Paga blogja

Nagyapám 1999. január 31-én hunyt el, példaképem sok tekintetben, és a lottóhoz, a szerencséhez való kötődése olyan titokzatos volt, hogy halála után 17 évvel sem tudom még mindig felfogni, megérteni. Ezt az emlékezést 1999. február 6-án írtam. Most változatlan formában teszem közzé.



Nagyapám és a lottó

 

Mióta az eszemet tudom, mindig lottózott. De totótippjei is voltak, viszont azokat is variálta, igazán nem érdekelte a sport. Mesélte: mikor kórházban volt (a házunk építése közben egy teherautó rátolatott a bal kezére, és ezért kellett műteni), egy futballista feküdt mellette, és töltötte a totószelvényét. Mondta neki, hogy töltse ki csupa 1-esre. De amaz csak nem hallgatott rá. Lássatok csudát, azon a héten zsinórban 1-es jött ki! Mivel neki nem volt szelvénye, együtt sajnálkozhattak az eredményen.

   Voltak állandó számai. Természetesen a 13-as szám, a születési dátumom is köztük volt. Fiatalabb koromban még hibapontos variációkat is készítettem neki. Vele is előfordult - mint annyiszor halljuk -, hogy kihagyott egy hetet, és négyese lehetett volna. Nem tudom, hogy igaz-e, mert ez már régen történt. Annyi biztos, hogy még betegen is lesétált a postára, hogy „megvegye az e hetit”. Sokat morgolódott a hagyományos szelvények megszüntetése miatt, főleg, amikor már csak Szécsényben (szomszéd város) lehetett felvenni a kisnyereményt. Mert nyereménye általában volt neki, de kéttalálatosnál nem vallott be nagyobbat. Erre utólag jöttünk rá, mikor így méltatlankodott: „Nincs szerencsém, tavaly két 3-asom is volt, most meg kettes is alig akad”.

  Milyen büszke volt rám, amikor a Sorsolási Bizottság elnökeként ültem a TV-ben, vagy az „Álljon meg egy millióért” akcióval jártam az országot!  Ha nem nyert, lesújtóan jegyezte meg „Már megint kiválogatták a számokat”. Hiába magyaráztam neki, hogy saját szememmel láttam a sorsológépeket, és nincs benne huncutság. A pályázatokat is nagyon szerette; főleg, ahol nyeretlen szelvényeket kellett beküldeni. Akkor mindig kiderült, milyen sokkal játszik. De ezeken soha nem nyert, utoljára még a tárgynyeremény sorsoláson nyert ötezer forintot. Ahol még szerencsés volt a keze, a kaparós sorsjegyek – sosem állta meg, hogy ne vegyen néhányat: ha nem is nyert nagyot, de pénzénél maradt.   

A lottóshow indulása után egyre azt kérte, juttassam be őt oda. Nyugtatgattam, hogy nem tehetem.  Bevallom: a telefonos pályázati rendszer már nem is az ő világa volt. 

Megbocsátottuk neki ezt az egy szenvedélyét, hiszen világéletében dolgos parasztember volt, és családunk minden vagyonában ott van az ő keze nyoma. Mindig nekem szeretett volna nyerni "„Bátya (így hívott), ha nyerünk, neked adom, hogy vegyél szép kertes házat, meg autót belőle”. Azóta már –ha nem is nyereményből - van kertes házam és autóm, de ő már sajnos soha többé nem lottózik !

    Egy hideg téli napon, másfél hónap betegeskedés után, 86 évesen hagyott itt bennünket. Fiaként szeretett, és megvárta, amíg elbúcsúzhattunk egymástól. Temetésén a számmisztikát is felidéztem: január 31-én hunyt el, és kedden 13 órakor temettük. Míg én 13-án kedden, 13 órakor születtem. A számok világa immár örökre összeköt bennünket !

   Közel 52 (=4x13) évet töltött lottózással. Őrizze a lottó az Ő feledhetetlen emlékét is !

Ajánlom ezt az írást 17 éve elhunyt Drága Nagyapámnak !