Mygan

Kopogtatás nélkül…

(József Attila parafrázis)

nem ismertem de kopogtatás nélkül berontott hozzám

nem gondolta jól meg

csúfondáros szavakkal a dicsőségfalamat kikacagta

kezébe vette minden giccses emlékem

turkált féltett karcos lemezek között

szelíd szép szó nem használt neki

fegyelmezett rendem megzavarta mondhatom

kígyó s alma nem kísért ódon

tornyomban nippjeim odébb teszem le ne verje

én ilyen vagyok óvatos gavallér

s míg a pókhálót törölgetem meghallgatom bármilyen banális

történet a szereplők mások a szituk változatlanok

meghökkentem hogy kopogtatás nélkül berontott hozzám

meglepő módszer

ha soká elkerül újra magamra maradnék

(Mygan: Makó, 2016. április 22.)

Mostan míves portrékat álmodom.

Barna irkára a legszebbeket,

HáBés és nyolc Bés - grafitceruzával

csak szórakozásból, mert szeretem.

Nagy sztárokat, sablon fejűket bírnék,

vagy ezeregyszer saját magamat,

de kavarognak más, kisszerű témák

bennem, mik lefoglalják agyamat.

Kellene olyan, mi utcán hever,

életszagú, bármilyen dilinyós:

koszos, borostás, hajléktalan ürge,

az utcaképből bántón kirívó,

ki énjét naponta borba fojtja,

véreres szemével bámul rád bambán,

mit kukából evett néha kihányja,

hullámpapíron fetreng a kapu alján.

És akarok rajzolni sorsokat:

nyűtt, öreg, gond szántotta arcokat,

éjjel nappal rajzolnék, amíg bírnék,

bár többen úgy gondolják - haszontalan.

És fehér tollal rajzolnék egy lánynak

misztikust, érzékit, fekete lapra.

Soha nem unnám, mindig csak firkálnék,

nem maradnának lapok üresen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kitölteném velük az életem.

(Mygan: Makó, 2016. január 28.)

Mygan art

https://www.facebook.com/Mygan-art-1064064696957486/?ref=hl

Mygan: Sorsok - A lét peremén album

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1072583992772223.1073741839.1064064696957486&type=3

„Ne less mögé, hisz úgyis tudhatod, mi más:

a szó a csönd ruhája csak.”( Fábri Péter)

A csönd ruhája

A szó, a csönd ruhája csak.

A rím csupán cifra gúnya rajta

mit jelzők színes szalagja,

s a metafora mi összetartja.

A szó, csak leheletnyi pókfonál,

mely ködképet sző körbe-körbe,

álomvilágból alakot formál

a láthatatlant testté öltve.

A szó, a szív ábrándja csak.

Hol szenvedéllyel lángolva dobog,

verslábak ritmusán szalad,

hol mélabúsan lassan andalog.

A vers, a lélek máza csak,

maskara - leválva foszlik köddé,

s a szóval megformált alak

üresen kong, már ne keresd többé.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=791250397590069&set=ms.c.eJwtx7ERADAIA7GNcibcY7z~%3BYmmiTk5d1DGRJscppsGwpv~_ntLnaeuhpCag~-.bps.a.740360256012417.1073741828.100001153480775&type=1&theater

az álom és ébrenlét határán

hol öntudatlan lófrál a képzelet

s a vágyak mint a vonuló darvak

a nap felé szárnyalnak v alakban

kidobott ábrándok szemétkupacán

melankólia vert tanyát

a csend meglapul s fülel

levegő után kapkodva hallucinál

a sóhaj emlékek között turkál

álmok settenkednek a párnám alatt

nincs se hangod, se illatod

csak a képzelet tölt ki minden hézagot

elhessegetném mert érzem te vagy

mint kérgesűlt felszín alatt csorgó búvópatak