Napsugar59 blogja

Szegény hétfő mindig első,

Nem szeretik: munkakezdő.

Ha jön a kedd, már jobb a kedv,

Mert másodikként bíz könnyebb.

Szerda pedig a hétközép,

Olajozottabb a kerék.

Csütörtökön, hej, víg a kedv,

Hiszen hétvége közeleg.

Itt a péntek, megjött végre,

Sokak nagy-nagy örömére.

Szombaton lehet pihenni,

Barátokkal összejönni,

Vasárnap pedig a béke

Angyalszárnyon száll le végre

mindenkinek örömére.

Hídeti is nagy vidáman:

"Tombold ki most magad bátran!"

Kerék forog, megy az idő,

s jön a hétfő, újrakezdő.

Ébredés 1. 
(avagy a pacsirta reggele)

X.Y.–nak hirtelen felpattan a szemhéja, s már  ébren is van.
Boldogság tölti el, s minden ok nélkül mosolyra húzódik a szája.
Tudja, hogy mindig ugyanabban az időben ébred fel, még az órára sem kell nézni.
Jókedvűen, sőt megkönnyebbülten nyugtázza, hogy már megint az óra megszólalása
előtt, önmagától ébredt fel.
Nem szereti az elektromos dolgokat.
Tekintete a szoba falát pásztázza, aztán pillantása az ablakra esik.
A nap mindig vele kel, ettől valami jóleső, meleg érzés futja el, s hálát ad magában az új napért.
Mosolyog, s némán elmond egy imát, amelyben megköszöni a Teremtőnek, hogy
békében, egészségben, boldogságban élheti napjait, s ugyanezt az áldást kéri
mindenkire, akit szeret, ismer, na, meg azokra is akiket nem.
X.Y. ezt a napszakot kedveli a legjobban.
Szereti, hogy melegben, kényelemben, családja közelében ébredhet, van mit ennie, van kiről gondoskodnia, s tudja, hogy ez áldás.
Tudja, nem mindenki ilyen szerencsés, nem veszi a jólétet készpénznek.
Kinyújtózik az ágyban, mint a macska, megmozgatja tagjait. Izmai is, izületei is, minden porcikája könnyen mozog.
Nem érzi az idő múlását.
Nem fáj semmije.
Még ma is olyan frissnek érzi magát, mint évekkel ezelőtt.
Hálás ezért is a sorsnak, tudja, nem mindenkinek adatnak meg a jó gének.
 X.Y. szereti a hajnalt.
Minden ébredezik, de még nincs zaj, még nem indult meg az ember robotoló mindennapja. Élvezi a felhők futását az égen, a madarak vidám, gondtalan csiripelését, az ablakon beáradó fiss levegőt, még a varjúnak is megbocsátja éktelen károgását.
Csend van, viszonylagos csend.
Már ami a várostól kitelik.
X.Y. ízleli a béke érzését, ez az igazi boldogság!
Aztán csendben felkel, mégegyet nyújtózik, s vidáman kezdi meg mindennapos készülődését.

Ébredés2.
(avagy a bagoly ébredése)

Y.X.-et az óra, illetve a rádió ébreszti minden reggel.
Nem berreg, nem ketyeg, nem is csörög az óra, hanem automatikusan bekapcsol a rádió.
Y.X. mégis csukott szemmel célozza meg a kikapcsoló gombot, mert nem kíváncsi a sem a hírekre, sem a zenére, sem az új napra.
Mérgesen  lecsap az órára, majd nagy nehézségek közt kifeszíti szemhéját, sokáig  igyekszik fókuszálni a pirosan villogó számlapra, s bosszankodva veszi  tudomásul, hogy megint reggel van.
Nincs menekvés, fel kell kelni.
Aztán szemhéjja fáradtan borul vissza szemgolyólyára.
Végre, megint sötét van!
Még  két ujjával is megfogja orrnyergét, hogy biztosítsa a sötétséget.
Béke kell neki, nyugalom, de ez a fene idő nem hagyja.
Dermedten, feszülten fekszik még  egy percet, aztán nehézkesen megmozdul, s beléhasít a fájdalom.
Na, már megint egy nap, gondolja.
Már megint fel kell kelni, menni kell, élni kell, hogy vigye  el az ördög.
Csukva van a szeme, mikor kifordul az ágyból.
Minden mozdulat nehezére esik.
Mintha ólomból lenne a keze.
Még mindig csukva van a szeme, mikor automatikus mozdulatokkal leveszi pizsamáját, visszadobja az ágyra, feláll és elindul a fürdőszoba felé, hogy mindennapos ritusát elvégezze.
A sötétben vakon tapogatódzik, belerúg az ágy sarkába, dühösen felszisszen, még el
is káromkodja magát csendben.
Ekkor nyílik ki a szeme, de éppen csak résnyire.
Az ablak előtt megy el, szeme sarkából kipillant, s felmordul az elsuhanó felhők  láttán.
Megint egy sötét, hideg nap, gondolja, s rosszkedvűen megy tovább, hogy  szokásos munka előtti teendőit elvégezze.

Csomóban lóg Lompos hajdan szép bundája,

Hetek óta nem jutott jó falat szájába.

Az utcán bóklászik, reszketve lépeget,

Durván megugatják a zsíros vérebek.

Hová visz ma utad, Te otthonvesztett árva?

Merre van a gazdád, merre van a házad?

Hol van, aki mondja: „Gyere haza, Lompos!”?

Ki ad enni néked, Te kedves kis torkos?

Szánja a jó szomszéd, húst dob neki:”Nesze!”

De ajtaját zárja, kattan a retesze.

Mondja asszonyának: „Mit gondolsz Te, Sára?

M’ért éhezik mindig a szomszéd kutyája?

Süss egy kis pogácsát, s nézd meg Jóska bácsit,

Hetek óta nem láttam őt a templomba járni.”

Fogadja az asszony az ura tanácsát,

Meg is süti rendjén a sajtos pogácsát.

Frissen, ropogósan teszi a kosárba,

Így az öreg szomszéd, biztos megkívánja.

Át is ballag szépen a szemköztes házhoz,

Lompos rohan elé, s boldogan ugrándoz.

De az ajtó csukva, hiába is veri,

a zörgést Jóska bácsi tán észre sem veszi.

Lompos is nyüszít már, alig áll a lábán,

Kaparja az ajtót bebocsájtást várván.

Odamegy hát Sára, s beles az ablakon,

S hogy akkor mit érzett, azt ki nem mondhatom.

Tágrameredt szemmel állt csak mozdulatlan,

Azt sem tudta, mit csináljon e szent pillanatban.

Jóska bácsi ott ült a nagy karosszékben,

Jégderes bajusza megfagyott már régen.

Rohan haza Sára, hogy szóljon urának,

Nagy a baj a lakban. Az öreg mozdulatlan,

Egyedül van a fűtetlen, jéghideg szobában.

Rohan a jó szomszéd, betöri az ajtót,

Nem is talál ott mást, csak üres szakajtót.

Ott áll szegény Pista és a sírás rázza,

Nem tudta, hogy a Jóskának nincsen tüzifája.

Az asszony meg jajgat, s felhívja  az orvost,

Hátvan van még remény, kell a segítség most.

Lomposnak is dobnak néhány friss pogácsát,

Van ki vígasztalja a hírhozó árvát.

Jóska bácsi csendben ment el e földi világból.

Kályhájában a tűzmadár már rég nem világol.

Meghalt már párja , a jó Julcsa néni,

Szerették ők egymást, nehéz volt túlélni.

Azóta meg úgy volt, hogy nem kérdezte senki:

Hogy van Jóska bácsi, van e mit tüzelni?

Lompos volt csak vele, hűséges, jó ebe,

S az angyalok pártfogó, megmentő serege.

Ma fedeztem fel, hogy itt is van "blogolási lehetőség". Hihihi...

Antitechnikai zseni vagyok! S mint ilyen, elgondolkoztatott a korábbi
naplóírási szokás és a jelen divatos bloggolás közötti különbség és
hasonlóság.

Mikor megjelent a mozgófilm, azt mondták, ó, vége a színházbajárásnak.

Nem lett vége. Más élmény.

Mikor megjelent a CD, azt mondták, ó, vége a lemezjátszó korának.

Nem lett vége. Más élmény.

Folytathatnám a sort, de talán Ti jobban tudnátok, sőt biztos, hogy Ti jobban  
tudnátok.

Ami engem érdekel, az a kézírás. Ezért fordult figyelmem a hagyományos
kézírásos napló és annak elektronikus változata felé.

A napló eredetileg nagyon személyes, sokszor titkos információkat tartalmaz.
Sokan lelki bajaik gyógyítására használják, mintegy kiírják magukból a bajt.
Többnyire olyanok, akiknek nincs kivel megbeszélniük ezeket, vagy túl
visszahúzódó természetűek, vagy csak egyszerűen elvesztették bizalmukat a
világban.

A kézzel írott napló nem engedélyezett elolvasása személyi jogokat sért, mert
a személyi zónába hatol be kéretlenül. Sokan titkosírással írnak naplójukba,
hogy még akkor se értse senki, ha véletlenül idegen kezekbe kerül az írás.

(Lásd. Gárdonyi naplója, amit végakarata ellenére sem égettek el, hanem
megfejtették a kódot, s most már vége a misztériumnak. Hurrá! Mi többet
tudunk, de ez nem Gárdonyi akarata volt!)

Sokszor tényleg azt hiszem, hogy NEM MENEKÜLHETSZ.

Az emberi kíváncsiság ereje legyőzhetetlen. Ami jó a felfedezőnek, az nem jó
a magánembernek.

Naplót írni még ma is érdemes, mert nemcsak emlék, hanem a
személyes fejlődés tükörképe is. Jobban megismerhetjük magunkat általa. A napló
kézírásos fényképünk. ÍRÁSKÉP-ünk. Ugye, milyen mély és sokatmondó a magyar
nyelv! Micsoda kiváltság magyarnak születni!

De most nézzük a blogot. A mai fiataloknak már ez a természetes. Megszűnik a
magánbeszélgetés, mert a gondolatok közkinccsé lesznek. Megszűnik a kézírás,
helyébe lép a kalviatúra bravúros használata. Magunknak írunk, de reméljük,
hogy más is elovassa. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy másoknak is tetszenek-e
a gondolataink. Úgy vagyunk kíváncsiak, hogy közben elbújhatunk a betűk mögött.
Csak a puszta szó marad a kapcsolatteremtés igényével. Rohanunk haza, s várjuk,
hogy van-e hozzászólás a bloghoz, vagy tetszett-e valakinek. Vágyunk a
társaságra, az elismerésre, de csak a virtuális világban. Titokban vágyunk arra,

hogy ez az elismerés mindennapi életünkben is jelen legyen.

Nem érdekes, hogy a társasági élet elöli naplóba menekülés, hogyan változott
át az idő múlásával társasághoz menekülésbe. Nincs ebben semmi kivetnivaló.

S sokak lelki egészségét menti meg ez a lehetőség. Egy rossz kapcsolat, egy nehéz
nap....Ha kapunk rögtön egy-két jó szót bárkitől.. Néha életet menthet.
Ugyanúgy, mint a hagyományos naplóírás, ami a pszichoterápia része is lehet.

De vigyázni kell, mert mindkét esetben nagyon érzékeny személyi zónát
érintünk. Vannak, akik nem veszik komolyan, s vannak olyanok is, akik visszaélnek
ezzel. Ezért kell tudnia mindenkinek, mibe kezd és hogyan.

Most itt a vége. Hátradőlök a székemben, s várom, reagál-e valaki a
gondolataimra. Miért fontos ez? Ki tudja? Jólesik. Már a görögök is
filozofálgattak.

Én csak a kutúrált, jóindulatú, megértő beszélgetést kedvelem.
A többit figyelmen kívül hagyom. Meglátom, megéri-e blogolnom? Hihihi