Mygan
TörténelemSzép Fazokas Eszter balladája
Ime a közelmúltban Székelyföldön töltött hetem első termése:
Szép Fazokas Eszter
az anyját kérleli,
gyergyói vásárra,
engedje elmenni.
Engedje elmenni
korsókat árulni,
fazekas apjának,
avval segíteni.
Ne menj lyányom, ne menj
gyergyói vásárra,
fiatalka vagy még
világ hamisságra!
Fiatalka vagy még,
megcsalhat a világ,
nem ösmerheted fel
gonosz ábrázatját.
Eszter tizenhat vót,
nyíló rózsabimbó,
karcsú szép alakja
jegenyeként ringó.
Nyíló rózsabimbó
éjfekete hajjal,
szürkészöld szemekkel,
cseresznye ajakkal.
Szép Fazokas Eszter
anyját addig nyúzta,
amíg a jó asszony
derekát béadta.
Derekát béadta,
útnak indította,
néhány jó tanáccsal
felokosította.
Szép Fazokas Eszter
korsói jól fogytak,
a férfiemberek
mind néki bókoltak.
Mind néki bókoltak,
a legszebb leánynak,
mindenik szeretné
saját mátkájának.
Egyszer csak hátában
érzett egy pillantást,
átfutott a lyányon,
a jeges borzongás.
A jeges borzongás,
hogy megérintette,
nem látott semmit, hát
gyorsan elfeledte.
Amott közeledett
egy daliás legény,
fürtös barna haján
megcsillant a napfény.
Megcsillant a napfény,
szemük összevillant,
kettejük szívében
nagy szerelem lobbant.
Csuda egy legény vót,
ezermester féle,
legszebben furulyált
az egész vidéken.
Az egész vidéken
híres volt ereje,
nem győzhette őt le
erdei medve se.
Vett égszínkék kendőt
tükrös pogácsával,
egymást megfogadták
szívbéli mátkának.
Szívbéli mátkának,
titkos jegyességben,
akit később megkér
rendes feleségnek.
Hanem a gonosz sors
csak közéjök állott,
nem válhat valóvá
mesebéli álom.
A legényt megfogták,
vitték katonának,
a császárt szolgálni
távoli országba.
Szép Fazokas Eszter
hűségesen várta,
égszínkék kendőjét
terítve vállára.
Terítve vállára,
a fenyves aljába’,
sokszor kiüldögélt
a patak partjára.
Szomorú énekét
fenyvesek hallgatták,
zord hegyek kőszívét
meg is lágyították.
Fenyvesek hallgatták,
szerelmes sóhaját,
lelkének bánatát,
meg nem gyógyíthatták.
Zsiványok vezére
egyszer ott meglátta,
megmozdúlt a vére,
onnan elragadta.
Onnan elragadta,
felkapta nyergébe,
Kis-Cohárd barlangba
tovanyargalt véle.
Gyergyói vásárban
mikor megláttalak,
tudtam elragadlak,
teszlek ágyasomnak!
Teszlek ágyasomnak
mézédes szavakkal,
ezüsttel, arannyal,
ha kell erőszakkal.
Nyájosan kérdezte:
od’adnám mindenem,
lennél-e szeretőm
szép Fazokas Eszter?
Szép Fazokas Eszter
nyomban azt felelte,
van már szeretője,
aki érte jönne.
Másodszor kérdezte
haragját leplezvén,
lennél-e jegyesem
ezüstér’, aranyér’?
Ezüstér’, aranyér’
magamat nem adom,
visszatér szerelmem
értem egy hajnalon.
Szóla harmadjára
éktelen haraggal,
nem leszel szép szóval,
leszel erőszakkal.
Leszel erőszakkal
hites feleségem,
készülj a holnapra
papot hozok néked!
Szép Fazokas Eszter
imádkozni kezdett,
sanyarú sorsából,
hogy menekülhet meg.
Hogy menekülhet meg
ebből a veszélyből,
a zsivány fővezér
mocskos két kezéből.
Az egekhez szólott
első imádsága,
a hegyekhez szólott
második fohásza.
Harmadik fohászban
a vizeket kérte,
ha meg nem menthetik,
veszejtsék el végre.
Buzgó imádsága
csak meghallgattatott,
aznap éjszakára
nagy vihar támadott.
Nagy vihar támadott,
villámok cikáztak,
özönvíz és orkán
csavarta a fákat.
Gyilkos-kő megindúlt
vészes dübörgéssel,
a Veres patakba
belézuhant éppen.
Belézuhant éppen,
elállva az útját,
magával lerántott
egy nyári esztenát.
Alája temetett
juhászt, s kétszáz birkát,
alája temette
Kis-Cohárd barlangját.
Kis-Cohárd barlangját
Fazokas Eszterrel,
zsiványra rátalált
halálos végzettel.
Hagymás, Likas, Cohárd
mind ide béfolytak,
teremtői lettek
egy nagy veres tónak.
Egy nagy veres tónak,
mai Gyilkos-tónak,
temetője ez lett
Fazokas Eszternek.
Szép Fazokas Esztert
mátkája kereste:
Itt vagy-é galambom?
- a válaszát leste.
A válaszát leste,
ő meg válaszolá:
Itt vagyok szerelmem
hűséggel várok rád.
A szomorú legény
a kardját kivonta,
annak éles hegyét
szívébe mártotta.
Szívébe mártotta,
helyben meg is hala,
hű mátkája után
tóba alászálla.
Igaz szerelmesek
csillagos éjjelen
szívhez szóló dalát,
tó partján hallhatják.
Tó partján hallhatják,
hogy danol az a lyány,
kíséri mátkája
búshangú furulyán.