesznek a bölcsesség információs forrására - Azonban a földlakók eszköztára gyarapodott és szédítő gyorsasággal kezdett fejlődni az ismeretanyaguk. Visszatért a jelenbe. Ezen a távoli bolygón a házak ugyanolyan élők voltak, mint a benne lakók. A lélegző organikus épület úgy vándorolt és változtatta formáját, ahogy az otthon lakói akarták. A bolygó azon része, ahol a lény élt a sejtelmes évszakba lépett. Ultraibolya fény uralkodott a város felett. Ez indokolta a névválasztást.
A delfin megértette a rá bízott feladatot és annak fontosságát, súlyát. A zsilipajtó sértődötten felszisszent és az emlősállat a számára kijelölt bejáraton keresztül beúszott. Átszelte a feltöltött folyosót és a mesterséges fénynyalábokkal telezsúfolt úszómedencét. A medence szélén egy szakértő ügyködött, a bombával felszerelt tengeralattjáró drón programozásával volt elfoglalva. Habár a delfin képes lett volna elvégezni ezt a műveletet is, az emberek nem akarták kockáztatni az életét. Az emlős mástól kapott feladatot és ő mindenáron végre akarta hajtani. Megvárta, amíg az ember elmegy, majd villámgyorsan cselekedett. Kikapcsolta az automata funkcióját és beállította az időt. Mielőtt a szerelő betehette volna a lábát a tágas helységbe megragadta a szerkezetet és már úszott is vele. Úszott lefelé a kék csendbe, egy medúza húzódott el az útjából, amelynek legendás hipnotikus ereje megbénított a felszínen úszó járművet. Amikor a kaverna bejárata Tez látótávolságán belülre került, innen úgy tűnt, hogy a barlang szája mozgott. - Siess – A szerkezetet, amelyet a sziget vastag óriási szikláinak szétrobbantására tervezték, a víz alatti grotto elé helyezte. A kijelzőn lévő piros számláló figyelmeztette a hátralévő időre. Még maradt 5 perced.
Mielőtt egy gyors tempóval felúszott volna, alaposan szemügyre vette azt a bizonyos dolgot és elmélázott a tudás végtelen számú lehetőségén. A csábítás ellenére nem volt szándékában visszaélni a felkínálkozott lehetőséggel. A delfin már biztonságos távolságban, a sziget sekély vízpartján, amikor érezte a robbanás által kiváltott lökéshullámokat. A titkos ajtó bezárult.
Késő este a kocsmában vitatták meg a felfedezésüket, mindenkinek megvolt a maga teóriája a sziget őslakóiról és a hiedelmeikről. A nyitott ablakon keresztül beáramló az Ős Óceán sós levegője és a friss esőcseppek összekeveredtek a tágas bárban. - Mi történt velük és miért építették ezeket a különös szobrokat. A falu különc figurája a földönkívüliekről tartott előadást, miközben a literes korsóban kiapadt a finom nedű -A lángelme filozófusnak ihletre van szüksége. - Az asztalra csapott. - Újabb sört rendelt – Visszafognak térni és átadják a tudásukat - A kocsmáros legyintett. Már túl sokszor csalódott, hogy meglássa az előtte álló lehetőségeket. A félresiklott üzleti karrierje elől a bárban talált menedéket. A rejtélyes kérdések és válaszok alapjaiban rázták volna meg a zárt világát, ezért visszament a pult mögé és a poharakat kezdte el törölgetni. A pincérnő morcos arccal próbálta kielégíteni a vendégek igényeit, miközben a lelke egy másik helyen járt. A elfojtott és megsebzett vágyak őrült kakofóniája elviselhetetlenné vált és a bár összezsugorodott a világ egy apró pontjává. A vitát a rendkívüli hírek szakították félbe. A kocsmáros bekapcsolta a Tv-t. A legtöbben a tegnapi sportesemény összefoglalását várták. Nem vették észre a hívatlan vendéget.
A fehér zajt a televízió képernyőjén megjelenő írónő ijedt arca és édesen izgatott hangja váltotta fel. Néhány kíváncsi szempár a lapos TV készülékre tapadt, míg a legtöbben visszaértek a berögzült szokásaikhoz. A csinos tollforgató nő izgatottan mesélt a legújabb regényéről. - Amíg az elküldött robotok az univerzum titkát próbálják megfejteni, fényévnyi távolságban bolyongva, ismeretlen ásványkincsek után kutatva, az Óceán, a földi élet szülőanyjának rejtélye felkavaratlanul érintetlen maradt.-
A mágikus szerelem
Simon Roland
A mágikus szerelemA szolgák és a katonák a falhoz húzódtak, amikor a folyosón elhaladt a különleges csapat. A herceg, a szülei, a szörnyvadász és két elit katona látszólag nagyon sietett. Mivel a trónterem bejárata be volt zárva a holnap megtartandó esemény miatt, a kastély másik szárnyához kellett vonulniuk, az azt helyettesítő helyiséghez. A trónterem ajtaját virágok és kúszónövények rámázták be. A kövér király vezette őket a vendégszobához, ahol végül mindenki elfoglalta az őt megillető helyét és szerepét.A királynő vörösbort töltött az ura kupájába. A fia az ablaknak támaszkodott és várta, hogy az események fonala meginduljon. A két strázsa úgy tűnt átváltozott tartóoszloppá. Láthatatlan, de mégis jelenlévő erővé. Már éjfél körül járt az idő. A beszámolóra készülő megállt a tekintetek által kijelölt kör közepére és a mesterien kifaragott széken terpeszkedő túlsúlyos király unszolására elkezdte a beszámolót. - Végeztem a birodalmunkat rettegésben tartó bestiával. Az igaz, hogy a rémség parasztokat, nemeseket gyilkolt le és békés falvakat tartott rettegésben, de birtokomba került egy új információ. hogy a királyi család a birodalom alapításakor falusiak ezreit mészárolta le, mivel elutasították a behódolást. Hogyan határozhatjuk meg a jó a gonosz fogalmát? Kérem a beígért aranyamat és már itt sem vagyok - Az uralkodó felpattant a székéből és dühösen megindult, hogy elégtételt vegyen - Hogyan mered kétségbe vonni az általam hozott törvények jóindulatát és jogszerűségét? - A helyiséget uraló arany színű fáklyák megremegtek a király hangjától. A király a kardját kirántva közeledett a férfi felé - Várj majd én megtanítom őt a helyes jómódorra - A herceg közéjük állt, elválasztotta a feleket. A feszültségből táplálkozó csendet a kardok fémes csörtetése váltotta fel. Az ablakon besurranó hold kettéválasztotta a termet, a párbajfelek hol az ezüst vonal egyik oldalán, hol a másikon tartózkodtak. Habár a szörnyvadász híres véres küzdelmei, csatái legendás tornyokká nőttek az alattvalók körében, a herceg gyermekkora legkorábbi szakaszától kezdve a legnagyobb mesterektől tanulhatta el a kardvívás ősi mesterségét. Így nem csodálkozhatunk, hogy a rövid párharc után a szörnyvadász kard nélkül maradt - Végezz vele - hallotta apja ólom tömörségű parancsát. A meglendített pallosát azonban visszafogta és éppenhogy megérintette az ellenfele szívét. A trónörökös megtette az első lépcsőfokát a lázadáshoz vezető úton. A két katona a tömlöcbe zárta a felségsértőt. A herceg elvonult a szobájába. Nem aludt sokat, a vágyai már korán felrázták mély álmából- Találkoznom kell vele -A férfi és a nő a világ peremén lépkedtek, imádták a veszélyt, de a szerelem, amely a szívükben sarjadt meglapozta a bizalmat. Egymásba kapaszkodtak, mint a domboldalon suttogó fák. A kék bársonyos égboltnak feszülő kastély ódon tornya, biztonsága, pompája, gazdagsága és az Ős-óceán végtelen szabadsága közt egyensúlyoztak. Odalent a mélyben nyelvüket nyújtogatták az irigy tűhegyesre csiszolt fel- majd eltűnő sziklamaradványok - Egy halászfaluban nőttem fel. Ez az én mágikus talizmánon. - Szólalt meg a lány váratlanul, érezte a férfi kutató tekintetét. Az emlékei közt bujkálva vizsgálgatta a férfit. - Szeretlek – A férfi gyengéden megfogta a kezét és letérdelt előtte. A kimondott szavak varázsának tanítása most bebizonyította létjogosultságát. Ezeket szavakat már oly régóta várta, de a herceg, csak most volt képes az ajkára festeni. A lány elpirult, szótlanná vált. Szégyenlősen játszott a medállal. Hihetetlennek tűnt, de igaznak bizonyult, hogy az érzelmeik és vágyaik hevesebbek voltak, mint az őket körülölelő természet. A nő gyönyörű teste, hercegnői gyengéd mozdulata, nemesi viselkedése, széles körű tudása megcáfolta a szolgálólányként betöltött szerepét a kastély területén és megkérdőjelezte a birodalom hierarchikus rendszerét. Az idilli lopott perceket a csörtető katonák zavarták meg. - Öljék meg a szolgálólányt. - Egy vékony követelőző női hang hajtotta előre a katonákat, akinek az alakját a herkulesi őrök robusztus látványa rejtette el. A lány kelletlenül bújt ki a kedvese öleléséből. A gyönyörű haja úgy lobogott a hirtelen feltámadó dühös szélben, mint egy őszinte vallomás. Mielőtt levetette volna magát a szikláról szenvedélyesen megcsókolta a herceget.A trónörökös férfi addig bámulta az óriási sziklákon visszaverődő hullámokat, amíg el nem vezették az őrök. A szíve a torkában dobogott. Vajon a szenvedélye stimulálta a burjánzó képzeletét vagy valami mágikus esemény történt? A csobbanás helyén olyan misztikus szimbólumokat látott, mint a talizmánon. A kérdésre érkező halovány választ hamar eltakarta a milliónyi jéghideg redős kétely és megannyi csillámló szikra. A katonák nyílvesszővel árasztották a hullámok rendjét megzavaró apró rést, amely végül egyetlen kék morajlássá olvadt össze. Egy hajó a flotta közül alaposan körbejárta az öblöt, a lány teste nem bukkant elő. Csak a medúza fejű nap emelkedett ki a habokból. A prominens nemesi család összes tagja gyorsan és szoros egyetértésben hozta meg az ítéletét a herceg felett. A család rövid tanácskozás után megoldotta a kialakult bonyodalmat. A kijelölt hercegnő kezét a rabszolgának eladott herceg fiatalabb fiútestvére nyerte el. A két legerősebb ország királyi családjának erős szövetsége megalapozta a gyümölcsöző kereskedelmi és a katonai kapcsolatokat. Egy másik egység a börtönből megszökött szörnyvadász árulkodó nyomait kutatta.A visszajáró fájdalom, amely a csupasz hátába mart emlékeztette a büntetésére, a döntésének a következményére. Újra megragadta az evezőt és meghúzta. A korbács sebességét a nyári égbolton átsuhanó villáméhoz hasonlította. A veszélyessége a leghalálosabb fajtájú kígyó képében jelent meg a forró dzsungel közepén, amely bármelyik másodpercben lecsapni kész a kijelölt áldozatára. A folyosón sétálgató éber szemű izmos rabszolgahajcsár ismeretlen nyelven káromkodott, de minden egyes alárendelt evezős, attól függetlenül, hogy a világ melyik sarkából származott, tisztában volt a pattogó szavak, mérgezett kifejezések és az erőszak nyelvét beszélő korbács univerzális jelentésével. A kapitány és a markos katonák minden alkalommal kihangsúlyozták a hatalmukat és a nagyszerűségüket. Azonban ezen a viharos embert próbáló napokban a legénység minden egyes tagja olyan védtelennek érezte magát a reményből és kalandvágyból faragott hajóban, mint az álmatlan árnyak ringatta bölcsőben sírdogáló csecsemő legendákat suttogó nyughatatlan éjjeleken. A rabigába hajtott herceg összes érzékszerve képes volt befogadni az üvöltő víztömeget formázó hullámhegyek mögül érkező üzenetet. Az éjszaka még nem ért véget, de a hajnal még nem rajzolta meg a táj illékony vásznát. A gályát a várakozás izgalma itatta át, valami véget ért és egy új kezdődött. Az egész világ együtt lélegzett az alsó térben gubbasztó rabokkal. Az evezősök egyetlen entitásnak látszódtak volna a kívülálló számára, azonban mindegyikük más vágyat dédelgetett a szívében. Valaki gazdagságról álmodott, más szerelemért epekedett.A kapitány és az emberei szoborrá merevedtek, amikor a gigantikus méretű lény hirtelen kiemelkedett a habokból. Amíg a hipnotikus szem a harcosokat bűvölte, a csápok átölelték a gályát. A tengerjáró teste ropogott. A fedélzetre vezető lépcsősorának rejtekéből a mester éles lándzsákat állított a szörny fejébe, aki viszonzásként az egyik csápjával megragadta és az egekbe emelte. A szabadságuktól megfosztott, a rabság félhomályában üldögélő emberek egyszerre éreztek elégtételt és a lelkük mélyéig ható félelmet, amint a magasban tehetetlenül kalimpáló hajcsár utolsó pillanatait követhették figyelemmel. Az egyik mitikus lényt formázó felhő mögül kimerészkedő napfény úgy ereszkedett le a sötétben kuporgó elgyötört rabok közé, mint egy rojtos kötél. Az ostor, amely a hátukon csattant, most a hullámok közé zuhant, a kegyetlen kínzó holttestével együtt. A korbács a hullámok hátán siklott tova, mint egy menekülő vadállat. Az Ős-óceán amely minden földi élet bölcsője volt, most sűrűn osztogatta a halált. A víztömeg tetemeket, zsákmányolt kincseket és fegyvereket sodort magával. A rabok a megszerzett kardok, tőrök, és dárdák segítségével próbált megszabadulni a béklyóiktól, néhánynak sikerült, de a legtöbben vízbe fulladtak. Pár elkeseredett ember, a józan észnek ellenszegülve, még ilyen helyzetben is egymással küzdött egy rubint nyaklánc vagy egy csábosan kacsingató gyémánt gyűrű megszerzéséért. A feszültség, az elnyomott érzelmek feltörtek. A herceg egy karddal vágta szét a reménytelenség és a szolgaság szörnyű fémes szimbólumát. Az egykor büszke hajó szánni való ronccsá, értéktelen tákolmánnyá változott és mélység parancsoló szavának eleget tett.Amikor a herceg a felszínre küzdötte magát a levegő után kapkodva, ott találta a szerelmét is. - Én is szeretlek- Megcsókolták egymást. A medált a férfi kezébe nyomta, a mágikus szimbólumok átjárták a testét, bármire képes volt – Gyere velem -Úsztak lefelé a mélybe. A napfény egy ideig követte őket, de végül feladta. Magára hagyta a szerelmespárt. Csókok, ölelések őrült örvénye hirdette a szerelem erejét.Ambrose Bierce rejtélyes eltűnése I. rész
Simon Roland
1913 Mexikó
Ambrose Bierce egy domboldalon vánszorgott felfelé. A lombok valamilyen mértékben megóvták a testét a nyomasztó hőségtől.A hosszú gyaloglás próbára tette erejét. A fájdalom egyszerre volt jelen a végtagjaiban és a hátán, éhség és szomjasúság kínozta. Nem állt szándékában pihenőt tartani és nem akarta felélni a hátizsákjában lévő kevés maradék tartalékát. Némán lépkedett előre az amorf köveken. El kell jutnia a városba, mielőtt a rejtélyes figura utolérné.Közeledő lódobogás kényszerítette megállásra. Négy lovas vált ki az erdő zöld csendjéből és a pisztolyok és puskák rajzolta kör közepén találta magát. A spanyol furcsa dialektusával és a haramia faragatlan stílusával beszéltek. Minden szavukat megértette. – Figyeld meg alaposan a külföldi divatos ruháját, biztosan vagyonos ember. A családtagok majd fizetnek érte – a középkorú férfi a revolverével igazította meg a széles kalapját, majd utasításokat adott ki a többieknek. Habár katonai kiképzést kapott és többször is bizonyította mentális és fizikai erejét a különböző véres ütközetben, nem lett volna értelme szembeszállni a túlerővel. Hagyta, hogy elvegyék a pisztolyát és elrabolják. Megkötözték a kezét és a lábát és az egyikük a hátasára húzta, mint egy lisztes zsákot.Egy elhagyatott kunyhóhoz vezettek a lovak. Mikor leszálltak a lóról, a nap már az Óceán mélyén aludt. Szemerkélni kezdett az eső és felerősödött a szél. A távoli csillagok illatát, formáit hordozó esőcseppek a háztető hiányos résein furakodtak be. Az Óceán polip csápjai átöleltek a kőházikót.A friss sós levegő segített abban, hogy elviselje a megpróbáltatást.A legkisebb szobát szemelték ki új otthonának. A világhírű újságíró és novella író ihlet gyűjtés miatt érkezett Mexikóba. A körülmények, a bezártság és a fenyegető légkör arra kényszerítették, hogy írjon. A halovány gyertyafénynél vetette papírra a lehetséges történetének vázlatát. A helységben csak egy ágy volt. Kapott innivalót és ételt is. A pohár tükrében megvizsgálta az elgyötört arcát és az ősz haját. Kiderült, hogy a bandavezér a főhadiszálláson tartotta a kisfiát is.Éjfél körül a hangulat a tetőfokára hágott. Egy jól sikerült bankrablást ünnepeltek vehemensen. Az ünneplés túlságosan jól sikerült. A haramiák leitták magukat. A kulcslyukon keresztül láthatta a társaság néhány rossz-arcú tagját. Néhányan az asztalra feküdve aludtak a szétszórt és eldőlt üvegek között. Mások összevesztek és egymással üvöltöztek.Érezte a szempár súlyos kérdéseit. Az ablakon kibámulva azonnal megelevenedett a saját novellájának sora, A kis csavargó, Jo szívszorító hányatott sorsa. „Ha láttad volna Jot az esőben álldogálni, aligha imádtad volna. ” Észrevette a rongyos ruhába csavart gyerkőcöt az udvaron, aki lassan beleveszett a ragadós és sötét esőfüggönyben. A részeg banditák elől menekült ki. Váratlanul kulcs fordult a zárban és a kisfiú ártatlan arca jelent meg - Gringó, szabad vagy – mondta a kisfiú.Az ajtó nyitva volt. Kilépett az éjszakába.
Az első találkozás
Simon Roland
Az első találkozásKönnyű és vidám utánozhatatlan mozdulatokkal szelte a habokat. A lehetőségek polipkarjai átölelték. A kék különböző árnyalatai üzenetet hordoztak magukban. Az Óceán, a minden földi élet szülőanyja, a szelíd és jószívű mesebeli óriás megtévesztő képében tetszelgett. A szemtelen végtelen kacsintását lerázta magáról, mint a vízcseppeket a testéről. Ha akart volna, tovább úszhatott volna. Senki sem lett volna képes visszatartani. A firmament és az Óceán mezsgyéje folyamatosan szólítgatta. A másodcseppek másodpercei között visszanézett. A partról még látszódott a bázis modern tornya, az otthon hűs melege. A közeli aprócska sziget előtt békésen táncolt a tengerjáró, amely lágy simogató nevetésbe csomagolta magát. Alámerült, a mélység titkos formáit szemlélte, majd felbukkant a felszínre, mint egy gyors sellő. Újra érezte a lény jelenlétét. Már többször képes volt vele kommunikálni.Süvítő golyózápor lyuggatta szét a csend bársony testét. Hátborzongató sikoly lovagolta meg a hullámokat. Egész testében reszketett. A csendlény nyár-könnyed szerelmes hangulata átformálódott a holtak hideg-rideg örök pillanatává. Az égbolt vérzett. A fővitorla szabálytalan lyukain átcsorgott a vérvörös napfény. A látvány megdöbbentette.A képzelet buborékát a nap tűhegyes valósága pukkasztotta ki.A jacht továbbra is ott körözött a sziget körül, mint egy hódító férfi. A nevetés gurgulázva fonódott a sziget köré, mint egy gyémánt nyaklánc a női nyak köré. A szemek bármikor elgurulhatnak és elveszhetnek az idő lepergő homokhegyeiben.A nő felbukkant a felszínen és fürgén kiszállt a partra.A megfoghatatlan kék torony a jövőbe bámult. Miközben a másik nagyobb medencében a delfint kereste, sportos testén érezte a férfi éhes tekintetét és a reggeli napfény forró lándzsáit. - Mi lehet az oka, hogy olyan furcsán viselkedik Tez? Olyan izgága és figyelmetlen mostanában. Egy hónapja még a csimpánz intellektuális teljesítményét is túlszárnyalta. Minden feladatot maximálisan eredménnyel teljesítette a lehető legrövidebb időn belül – A kedvese kikerülte a kérdést, más foglalkoztatta - Mi lenne, ha kihajóznánk a szigetre? – hadarta a férfi – Rendben, mindjárt jövök. - suttogta a nő maga elé. Úgy ment végig a füvön, mint egy nőstény gepárd. Az Atlantisz volt a kedvenc titkos helyük, ha romantikára vágytak csak kihajóztak a közeli álombeli szigetükre. Az ajtóból visszanézve a szeme sarkából észrevette a delfint, a medence végénél rejtőzködött mozdulatlanul. Ha visszajöttünk a mézes óráinkról alaposan megvizsgálom – A nő formás alakja eltűnt az ajtóban. A férfi tekintete ugyan megállt a küszöbön, de a képzelete tovább folytatta a vágyakkal teli rajzát a szerelem vásznán.A lény szemével látott. Ilyen már többször előfordult vele. A házak ugyanolyan élők voltak, mint lakói. A falak együtt lélegeztek a bolygó népével. A bolygó sejtelmes évszakba lépett. Sejtelmes fény uralkodott a város felett. Ez indokolta a névválasztást.Amikor kilépett a bejárati ajtón az uzsonnás kosárral a kezében megtorpant. A pezsgőspoharak összekoccantak. Megtapsolták az állat egyszemélyes szuper előadását. Tez óriási produkciót mutatott be. A vízfelszíntől lehető legtávolabb ugrott, majd a vízbe csapódott. A jótékony terápiában részesülő beteg gyerekek előtt sem mutatott be ilyen produkciót. Az egyik medencéből átugrott a házigazdának fenntartottba, majd vissza. Az ideges megmagyarázhatatlan viselkedése miatt úgy döntöttek, hogy altatóinjekcióval álomba szenderítik a kedvenc háziállatukat. Késő délutánba nyúlóan vizsgálták az emlőst a 21 század összes berendezésével felszerelt laboratóriumban, de nem találtak semmi rendellenességet. Az állat kitűnő egészségnek örvendett.Késő este a kocsmában vitatták meg a különös esetet a helybeliekkel, mindenkinek megvolt a maga teóriája. A nyitott ablakon keresztül beáramló az Ős Óceán sós levegője és a friss esőcseppek összekeveredtek a tágas bárban. - Mi történt a delfinnel és miért nyugodott meg, amikor mellette maradtunk? Talán az egyetlen célja azt volt az akciójával, hogy ott tartson minket a főhadiszálláson? Miért? A falu különc figurája a földönkívüliekről tartott előadást, miközben a literes korsóban kiapadt a finom nedű -A lángelme filozófusnak ihletre van szüksége. - Az asztalra csapott. - Újabb sört rendelt - Az állatok néha visszatérnek a vadonba, még ha nem is szó szerint. A kutyám is hűséges volt hozzánk, amíg az egyik nap elszökött. Azóta sem láttam. - A kocsmáros legyintett. Már túl sokszor csalódott, hogy meglássa az előtte álló lehetőségeket. A félresiklott üzleti karrierje elől a bárban talált menedéket. A rejtélyes kérdések és válaszok alapjaiban rázták volna meg a zárt világát, ezért visszament a pult mögé és a poharakat kezdte el törölgetni. A pincérnő morcos arccal próbálta kielégíteni a vendégek igényeit, miközben a lelke egy másik helyen járt. A elfojtott és megsebzett vágyak őrült kakofóniája elviselhetetlenné vált és a bár összezsugorodott a világ egy apró pontjává. A vitát a rendkívüli hírek szakították félbe.A fehér zajt a bemondónő édesen izgatott hangja és ijedt arckifejezése váltotta fel. Minden szempár a képernyőre szegeződött. "Az Atlantisz néven ismert apró szigeten bujkáló különösen veszélyes szökött fegyencet a rendőrök tűzharcban lelőtték."
Az ébredés
Simon Roland
Az ébredés
A délutánokra jellemző kék merengésre észrevétlen borult az éj ősi fájának lombja és titkokat suttogott a beavatottak fülébe. Az éjszaka és a nemesi kúria ősi szövetsége újra megpecsételődött. A hold bőségesen és büszkén szórta ezüstjét az udvarra. A holdfény és szél együttes erővel söpört végig az apró mesebeli szobrok között, az ódon épület mesterembereinek kezét dicsérő homlokzatán. A homokóra pergő szemei a semmibe hulltak.
Már órák teltek el a küzdelem befejezése óta, a vadász elvégezte a szokásos szertartását. Pontot rakott az utolsó feladatának végére, már hallani vélte a jutalma csilingelését az asztalán, a háromszáz arany érme legendás szirén énekét. A királyi család megköszöni az évtizedes munkáját, bőségesen kifizetik hosszú ideig tartó elismerésre méltó hűségét. A szörny, amely falvakat pusztított el, most a lába előtt hevert. A gonosz lélek a hideg szempárból a száműzött csillagok közé nyert bebocsátást. – Az utolsó gonosztevő – sóhajtott megkönnyebbülten és elképzelte, ahogyan a birodalom lakói örömujjongásba kezdenek a hír hallatán. Kalapok repülnek az égbe. Postai galambok viszik majd a fontos üzenetet a birodalom mind a négy sarkába. A királyi ház hatalmas ünneplésére a királyság összes jelentős polgára meghívót fog kapni.
Ez az egész őt már nem fogja érinteni. Egy távoli világ békés környezetében fog új életet kezdeni, már kiszemelte magának az új otthonát egy sepia-színű halászfaluban, egy közönséges kőkunyhót, a művelésre váró apró kerttel. Az időtlen óceán fogja ébreszteni, a sós levegőn hosszú sétákat tehet és senki nem fog parancsokat osztogatni. Az időjárás változásainak, a hajók érkezésének és távozásának, a vándormadarak migrációs helyzetének, az apály és a dagály egyszerűségének megfigyelésével töltheti napjait.
A kardot kihúzta a bestia szívéből és a különleges anyaggal bevont egyenlő mértékű mágikus piros és kék színben lobogó fáklyával együtt a magasba emelte. Az őrjöngő botot a nyitott bejáratban álldogáló hordóra illesztette, majd lassan hátrálni kezdett. - Pusztítsd el az ősi kastélyt is – Az öreg király folyton ismétlődő dörgedelmes hangja, olyan volt, mint a baljós jeleket küldő közeledő nyári viharos Celeste – A fia csendben helyeselt, már alig várta, hogy a jogart megkaparintsa. A tűz és a víz varázs tánca a lőporos hordó tetején folytatódott. A fények és az árnyak önálló életet éltek a nemesi kúria üvegablakán. Az el nem mondott történelem újra megelevenedett.
Az ódon épületet telepakolták gyúlékony anyagokkal a jóhiszemű ismeretlen lakók. A falakat festmények díszítették. A szőnyegek borostyánként kúsztak fel a lépcsőkön. A lángok hamarabb végigjárják és felemésztik a titkát, minthogy valaki egyszer megfejthetné. Az ősi kastélyról, a többi falubeliekhez hasonlóan csak felületes ismereti voltak. A kastély ősibb volt, mint a büszke királyi család gigantikus vára. A láng felszisszent, mint egy kígyó és elindult lefelé, hogy beteljesítse a végzetét - Megismerni vagy elpusztítani – Ahogy hátrafelé lépdelt észrevette, hogy odabent valaki elindult felfelé a lépcsőn. A személy ugyanolyan ruhát viselt, mint ő. Közeli lódobogás rántotta ki a tépelődéséből és a kevés térrel rendelkező dombtetőn tolakodó groteszk árnyak gyors cselekvésre ösztönözték. – Feleslegessé váltam, megölnek - Nem tudta, hogy honnan jött ez a megérzés. Érezte a megvetést és a rossz szándékot a királyi család felől. - Kincsek helyett karddal fognak fizetni - A vadász összeszorított foggal indult el a bejárat felé. Úgy gondolta helyesen döntött. Az utolsó pillanat lehetőségét megragadva hajította messzire a fáklyát. A lován izgatottan feszengő trónörökös gyerekarca olyan sápadt volt, mint maga a kísérteties hold. Két testőre kíséretében érkezett, személyesen akarta látni az eseményt. A szörnyvadász a lángok elfojtása után behúzta maga után az ajtót. Eltűnt mielőtt a pásztázó szemek észrevehették volna.
Úgy érezte magát, mintha hazaérkezett volna. Az előszobából elindult felfelé. Ahogy az ujjait végig futtatta a korláton por szállt fel a magasba. A lépcső végén a kapucnis alak várakozott – Várj meg – az arca ismerős volt, mintha a tükörbe nézett volna. Mire felért, a rejtélyes figura eltűnt. Odakintről nyerítés, kiabálás kardcsörgés és tűzcsóva vonta fel a figyelmét. Kinézett. Habár a támadó lovasok a királyi szimbólumot viselték a ruhájukon, nem az előbb érkezők harcoltak a ház védőivel. A hősiesen védekező nemesek meglepően jó kardforgatónak bizonyultak, a legnagyobb elszántsággal verték vissza az ostromot. A rivalizálás véres csatává bontakozott ki. Habár nem volt otthon a heraldika világában, a kastély nemeseinek pajzsáról egy ismerős címer kacsingatott.
Az összes szoba egy jelentős eseményre mutatott. Az egyik hálóból szemtanúja lett a felség seregeinek páratlan kegyetlenkedéseinek. Látta az engedetlen, adót nem fizető falusiak holttestét és a lángoló otthonaikat. A könyvtárszobából egy beavatási szertartást figyelhetett meg. A kört formáló földbe szúrt kardok közepén egy férfi és egy nő imádkozott. A holdfény és a lámpa csóvája, a tűz és a víz, az álom és a valóság, a rossz és a jó, minden összekeveredett egymással. A könyvek böngészése közben egy nyikorgó hang és egy üvöltő szél figyelmeztette. - Ha belépsz ezen az ajtón, már nem fordulhatsz vissza -
Meggörnyedve, a fáklyával a kezében hagyta magát vezetni a zegzugos. folyosón, az idő és a tér végtelen spirális világán keresztül. Őrült nevetés kísérte visszhangzó lépteit. Az utazás nem csak fizikai, hanem lelki síkon is zajlott.
A titkos járat kijáratát elhagyó lény már nem az a személy volt, aki a könyvtárszoba misztikus bejáratának küszöbét átlépte. Teljesen átváltozott, felébredt.