Mygan

Ime a közelmúltban Székelyföldön töltött  hetem első termése:

 

Szép Fazokas Eszter

az anyját kérleli,

gyergyói vásárra,

engedje elmenni.

Engedje elmenni

korsókat árulni,

fazekas apjának,

avval segíteni.

 

Ne menj lyányom, ne menj

gyergyói vásárra,

fiatalka vagy még

világ hamisságra!

Fiatalka vagy még,

megcsalhat a világ,

nem ösmerheted fel

gonosz ábrázatját.

 

Eszter tizenhat vót,

nyíló rózsabimbó,

karcsú szép alakja

jegenyeként ringó.

Nyíló rózsabimbó

éjfekete hajjal,

szürkészöld szemekkel,

cseresznye ajakkal.

 

Szép Fazokas Eszter

anyját addig nyúzta,

amíg a jó asszony

derekát béadta.

Derekát béadta,

útnak indította,

néhány jó tanáccsal

felokosította.

 

 Szép Fazokas Eszter

korsói jól fogytak,

a férfiemberek

mind néki bókoltak.

Mind néki bókoltak,

a legszebb leánynak,

mindenik szeretné

saját mátkájának.

 

Egyszer csak hátában

érzett egy pillantást,

átfutott a lyányon,

a jeges borzongás.

A jeges borzongás,

hogy megérintette,

nem látott semmit, hát

gyorsan elfeledte.

 

Amott közeledett

egy daliás legény,

fürtös barna haján

megcsillant a napfény.

Megcsillant a napfény,

szemük összevillant,

kettejük szívében

nagy szerelem lobbant.

 

Csuda egy legény vót,

ezermester féle,

legszebben furulyált

az egész vidéken.

Az egész vidéken

híres volt ereje,

nem győzhette őt le

erdei medve se.

 

Vett égszínkék kendőt

tükrös pogácsával,

egymást megfogadták

szívbéli mátkának.

Szívbéli mátkának,

titkos jegyességben,

akit később megkér

rendes feleségnek.

 

Hanem a gonosz sors

csak közéjök állott,

nem válhat valóvá

mesebéli álom.

A legényt megfogták,

vitték katonának,

a császárt szolgálni

távoli országba.

 

Szép Fazokas Eszter

hűségesen várta,

égszínkék kendőjét

terítve vállára.

Terítve vállára,

a fenyves aljába’,

sokszor kiüldögélt

a patak partjára.

 

Szomorú énekét

fenyvesek hallgatták,

zord hegyek kőszívét

meg is lágyították.

Fenyvesek hallgatták,

szerelmes sóhaját,

lelkének bánatát,

meg nem gyógyíthatták.

 

Zsiványok vezére

egyszer ott meglátta,

megmozdúlt a vére,

onnan elragadta.

Onnan elragadta,

felkapta nyergébe,

Kis-Cohárd barlangba

tovanyargalt véle.

 

Gyergyói vásárban

mikor megláttalak,

tudtam elragadlak,

teszlek ágyasomnak!

Teszlek ágyasomnak

mézédes szavakkal,

ezüsttel, arannyal,

ha kell erőszakkal.

 

Nyájosan kérdezte:

od’adnám mindenem,

lennél-e szeretőm

szép Fazokas Eszter?

Szép Fazokas Eszter

nyomban azt felelte,

van már szeretője,

aki érte jönne.

 

Másodszor kérdezte

haragját leplezvén,

lennél-e jegyesem

ezüstér’, aranyér’?

Ezüstér’, aranyér’

magamat nem adom,

visszatér szerelmem

értem egy hajnalon.

 

Szóla harmadjára

éktelen haraggal,

nem leszel szép szóval,

leszel erőszakkal.

Leszel erőszakkal

hites feleségem,

készülj a holnapra

papot hozok néked!

 

Szép Fazokas Eszter

imádkozni kezdett,

sanyarú sorsából,

hogy menekülhet meg.

Hogy menekülhet meg

ebből a veszélyből,

a zsivány fővezér

mocskos két kezéből.

 

Az egekhez szólott

első imádsága,

a hegyekhez szólott

második fohásza.

Harmadik fohászban

a vizeket kérte,

ha meg nem menthetik,

veszejtsék el végre.

 

Buzgó imádsága

csak meghallgattatott,

aznap éjszakára

nagy vihar támadott.

Nagy vihar támadott,

villámok cikáztak,

özönvíz és orkán

csavarta a fákat.

 

Gyilkos-kő megindúlt

vészes dübörgéssel,

a Veres patakba

belézuhant éppen.

Belézuhant éppen,

elállva az útját,

magával lerántott

egy nyári esztenát.

 

Alája temetett

juhászt, s kétszáz birkát,

alája temette

Kis-Cohárd barlangját.

Kis-Cohárd barlangját

Fazokas Eszterrel,

 zsiványra rátalált

halálos végzettel.

 

Hagymás, Likas, Cohárd

mind ide béfolytak,

teremtői lettek

egy nagy veres tónak.

Egy nagy veres tónak,

mai Gyilkos-tónak,

temetője ez lett

Fazokas Eszternek.

 

Szép Fazokas Esztert

mátkája kereste:

Itt vagy-é galambom?

- a válaszát leste.

A válaszát leste,

ő meg válaszolá:

Itt vagyok szerelmem

hűséggel várok rád.

 

A szomorú legény

a kardját kivonta,

annak éles hegyét

szívébe mártotta.

Szívébe mártotta,

helyben meg is hala,

hű mátkája után

tóba alászálla.

 

Igaz szerelmesek

csillagos éjjelen

szívhez szóló dalát,

  tó partján hallhatják.

Tó partján hallhatják,

hogy danol az a lyány,

kíséri mátkája

búshangú furulyán.