Paga blogja
SzemélyesIGAZ MESE - KI ISMERI (ŐKET)?
Az alábbi "mese" - én irtam - igaz történeten alapul, aki rájuk ismer, jól jegyezze meg, nehogy a csapdájukba kerüljön!
AKI FELISMERI ŐKET, TUDJA, HOGY CSALÓK!
MESE HANITÁRÓL ÉS KISZIRENRŐL
Hol volt, hol nem volt, valamikor abban a régi világban, mikor még császárok, királyok uralkodtak, és a fák is az égig értek, volt egyszer egy szegény özvegyasszony. Neki meg volt egy lánya. Az özvegyasszonyt Kiszirennek, a lányát Hanitának hívták. Még az is lehet, hogy Japánországból valók voltak, vagy Mongóliából, nem tudom, nekem is csak így mesélték.
Éltek-éldegéltek messzi az ország szélénél, ahonnan már el lehetett látni a szomszéd országba is, de hát akárhogy igyekeztek, nem tudtak megélni. Így aztán elindultak világgá, szerencsét próbálni.
Ahogy mentek-mendegéltek hetedhét határon keresztül, mindig találtak valakit, aki befogadja őket, ad nekik egy tál meleg lencselevest, meg egy takarót, friss szalmát a pajtában, a lovak vagy a tehenek mellett. Így aztán el is jutottak a király városáig. Ott bementek a vásárba, láttak sok díszes holmit, csecsebecsét, meg finomabbnál finomabb ételeket, italokat. A kereskedők jószívűek voltak, megkínálták őket, jól is laktak.
Mikor rájuk esteledett, elkezdtek szállást keresni, mert hát a király városában nem volt pajta, meg istálló, ahol korábban megszálltak. Be is kopogtak több helyre, de hát nem nyitottak nekik ajtót.
Egyszer csak egy takaros kis kunyhóhoz érkeztek, a város szélén. Már nagyon elfáradtak. Bekopogtak, és egy vén öregasszony nyitott nekik ajtót.
- Adjon Isten, öreganyám! Tudna nekünk szállást adni egy éjszakára? Megfizetnénk, csak már legyen fedél a fejünk fölött, egész nap lejártuk a lábunkat, és sehol sem engedtek be bennünket, - mondta Hanita, az anyja meg csendben sírdogált mögötte.
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert már rég kővé változtattalak volna, látod ott a kerítés mellett azt a sok követ? Azok mind csúnya vén szipirtyónak neveztek, azóta bánhatják a dolgot.
- Kedves öreganyám, megszállhatnánk itt pár éjszakára, megfizetnénk érte szívesen. Mi is akarunk venni itt egy kis házat, de nem tudunk keresni sem, ha nincs hol laknunk.
- Nem bánom, bejöhettek. Nekem nem messze innen lakik a néném, 3 napra meglátogatom, mert itt 3 nap egy esztendő, aztán majd visszajövök. 100 ezüstdénár egy napra a bérlet, de kell kanyució is, 200 ezüstdénár (vagy 1 aranyforint), aztán meg majd elszámolunk, mennyi fát égettetek el a kemencében.
- Jól van öreganyám, itt a 100 ezüsdénár. De nincs nálunk annyi kanyució, mert a házat kell lefoglalózni, hadd adjunk csak 50 ezüstdénárt. Kipótoljuk mi azt a végén, majd meglássa!
- No jól van, látom rendes asszonynépek vagytok, maradjatok csak itt nyugodtan. De 3 nap múlva visszajövök, és addigra találjatok más házat, mert utána mennetek kell, itt 3 nap egy esztendő, megmondtam.
- Jaj, már hogyne mennénk! – mondta Kisziren, a lány anyja. Megvesszük a kis házat, és Hanita majd a király udvarában fog dolgozni, mert sok országot bejárt, és beszél sok nyelveket. A királynak szüksége van oda-vissza fordításra, mikor jönnek az idegen országbeli követek, királyok, grófok. Sok pénzt fog keresni, kifizeti majd a váltót is a házra.
- Hát nem bánom – mosolyodott el az öregasszony, és eszébe jutottak az ő fiatal évei is, amikor idegen országokban járt, és még nem volt takaros kis kunyhója.
Az öregasszony átvette a 150 ezüstdénárt, és összeszedte kis batyuba a legszükségesebb holmijait, aztán útnak indult, hogy még sötétedés előtt odaérjen a nővére házához. Szerencsére csak 3 óra járóföldre lakott a nővére. Szerencsésen meg is érkezett, elmesélte a nővérének, hogy járt. A nővére a fejét ingatta, hogy nem jól cselekedett, de ő nem vette szívére a dolgot. A 150 ezüsdénárból adott 50 ezüstdénárt a nővérének, így aztán ettek-ittak, mulatoztak 3 napig. No, de nézzük meg, mit csinált ezalatt anya és lánya a kunyhóban?
Hanita és Kisziren szépen elrendezkedtek a takaros kis kunyhóban. Tüzet raktak, megmosakodtak egy lavór vízben, aztán a batyuból még elővették azt a 2 hamuba sült pogácsát, amit a vásárban kaptak, és ittak is rá egy nyelet bort, mert azt is hoztak a vásárból. Aztán lefeküdtek, és jóízűen elaludtak.
Másnap Hanita elment a király várába, de nem tudjuk mit végzett, nem mondta el, még az anyjának se. De azért hozott pár ajándékba kapott hamuba sült pogácsát, meg egy kis bort. Azt mind megették, megitták. Hanita este összekuporodott a kemencepadkán, majd aludni tértek. Így ment ez nap, mint nap. De hát hamar eltelt a 3 nap, ami, ugye, pont egy esztendő volt arrafelé.
Az öregasszony jött vissza, mert hát vendégnek jó lenni, de ő tudta, mi az illem, nem akart sokáig a nővére nyakán élősködni, így időben hazaindult.
Mikor hazaért, bekopogott illendően, mert azt tanulta még az öreganyjától, hogy kopogni kell akkor is, ha a saját lakásában mások vannak, hogy ne zavarja a nyugalmukat.
Kopogott egyszer, kopogott kétszer. Semmi. Aztán csendesen megszólalt:
- Kedveskéim! Én vagyok az, az öreganyó! Visszajöttem, engedjetek be!
- Jól van, bejöhetsz, mondta Kisziren, a lány anyja, és kinyitotta a két lakatra bezárt ajtót.
Mikor bement, látta, hogy Hanita a kemencepadkán ül, és nagyon köhécsel. Meg is kérdezte:
- Hát téged mi lelt, édes lyányom? Csak nem valami tüdőkórságod van?
- Ne is mondja öreganyám. A kéményét ki kellett volna tisztítani, mert mikor idejöttünk, akkor begyújtottunk a kemencébe, aztán a sok füst meg mind visszajött, és rárakódott a tüdőm csúcsára, azóta is így köhögök. Még külhoni orvost is küldött a király, hogy meggyógyítson.
- Jaj, szegénykém, hát hogyan segíthetnék rajtad?
- Rajtam már sehogy, mert a sok fordítási munkát mind elvesztettem, a király mérges is volt nagyon, mert nem értette a követek beszédjét. Azt mondta, fejét véteti annak, aki ezt okozta nekem. Mert a király nagyon igazságos.
- Jaj, jaj, szegény fejemnek! – siránkozott az öregasszony. De mit tudnék tenni, hogy ne vetesse a fejemet a király?
- Hát abban tudnék segíteni! - mondta Hanita, a lány. Sok veszteségem lett emiatt, így nem tudjuk kifizetni a 3 napi bérletet, de még a kettőt se. És még lehet, hogy nekem külhoni kezelésekre kell járnom, annyira megbetegedtem.
- Akkor mit tegyek, édes lányom? Adjam vissza a kanyuciót?
- Hát engedjen még bennünket itt lakni, ameddig meg nem gyógyulok, vagy fizesse ki a külhoni kezeléseket, amik nagyon sokba kerülnek. Azt mondta a külhoni orvos, hogy 100 aranyforintból talán kijön egy ilyen kezelés.
- Jaj, édes lányom, az nagyon sok, még nem is láttam annyi pénzt egyszerre, talán még a királynak sincs annyi ! Nincs nekem pénzem, csak ez a kis kunyhó. Akkor inkább maradjatok itt, és én majd visszamegyek a nővéremhez addig. Remélem, hamarosan meggyógyulsz, édes lyányom! Csak mondd meg a királynak, hogy ne bántsa árva életemet!
- Megmondom neki öreganyám! Látja, tudja maga, hogyan kell beszélni. Majd küldünk postagalambot magához, ha visszajöhet, addig meg csak maradjon nyugton, mert nekem nyugalom kell a gyógyuláshoz. Ha sokat zavarna, hívom a katonákat, és viszik a királyhoz, tömlöcbe vetik.
- Jaj, jaj, csak azt ne! Hát én már bele is halnék a tömlöcben. Nem zavarlak én benneteket, éljetek csak nyugodtan.
Így is lett. Az öregasszony nagy búsan búcsút intett az élete verejtékével megszerzett, takaros kis kunyhójának, és fejét lehajtva elindult a nővére háza felé.
Úgy sírt keservesen fájdalmában, hogy a patakban folyó könnyeiből keletkezett az Ipoly, a Zagyva, az Amazonas, meg a Mississippi.
ELSŐ BEFEJEZÉS (Hol itt az igazság?)
Aztán sokáig nem hallottunk az öregasszonyról, talán már meg is halt a nővérével együtt, Hanita és Kisziren pedig boldogan éltek, amíg meg nem haltak - az anyóka kunyhójában.
Itt a mese vége, aki nem hiszi, járjon utána!
(Azt már csak mondták nekem is, hogy ez nem Mátyás király idejében történt, mert Mátyás nem engedte volna, hogy szegény öregasszony igazságtalanul elveszítse az élete verejtékével megszerzett kis kunyhóját, és biztosan máglyára vettette volna Hanitát és Kiszirent, akik kisemmizték a jószívű, kedves öreganyót.)
MÁSODIK BEFEJEZÉS: (Mátyás, AZ IGAZSÁGOS – BÁRCSAK MOST IS ÉLNE !!!)
Egyszer csak Mátyás király felkerekedett, és álruhában elment a nép közé, szegény vándornak öltözött. El is vetődött az öreganyó nénjének házába. Szívesen vendégül látták, adtak neki egy lavór vizet, lemoshatta az út porát, aztán megvacsorált jó paszulyfőzelékkel, meg adtak neki egri bort is, mert onnan valósiak voltak, és kaptak a rokonoktól. Mátyás meg is kérdezte:
- Kedves öreganyók, hogy éltek ti itt ilyen szűkösen ketten? Én is alig tudtam leülni, mégis szívesen láttatok, hát mondjátok el, ha valami bajotok van? Én sok országot bejártam, sok mindent láttam, hátha tudok segíteni!
- Ne is mondja, édes fiam, hogy jártunk, kezdi az idősebb. A húgom befogadott 2 asszonyszemélyt a kis kunyhójába 3 napra, de azok azóta is benne laknak, és megfenyegették, hogy a király fejét véteti a testvéremnek, mert megbetegítette őket.
- Hát én is jártam már a királynál, mert sok nyelveket beszélek, és a király szereti fogadni a külhoni követeket, de nem beszéli a nyelvüket, ezért kell neki a segítség, oda-vissza fordítani, mit beszélnek. Forgolódtam én is a külhoni úri népek körül, a király adott is szép ruhát, hogy azt higgyék, én is nemesember vagyok. De aztán eljöttem, mert errefelé volt dolgom.
- Jaj, kedves fiam! Éppen ezt mondta Hanita is, mert így hívták a lányt, aki odaköltözött, ő is ezt csinálja a királynak, a fordításokat. Csak berekedt, és nem tudott fordítani, ezért mondta a király, hogy fejemet véteti.
- Hát majd, ha megint arra járok, beszélek a királlyal, hogy adjon kegyelmet magának! Aztán hátha találkozok ezzel a szép Hanitával is. Ha meggyógyult, akkor küldöm a postagalambot a király várából, hogy visszaköltözhet, ha kedve tartja.
Nagyon megköszönték a vándornak ezt a szép beszédet, és finom tollyúval teletömött párnára fektették, a legjobb nyoszolyát adták neki, ők meg kinn aludtak a pitvarban.
Reggel a vándor illendően elköszönt:
- Isten velük, kedves öreganyók. Majd még hallanak felőlem!
- Isten veled, édes fiam ! Járj szerencsével utadon!
Mátyás, mert ő volt a vándor, mikor hazaért a palotába, rögtön hívatta a fő udvarmesterét:
- Kedves udvarmesterem, nézzél már utána, van-e itt az udvarban egy Hanita nevű asszonyszemély, aki jól bírja az idegen nyelveket? Én nem emlékszem rá, de lehet, hogy tévedek, sokan megfordulnak itt, külhonból is, ez is valami idegen szerzet lehetett.
- Uram, királyom azonnal utánanézek ! – mondta a fő udvarmester.
Az udvarmester hívatta az udvari hoppmestereket, és megnézte a szerződési könyveket is. Sehol sem találta a nyomát ilyen nevű cselédnek, vagy úrihölgynek.
Visszament a királyhoz:
- Uram, királyom, nem találtunk ilyen asszonyszemélyt, se égen, se földön, de még a szerződési könyvekben sem.
- Köszönöm, kedves szolgám! – ezzel Mátyás útjára bocsátotta.
Éktelen haragra gerjedt a király, hogy az ő nevével visszaéltek, és csalásra használták a királyi igazságszolgáltatást. Rögtön hívatta a Fekete Sereg vezérét:
- Drága vezérem, nyergeltess fel 10 huszárt, vágtassanak körbe a királyi városban, és hozzák elém a Hanita és Kisziren nevű asszonyszemélyeket. Ha megtaláljátok, verjétek vasra őket, úgy hozzátok ide!
- Parancsodra, Uram-királyom!
A katonák végig járták a házakat, meg is találták a két gonosz szipirtyót, vasra verték őket, és a király elé vitték:
- Mit tudtok felhozni a mentségetekre? - kérdezte a király.
- Jaj, édes királyom, életem, halálom, kezedbe ajánlom, - sírdogált Hanita, - nem akartunk mi semmi rosszat, csak a nénike olyan kedvesen odaadta azt a házat, hogy nem volt szívünk visszautasítani. Ő már nem akart egyedül lakni, sok fát kellett volna elégetnie a télen, ezért ment a nővéréhez lakni. Mi rendesen fizettünk neki a szállásért, de hát nem akart visszajönni.
- No, ezt én máshogy hallottam – mondta a király. Gonosz módon megfenyegettétek az anyókát, az én nevemet megcsúfolva, igazságosságomat megszégyenítve, és elüldöztétek a saját házából.
Ezért máglyán lesztek elégetve, hogy hírmondótok se maradjon. Az íródeákom pedig megírja ezt a történetet, hogy soha többé ebben az országban ne merészeljen senki ilyen álnoksághoz folyamodni.
- Kegyelem, édes királyom! Nem tettünk mi semmi rosszat! – sikítozott a két máglyára ítélt.
De Mátyás intett a katonáknak, akik a tömlöcbe vetették őket.
Másnap kalodába zárták őket a budai vár főterén, sok nép nézte, aztán kérdezgették a katonákat:
- Kik ezek a fehérszemélyek? Miért vannak kalodában? Mit követtek el?
- nem mondhatjuk meg, de megtudjátok hamarosan – válaszolták a katonák.
Harmadnapra nagy máglyákat raktak, aztán ott nyilvánosan elégették őket. Végül mégiscsak a füst okozta a vesztüket, csak nem úgy, ahogy ők gondolták.
A király elküldte, ígérete szerint a postagalambot az anyókákhoz a hírrel, hogy a fiatalabbik visszaköltözhet a kunyhójába, de nemcsak azt tette, hanem küldött nekik egy zsák aranyat is a legkedvesebb szolgájával, hogy most már ne szűkölködjenek, hanem vígan éljenek életük végéig, és tudják meg, tartsák az eszükben, hogy Mátyás király mindig igazságot tesz.
Az íródeák megírta a történetet, aztán a király parancsba adta, hogy minden kisbíró dobolja ki az országban mi történt, és hogy Mátyás király igazságot szolgáltat, bárhol is történjen álnokság, hazugság, csalás az országban.
Innen hallotta ezt a történetet az én öregapám öregapja is, aki aztán nemzedékről nemzedékre mesélte, és most már Ti is tudjátok, adjátok tovább!
2017. november 11.
Évfordulóra - Évi mami emlékére
Szomorú dolog a halál, főleg így Újév küszöbén! Két éve, éppen ilyenkor távozott el anyósom, a szeretett nagymama, "Évi mami" az élők sorából - nagy hirtelenséggel - váratlanul. Csak 2 hónapra tudta élvezni a család, az unokák közelségét, miután felköltöztettük Budapestre.
Évfordulóra- Évi maminak -
Két éve elmentél,Sír egyetlen lányod,Bennünket szerettél,Fáj nekünk hiányod.
Most hetvenhét lennél: Élhetnél közöttünk,Mindig sütnél-főznél:Ebédelni jöttünk!
A sírodnál állvaÁtjár a sarki fagy,A szívünkbe zárva, Mégis oly messze vagy!
Budapest, 2017. január 9.
A Dove's Death -Egy galamb halála
J.Szeles: A Dove's Death
/modern ballad/
I drove in the morning
slowly on the road,
and there was walking
a little, pretty dove.
I hoped as I 'd reach her
she would fly away.
I came near and nearer
but she still remained.
I couldn't believe my eyes
when she danced around
feeling how the life nice
in such a dirty ground.
A few moments later
no time left to stop
I tried the middle took her
to keep a tiny hope.
When she was underneath
I just heard a strike,
As I looked towards there
She struggled behind.
It pains me to know that
I caused if she died.
I wish she hadn't suffered so much,
and lived in the sky.
When I drive along that
busy , dirty road
I always will remember
how nice she was.
J.Szeles, 1994.03.23.
Ezt a verset angol tudásom fejlesztése céljából írtam, egy valós, vagy elképzelt élmény alapján. Ha valakinek kedve szottyanna lefordítani, szívesen veszem. Én csak angolul írtam meg akkor.
SZERELMES VERS EGY AUTÓHOZ
Az alábbi verset az első, igazán enyémnek tartott autómhoz írtam (sötétkék Peugeot 309 SRDT), miután fájó szívvel eladtam. Előtte volt ugyan egy LADÁ-m, de az családon belül vettük, apukámé volt egykoron. Ezt az autót én választottam, enyém lett, és az első "nyugati" autóm volt, kényelmes volt nagyon, szerettem igazán.
Kis Peugeot-mhoz
Nem voltál első, de az első igazi,
Aki szabadnak hagyott látszani
Volt már garázsod, télen meleged,
Vigyáztam is rád, hogyha lehetett.
Kölcsönből kellett kifizesselek,
Hoztál is reám komoly terheket.
De félév múltán elmúlt a gondom:
Enyém lettél hát egészen, mondom.
Nem áltatlak, más tetszett előbb:
Szerelmem bírta nagyobb testvéred
De megláttalak és fejem benőtt,
Enyém lettél, megkedveltelek téged.
Nem mondom, néha kritikus szemem
Rád nézett, és nem voltál csupa báj,
Hol profilod, hol feneked tetszett,
Sóvárogtam olykor más kocsi után.
Nem hagytál cserben, még ha olykor-olykor,
Dühömben a gázra vadul rátapostam,
Csikorgott kereked, sikított a váltó,
Szegénykém, szenvedtél miattam sokat.
Télen-nyáron társam, hosszú évekig,
Majd jött az új ház, és éltél félelemben:
Ha nem kapok kölcsönt, el kell adjalak;
Hogyan hittél volna igaz szerelmemben ?
Megmaradtál, de csak rövid volt örömöm:
Másnak kellettél már, nagyobb volt a szükség
És mikor a kölcsönkapott LADÁ-t is eladták,
Tudtam: ebből már nem lesz új házasság.
Nejem lett a gazdád, és gyermekeim,
Akik megszerettek és játszottak benned,
Sajnáltalak sokszor, milyen szemetet
Hagytak maguk után, mit észre kellett venned.
Javítgattalak még, és nem tudtam mikor jő
El a búcsú perce. Féltem nehéz lesz majd
Mikor megöregszel, szép, bájos fiatal nő
Akartam hogy maradj nékem mindörökre.
Hű maradtál hozzám, mikor új szerető
Lépett életembe: ifjú, vonzó, bájos és drága.
Nyögtem súlya alatt, de kicsit örültem,
Hogy velem maradsz te is, nemcsak ő.
A hosszú télen tiéd volt a kedves otthon,
Ő csak hétvégeken melegedhetett,
Reggelente mindig te voltál az első,
Oviba és suliba vitted a gyerekeket.
Eljött a tavasz, s még a féked is javult,
De az adósság csak nyomta vállamat.
Fájt, hogy ily prózai volt az indok,
Ám be kellett látnom, el kell adjalak.
Drukkoltam is kicsit, hátha meg se vesznek,
Olcsón nem adlak, s csak annak, akinek
Szemében meglátom: ő is szeretni fog,
És megbecsül úgy, mint én becsültelek.
Kijött a hirdetés, és felhívtak páran,
Drágállottak, vagy csak nem volt jó csere.
A vehemensebbje azonnal megnézett:
Ócsároltak is, egye meg őket a fene !
Bevallom: akkortájt csapott meg
A fájó elválás zúzmarás szele,
Amikor már jöttek, és megnézegettek,
De volt még egy napunk: Isten adta-e ?
Széppé varázsoltam minden porcikád:
Nyakig olajosan, fájdalmas kezekkel,
Vacogtam-remegtem, de lám újra csinosan
Elegánsan álltál odakinn a kertben.
Jött egy új ócsárló, sosem látott hibák
Röppentek szemedbe, neki nem kellettél.
Dühített a stílus, dúltam-fúltam én is:
Többé nem hirdetlek, fogadkoztam ekként.
De vasárnap délben csörrent a telefon,
Egy új érdeklődő volt kíváncsi Rád.
Meséltem-meséltem, s ő csak hallgatott,
Talán már akkor érezte: imád.
Tétovázott kicsit, majd taxiba ült
Rendesen megnézett, tetszettél neki.
Nem nézte hibáid, csak ami jó, s szép.
Végül csak azt mondta : “megveszem”.
Szívem nagyot dobbant, megfájdult nagyon
Mit tegyek most, végre itt a várva várt
Vevő, de mi lesz ó velünk, mondd , elhagysz
Régi nagy szerelmem ?
Nejem s gyermekeim is meglepődtek:
Nem leszel már többé kedves útitársuk.
A pénz nem nagy úr, de nagy a pénztelenség:
Így esett hogy létrejött a félt-remélt üzlet.
Elmentek, hogy másnap végleg elveszítsünk:
Egy napunk volt még, cukrászdába vittél
Szép voltál, mint soha, video és fénykép
Őrzi meg örökre utolsó napunk.
Melegen aludtál, s még utoljára,
Izzító gyertyáid tisztítottam smirglivel, kefével.
szép álmot kívántam, majd együtt felkeltünk:
s velem voltál megint, mint már réges-régen.
Leparkoltam, s fájón hagytalak egyedül
Tudtam többé nem leszel hű, kedves társam
S nemsokára jött ő, ki új kedvesedként
Remélem feledteti, ahogy veled most bántam.
Emlék vagy már csupán: fájó, kedves emlék
Könnyeket csalsz a szemembe, tudod ?
Légy boldog mással, ha már velem nem lehettél,
S tudd, sosem feledlek: mint első, igazi,
Hű szerelmemet.Budapest, 1998. április 05.
Nagyapám és a lottó
Nagyapám 1999. január 31-én hunyt el, példaképem sok tekintetben, és a lottóhoz, a szerencséhez való kötődése olyan titokzatos volt, hogy halála után 17 évvel sem tudom még mindig felfogni, megérteni. Ezt az emlékezést 1999. február 6-án írtam. Most változatlan formában teszem közzé.
Nagyapám és a lottó
Mióta az eszemet tudom, mindig lottózott. De totótippjei is voltak, viszont azokat is variálta, igazán nem érdekelte a sport. Mesélte: mikor kórházban volt (a házunk építése közben egy teherautó rátolatott a bal kezére, és ezért kellett műteni), egy futballista feküdt mellette, és töltötte a totószelvényét. Mondta neki, hogy töltse ki csupa 1-esre. De amaz csak nem hallgatott rá. Lássatok csudát, azon a héten zsinórban 1-es jött ki! Mivel neki nem volt szelvénye, együtt sajnálkozhattak az eredményen.
Voltak állandó számai. Természetesen a 13-as szám, a születési dátumom is köztük volt. Fiatalabb koromban még hibapontos variációkat is készítettem neki. Vele is előfordult - mint annyiszor halljuk -, hogy kihagyott egy hetet, és négyese lehetett volna. Nem tudom, hogy igaz-e, mert ez már régen történt. Annyi biztos, hogy még betegen is lesétált a postára, hogy „megvegye az e hetit”. Sokat morgolódott a hagyományos szelvények megszüntetése miatt, főleg, amikor már csak Szécsényben (szomszéd város) lehetett felvenni a kisnyereményt. Mert nyereménye általában volt neki, de kéttalálatosnál nem vallott be nagyobbat. Erre utólag jöttünk rá, mikor így méltatlankodott: „Nincs szerencsém, tavaly két 3-asom is volt, most meg kettes is alig akad”.
Milyen büszke volt rám, amikor a Sorsolási Bizottság elnökeként ültem a TV-ben, vagy az „Álljon meg egy millióért” akcióval jártam az országot! Ha nem nyert, lesújtóan jegyezte meg „Már megint kiválogatták a számokat”. Hiába magyaráztam neki, hogy saját szememmel láttam a sorsológépeket, és nincs benne huncutság. A pályázatokat is nagyon szerette; főleg, ahol nyeretlen szelvényeket kellett beküldeni. Akkor mindig kiderült, milyen sokkal játszik. De ezeken soha nem nyert, utoljára még a tárgynyeremény sorsoláson nyert ötezer forintot. Ahol még szerencsés volt a keze, a kaparós sorsjegyek – sosem állta meg, hogy ne vegyen néhányat: ha nem is nyert nagyot, de pénzénél maradt.
A lottóshow indulása után egyre azt kérte, juttassam be őt oda. Nyugtatgattam, hogy nem tehetem. Bevallom: a telefonos pályázati rendszer már nem is az ő világa volt.
Megbocsátottuk neki ezt az egy szenvedélyét, hiszen világéletében dolgos parasztember volt, és családunk minden vagyonában ott van az ő keze nyoma. Mindig nekem szeretett volna nyerni "„Bátya (így hívott), ha nyerünk, neked adom, hogy vegyél szép kertes házat, meg autót belőle”. Azóta már –ha nem is nyereményből - van kertes házam és autóm, de ő már sajnos soha többé nem lottózik !
Egy hideg téli napon, másfél hónap betegeskedés után, 86 évesen hagyott itt bennünket. Fiaként szeretett, és megvárta, amíg elbúcsúzhattunk egymástól. Temetésén a számmisztikát is felidéztem: január 31-én hunyt el, és kedden 13 órakor temettük. Míg én 13-án kedden, 13 órakor születtem. A számok világa immár örökre összeköt bennünket !
Közel 52 (=4x13) évet töltött lottózással. Őrizze a lottó az Ő feledhetetlen emlékét is !
Ajánlom ezt az írást 17 éve elhunyt Drága Nagyapámnak !