Mygan

Szerelem
Mygan•  2016. április 22. 13:09

Kopogtatás nélkül…

Kopogtatás nélkül…

(József Attila parafrázis)

 

nem ismertem de kopogtatás nélkül berontott hozzám

nem gondolta jól meg

csúfondáros szavakkal a dicsőségfalamat kikacagta

kezébe vette minden giccses emlékem

turkált féltett karcos lemezek között

szelíd szép szó nem használt neki

fegyelmezett rendem megzavarta mondhatom

 

kígyó s alma nem kísért ódon

tornyomban nippjeim odébb teszem le ne verje

én ilyen vagyok óvatos gavallér

s míg a pókhálót törölgetem meghallgatom bármilyen banális

történet a szereplők mások a szituk változatlanok

 

meghökkentem hogy kopogtatás nélkül berontott hozzám

meglepő módszer

ha soká elkerül újra magamra maradnék

 

 

(Mygan: Makó, 2016. április 22.)

Mygan•  2015. december 17. 21:56

A csönd ruhája

 

„Ne less mögé, hisz úgyis tudhatod, mi más:

a szó a csönd ruhája csak.”( Fábri Péter)

 

A csönd ruhája

 

A szó, a csönd ruhája csak.

A rím csupán cifra gúnya rajta

mit jelzők színes szalagja,

s a metafora mi összetartja.

 

A szó, csak leheletnyi pókfonál,

mely ködképet sző körbe-körbe,

álomvilágból alakot formál

a láthatatlant testté öltve.

 

A szó, a szív ábrándja csak.

Hol szenvedéllyel lángolva dobog,

verslábak ritmusán szalad,

hol mélabúsan lassan andalog.

 

A vers, a lélek máza csak,

maskara - leválva foszlik köddé,

s a szóval megformált alak

üresen kong, már ne keresd többé.

 

Mygan•  2015. január 23. 14:09

Mélylélektan…

az álom és ébrenlét határán

hol öntudatlan lófrál a képzelet

s a vágyak mint a vonuló darvak

a nap felé szárnyalnak v alakban

kidobott ábrándok szemétkupacán

melankólia vert tanyát

a csend meglapul s fülel

levegő után kapkodva hallucinál

a sóhaj emlékek között turkál

álmok settenkednek a párnám alatt

nincs se hangod, se illatod

csak a képzelet tölt ki minden hézagot

elhessegetném mert érzem te vagy

mint kérgesűlt felszín alatt csorgó búvópatak

Mygan•  2014. december 30. 11:15

Alkony


 

mint  alkonyatkor a sötét

ahogy lassan lopózva

észrevétlenül átölel

olyan csendben

köszönés nélkül

oldalogtam el

pedig szerettem volna valami szépet írni

egy búcsúzó verset

ami megérinti őt

olyat ami könnyed

egyszerű mégis lélekemelő

kicsit szomorkás

de elegánsan

fátyolt csal szemére

sírni azért nem engedi mégse

inkább futó mosolyt igéz

ajka szegletébe

 

az idő s az élet kéretlen pereg

felül ír mindent a ma és a holnap

elavul a tegnapi érzelem

változik valami a lényegen

ami fontosabb

felfedez új világokat

s tudom hely abban

nekem már nem marad

 

lélekmagányban tűnik fel hiányom

mikor felsejlenek eltemetett vágyak

rég feledett ébren látott álmok

egy filmben rímben képben

 mintában vonalban Ortega zenében

s elmélázva emlékezik arra

hogy egykor múzsa volt

őt rajzolta és verselte

egy vénülő bolond

aki végleg elengedve

többé nem álmodott.

 

(Mygan: Makó, 2014. december 30.)

Mygan•  2014. szeptember 27. 21:53

Féltékenység megfilmesítve