Paga blogja

József Attila emléke előtt egy régi születésnapi versemmel tisztelgek:

       22 évesen

Ifjúkorom bágyadt delén

Huszonkét éves lettem én,

Huszonkét évem itt hagyom,

kutassa más: csak lom-halom.

Ködbe bukott út, kit érdekel?

Bennem zeng tovább, ami kell.

Nézem elhagyott múltamat,

Mindig átlépem magamat.

Bárhogy vágyódom, idegen,

S nem ölel, már csak hidegen.

Kétes jövőért eladom

Megélt örömöm, s bánatom.

A jelen? Mindig csak pillanat,

Ránézek: s már csak múlt marad.

S bárha minden ily szaggatott,

Szakadék fölött járhatok

Hídon, amely csak visz, s vezet:

Nem tudom, hová érkezek:

Ha te velem vagy, s két kezed

Féltőn megőrzi lelkemet,

Szivárványívként átfeszül,

Mi sikerülhet, az sikerül,

Tisztító tűz vagy te nekem,

Csak benned égve létezem.

1992.december 13.

Sárga

Tavaszi álom. Szellők ölén ringó, 
Puha rétek andalító mámora, 
Mesevilágban tündérek hona, 
Elborult elmét tépő flamingó.

Piros

Spriccelő vér, csupa dinamika. 
Haláltáncát járó nyíló-sebű bika. 
Húsos-puha ajkak megránduló vágya, 
Emberi gonoszság termékeny nászágya.

Zöld

Nyugodtság. Lassan gördülő, fényes harmónia. 
Élet-teljességünk boldog katarzisa. 
Hullámzó fenyvesben rád boruló illat, 
Szemed sugarával kacérkodó csillag.

Fehér

Szűzies. Rejtett tökéletessége elvész, 
Mihelyt érintésed megérzi. Ha elmész, 
Egekbe nyúló csúcsokon lelheted dobogva, 
Vagy csendes kápolna padjain zokogva.

Fekete

Szomorú. Csendben elmenők 
Emléke, életet remegtető temetők. 
Titokzatos, hisz örök titkot leng körül, 
Lehet bársonyos: neki senki sem örül.

Kék

Végtelen messzeség. Feléd idézi a nyári ég 
Szélesen olvadó, gömbölyű ragyogását, 
Csobbanó folyók, szelíd tavak, s nyüzsgő strandok vizét, 
Tavaszi álmaink orgonavirág illatát, kacagását.

Lila

Fénylő irónia. Eltávolít, rideg. 
Sejtelmeken lovagló istennő, kacér. 
Láncolja tekinteted, de hideg. 
Nem tudlak szeretni, bár legyek facér.

Ludányhalászi, 1982. január 31.