Napsugar59 blogja

Életmód
Napsugar59•  2013. április 15. 00:39

Füveskönyv 3.

Jöjj el végre napsugár,
minden ember Téged vár!
Kell a fényed, szép az élet,
ha kivirul a határ.

Napsugar59•  2013. április 12. 13:31

Füveskönyv 2.

Didereg a kismadár,
megint deres a határ.
Rohanj, adj egy kis magot,
hivogasd a szép napot,
nehogy meghaljon, a drága,
emberi világunk csúfjára!

Napsugar59•  2013. február 17. 00:24

Pelikán élet

Szívedet adod naponta

Darabokban azoknak,

Kik várják jótettedet.

Nem kérsz, csak adsz,

Hajtod magad,

Így múlik el nap után nap,

S Te társat magadnak

Nem kerestél.

Magányos utadon ma

Darabokban, cafatokban

Kínálod életed gyümölcsét,

Hogy mások élvezzék

Annak édes ízét.

A Te verejtéked az,

Mi megédesíti, mit adsz.

A Te kitartásod és erőd

Emeli fel azt,

ki szenvedni gyáva.

Csillag a neved,

csillag az utad is,

magányosan pislákoló

magát feldaraboló,

másokat saját véréből itató

Te mindenkinél boldogtalanabb boldog.

 

 

 

Napsugar59•  2013. február 14. 00:17

Virágok virága

Ha zöld erdőnek virágait ölcsokorba szedjük,

Tarka mezőnk minden ékét asztalodra tesszük.

Nem kell ékes liliom, hivalkodó rózsa,

Tátikáról, kikericsről szól a magyar nóta.

Kék nefelejcs, árvalányhaj lengedez a szélben,

Szívünkben él mindörökké,

 s fent a fóti réten.

Napsugar59•  2013. február 6. 23:08

Majomtermészet

 Az utánzás a tanulás egyik ősi módja

A
gyermek úgy tanul, hogy utánoz. Utánozza, amit a körülötte lévő személyek csinálnak. Rámosolyog az édesanyja, ő visszamosolyog, gagyog hozzá az édesapaja, ő visszagagyog. Így tanul meg beszélni is. Ismétli a szavakat, aztán a mondatokat. Ezerszer meghallgatja a meséket, hogy majd mint felnőtt ő is mesélni tudjon. Ugyanazokat a meséket, vagy éppen azok szabadon átköltött változatait. Soha nem hallottam még, hogy valaki reklamált volna, ha egy mese szerzőjét nem nevezték meg. Van, akinek fennmaradt a neve, van, akinek nem. De a mese szállt szájról-szájra a felnövő nemzedékek örömére.

A népdalok szerzőinek a nevét nem ismerjük. Valaki elkezdett énekelni, költött hozzá egy szöveget vagy éppen a szüleitől, barátaitól hallott egy kedves dalt, s megtanulta, elismételte. Soha nem hallottam, hogy valaki is kikérte volna magának, ha dalt a másik elénekelte.

Verseket szavalunk, olyan költők verseit, akik jobban tudták elmondani, amit mi is érzünk. Ők ettől nagyok. A szerzői jogon soha nem a tehetségek marakodnak, hanem a kiadók, utódok stb. Mindig azok, akiknek haszna származik a másik tehetségéből. A legtöbb nagy művészünk megélhetési gondokkal küszködött (amire egyáltalán nem kell büszkének lennünk), de sajnos ilyen az élet, hogy többnyire az idő dönti el, kinek a neve és munkássága marad fenn az utókor számára, s kié nem.

Sok nagy festő úgy tanul, hogy technikákat les el a nagyoktól, utánoz már befutott művészeket, s aztán kialakítja saját stílusát. Van olyan is, aki abból él, hogy mások alkotásait őrzi meg a jövőnek. (restaurátorok). Ők is igazi művészek!

A baj ott van, mikor valaki saját alkotásaként akar hasznot szerezni a másik izzadtsága árán. Ha hírt adunk tovább, egy verset vagy idézetet közlünk, s megnevezzük a forrást, az nem haszonszerzés, nem visszaélés. Vannak emberek, akik ebben jók. Kellenek a hírvivők, a továbbadók, a krónikások. A világ nemcsak alkotókból áll. Ha mindenki alkotó volna, akkor nem volna kinek alkotni. Kellenek nézők, olvasók, kritikusok, kiadók, stb.

Aki azt hiszi, hogy teljesen eredeti dolgot alkotott, sokszor rájön, hogy ezt valaki valahol már megálmodta. Mi mind tanulunk egymástól. Gyakran veszem észre, hogy valami érdekes dolgot kezdek el, s megjelennek az utánzók. Eleinte bántott a dolog, aztán csak legyintettem, mikor ijedten jöttek hozzám a többiek, hogy „Valaki ellopta az ötleted.” Ma pedig eljutottam arra a pontra, hogy örülök, ha mást alkotásra késztet az, amit tőlem látott először. Megjegyzem, az nem biztos, hogy én csináltam először. Valakinek kell gyújtólángnak is lennie ahhoz, hogy meggyulladjon a nagy tűz. Én örülök mások sikerének. Mert hiszek abban, hogy akinek igazi tehetsége van valamihez, az előbb vagy utóbb érvényesül. Lehet, hogy egy utánzó, éppen ezen az óton fedezi fel rejtett tehetségét, s kinövi az utánzottat. Azt mondják, hogy a jó tanárt kinövi a tanítványa. Az igazi bölcs ember az, aki rájön, hogy semmit sem tud. Itt egy idézetet közlök, amit egy idős hölgy mondogatott nekem mindig, kiderült, hogy Verseghy Ferenc verse:

 

„Az igaz bölcs
Nézd a búzakalászt,
Büszkén emelődik az égnek,
Még üres és ha megért,
Földre konyítja fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek,
Míg a teljes eszű bölcs
Megalázza magát.”

 

Én nagyon hálás voltam annak a személynek is, aki feltette a YouTube-ra azt a videót, amin egy idős néni mondja el a „Magyar vagyok..” kezdetű verset. A néni a szüleitől tanulta a verset, s nem is tudta, ki a szerzője, de olyan szépen, egyszerűen és szívből szavalta el, hogy megsirattam, s többször is megnéztem. Szerintem Pósa Lajos, a vers írója is boldog lenne, ha ma így hallhatná a versét.
         

Mindenki megmérettetik, s aki könnyűnek találtatik elsüllyed az idő rostájában. Ez nem azt jelenti, hogy ez a bizonyos ember nem jeleskedhet valami másban!

Hány olyan feltalálóról hallottunk már, akinek munkássága nélkül nem születhetett volna meg egy nagyszerű felfedezés, mégis más nevét kötik a találmányhoz.  De éppen arról lehet megismerni az igazi tehetséget, hogy őt nem az érdekli, hogy milyen híres lesz, hanem az, hogy életcélját teljesítette-e.

Hány ál-Petőfiről tudunk? Hány nagy író írt álnéven, hány nagy művész alkotott titokban, más, kevésbé tehetséges, de annál befolyásosabb személy mögé húzódva. Mert a tehetség alkot. Az igazi tehetségnek nincs más célja, csak küldetését teljesíteni ebben az életben.

Meggyőződésem, hogy mindannyiunknak van valamiféle tehetsége. Csak az a baj, hogy sokak nem ismerik ezt fel, vagy nem elégedettek azzal, ami nekik adatott. Ismerek olyan cipészt, akit az egész város istenített, mert olyan munkát adott ki a kezéből, s olyan szívvel-lélekkel csinálta a szakmáját, hogy azt nem lehetett nem elismerni. És ismerek olyan köztisztviselőt is, aki nap mint nap undorodva megy a munkába, s bár keresete jó, utálja élete minden percét. Boldogtalan, s maga körül csak úgy hinti a keserűséget. Az ilyen embert nem szeretik, kerülik. Pedig milyen jó is lenne, ha mindenki elégedett tudna lenni az életfeladatával. Mennyivel boldogabbak lehetnénk, ha mindenki csinálhatná, amit szeret, s elégedettséggel tültené el ez. Néha az is előfordul, hogy azt csináljuk, amire hivatottak vagyunk, mégsem vagyunk boldogok, mert nem hiszünk igazán magunkban, s mások életét kezdjük irigyelni. Ezzel az elpocsékolt energiával akér boldogak is lehetnénk.

A rosszmájúság, a rosszindulat, méreg. S a méreg nemcsak a megmérgezettet öli meg, hanem a mérgezőt is. Nem is beszélve arról, hogy valószínűleg nyelvünkben sem véletetlen a „pöttyös a mája”, „epés megjegyzést tesz” kifejezés. Ezeknek az embereknek több mint valószínű, hogy a májában (egyik legfontosabb méregtelenítő szervben) felhalmozódott a méreganyag. Azt is mondjuk, hogy „valaki mérges”, a düh pedig mérgezett érzelem. Alkohol vagy környezeti ártalom okozza ezt a problémát, a végeredmény egy környezetével szemben ellenségesen viselkedő ember. A testi baj mindig lelki bajjal párosul. Sokak nincsenek tudatában, hogy mérgelődésük hátterében máj (epe) probléma van.

Itt az ősz, a tisztítókúrák ideje. Menjünk el az erőbe, frissüljünk fel a fenyő friss illatával! A madarak csiripelésében, a hulló levelek pompázó színeiben gyönyörködve lazítsunk egy kicsit! Vonuljunk el a nyüzsgő mindennapokból, töltődjünk fel fénnyel, energiával. Öleljünk meg egy öreg fát és adjunk hálát minden békés és egészséges percért, amit ezen a csodálatos bolygón tölthetünk. Különösen most fontos ez, mikor ennyi természeti katasztrófa vesz minket körül. Adjunk hálát, hiszen itt az ideje!