Napsugar59 blogja

Egy ősöreg, kidőlt fűzfa

Ölében megpihenve bámultam

A gyorssodrású folyóba,

A hullámok verdesték

Dobhártyáimat.

Jó volt hallgatni

A habok fecsegését.

A tél közeledtét

hozták hírül

a kristálytiszta vízben

tovasodródó vérpiros

juharlevelek.

S míg a nyugalom percei

Békésen ráültek

Bágyadt szemeimre,

Megkínzott agyammal

Azon merengtem,

Vajon merre visz tovább engem

Nyugtalan életem.

Csodálatos goblein, színpompás keresztszemes és egyéb bámulni való emberi kézimunkákkal találkoztam már életemben, de a szívemhez mégis az egyszerű, a néphagyományokat a mai napig hűségesen őrző, egy- legfeljebb kétszínű, kongréra gyöngyfonallal hímzett, népi motívumokat ábrázoló munkák állnak.

A fenti képen bemutatott (bocsánat, itt nincs kép)  „olaszkorsós keresztszemes” kis hímzés saját gyártmány, a Keresztszemes magazin 71. számának mellékletéből vettem. Nem kell ráírni, hogy ki készítette, mert benne van a névjegyem úgy, hogy az sólyomszemű kézimunkázók azonnal észre fogják venni.:))) Nem kiállításra készült tárgyról van szó, csak egy otthont díszít ez a kézimunka. Most készülök bekeretezni. Ez is új szokás. Nem kéne, de talán így tartósabb lesz.

A témát, amit ebben a cikkben szeretnék boncolgatni, a cikk címe már sugallta. Mi is a képen szereplő „életfa, tetejetlen fa, világfa, az örök élet fája” motívum jelentősége életünkben? Nem kívánom szajkózni mások fejtegetéseit, (az interneten beütött „életfa” szóra rengeteg cikk válaszol az érdeklődőknek) inkább, néhány saját gondolattal állnék elő.

A fent bemutatott életfa érdekessége, hogy egy kancsóból bújik ki, amolyan olaszos, görögös vázaféléből. Mintha vágott virág lenne a kancsóban. Mintha csak egy része lenne valami nagyobb egésznek. Ez előfordul a természetben is. Ha megfigyelik az alábbi fényképet, amit egy folyóparton növő fáról készítettem, (magam is meglepődtem a felfedezésen) a törzsből nőtt ág alakra ugyanolyan, mint a belőle kinőtt mellékág. A mellékág már nem olyan erős, temészetesen, de ugyanazokat a karaktereket viseli, mint a főág. Hát nem így vagyunk mi a a nemzedékek fejlődésével? (Thomas Mann családregénye ugrik be hirtelen.)

A másik asszociacióm a hímzéssel kapcsolatban a kancsóval kapcsolatos. Nem a mesebeli palackból kibújó szellem jut az eszünkbe? Többes számban beszélek, mert azt feltételezem, hogy akik ezt a cikket olvassák, az olvasni szeretők, a mesén felnövők körébe tartoznak. Sok magyar van ilyen! Hála égnek, és hála a szülőknek és oktatóknak, valamint az oktatni hagyóknak! Nem az emberi szellem kiserkenéséről és növekedéséről mesél ez a szimbólum? Nem Aladdin csodalámpásáról, Pandora dobozáról illetve egyéb olyan misztikus mese- vagy mondabeli üzenetről, amely a titkos erők szabadjára engedésének veszélyeire int? Az emberi égbetörő vágyakról, tehetségről, lehetőségekről...

A szimmetria uralta kép megnyugtat. Biztonságot ad az ismétlődés a két oldalon. Ez minden életfára jellemző. Nemcsak a fa szimmetrikus, hanem a két oldalon megjelenő kiegészítő motívumok is (a tulipánok és a két szárnyas szív). Korábbi grafológusi ismereteim szerint a jelenből kiágazó múlt és jövő azonosságait sugallja a kép. Megnyugtat, mert azt mondja annak, aki hallja, hogy ne aggódj, a múltat már megtapasztaltad, készen vagy a jövőre! A fent és lent lezáró csíkok is ezt jelképezik: „ahogy fent, úgy lent.” Ugye, ismerősek ezek a kijelentések? Na, ez nem az én találmányom!:))) Mi szeretünk mindent felfedezni, bár elődeink már ezerszer megtették ezt. Hiába, kell a kicsi embernek a nagy heuréka!!!:))))

A szár egyenes, erős és különböző megvastagodásokkal megerősített. Felhívnám a figyelemet a makk alakzatra, ami rögtön a vázából kijövet látható a száron. „Légy egészséges, mint a makk!” - szól bölcs mondásunk. Tehát a fa virulása a makk egészségétől függ, márpedig azt tudjuk, hogy a természet ezt garantálta. Vagyis az emberi élet alapja az egészség, s ha az megvan virulhat az élet. Tehát amíg tiszteletben tartjuk a természeti adottságokat védve vagyunk.

A makkból kiágazó két ág egy erős és nehéz, mégis felfelé tartó képződményt hordoz mindkét oldalon. Ez valamiféle virág vagy termés, aminek a végződése hasonlít az országalmához, de akár egy szimbolikus emberi testhez (koronás, bóbitás kétlábúhoz) is. Ennek ad óvó árnyékot a ráhajló, fentről kinőtt levélsor. 

A száron ekkor jelenik meg az első csúcsvirág (négyszirmú, levélhez hasonlító, de már virágformát öltő képződmény). Érdekesnek találom, hogy mikor valamilyen rész (pl. levél) mássá alakul (virág), akkor még nem az, hanem a leszármazottja fog igazi pompájában tündökölni (gránátalmák és a csúcsszekfű). De ahogy ez a változás bekövetkezik, a fejlődés temészetes rendje megváltozik, ebben az esetben szaporodásra kész, de virággal lezárt, tovább már nem növő a képződmény.

Most a híres „gránátalma” motívumra hívom fel a figyelmet, amely egyenesen nyúlik ki a két oldalra. A magok háza, ez a temékenységszimbólum van a leközelebb a csúcsvirághoz. A fa tetejét pedig egyetlen, díszített szegfűminta zárja le. A pávatollhoz hazonló alakzat kiteljesíti a kép szépségét.

A régi népi hímzéseken nincs írás, mert a szimbólumok beszélnek. Írni csak mostanában kezdtek a hímzéseken. A szimbólumokat olvasni tudóknak nincs szüksége betűkre. Ez hívnám az írástudók analfabétizmusának és az „analfabéták” bölcsességének. Nevezhetném a felnőtt okosságának vagy akár a gyermeki „tudatlanságnak” is.

Próbálkoztam már egyéb kézimunkákkal is, de valahogy mindig visszatértem ehhez a stílushoz. Lehet a többi munka színes, kedves kis mondásokkal, fantaszikus képekkel díszes, rájöttem, hogy a népi gondolkodás egyszerű zsenialitását semmi sem képes helyettesíteni. A hagyományos kézimunka készítése egyben meditálás is. A folyamatosan ismétlődő minták módot adnak azok elsajátítására, s aztán variálására, s hímzés közben az ember(lánya) feltöltődik alkotó energiával. Felfedeztem, hogy mikor nagyon lerobbanok, a kézimunkázás feltölt. Mikor tele vagyok érzelmekkel, ez a fajta kézimunkázás elrendezi az energiáimat. Nem beszélve arról a fantasztikus élményről, mikor elkészül a munka. Most már értem, miért szőtt Penelopé, miközben Odüsszeuszt várta!:) Miért kérte Petőfi a feleségét, hogy készítsen nemzeti jelképeket (zászlót, kokárdát, fejkötőt). Ez a munka nem lebecsülendő női semmittevés, időpocsékolás. Ez valami olyasmi, amit csak az ért meg, aki kipróbálja.

Szegény hétfő mindig első,

Nem szeretik: munkakezdő.

Ha jön a kedd, már jobb a kedv,

Mert másodikként bíz könnyebb.

Szerda pedig a hétközép,

Olajozottabb a kerék.

Csütörtökön, hej, víg a kedv,

Hiszen hétvége közeleg.

Itt a péntek, megjött végre,

Sokak nagy-nagy örömére.

Szombaton lehet pihenni,

Barátokkal összejönni,

Vasárnap pedig a béke

Angyalszárnyon száll le végre

mindenkinek örömére.

Hídeti is nagy vidáman:

"Tombold ki most magad bátran!"

Kerék forog, megy az idő,

s jön a hétfő, újrakezdő.