Mygan
GondolatokAugusztus végén
Augusztus végén
(parafrázis szerűség Petőfi nyomán )
Még gyerekek játszanak a Maros parton,
kiskölykök ugrálnak az ablak előtt,
de csontjaikban érzik már a tanárok,
elmúlt a nyár és vele a szünidő.
Ha szívembe kutatna egy lélekbúvár,
csicsereg benne sok iskolás gyerek,
hiába tudom, suliba nem megyek már,
mégis a megszokott időben kelek.
Elmúlt a nyár, s tanítottam negyven évet,
meg kell szoknom, többé nem jövök ide.
Nem tudom milyen lesz a nyugdíjas élet,
egy kicsit szorongva nézek elibe.
Hiányozni fognak a jó munkatársak,
a gyermek zsivaj és az ódon falak,
mert ha valaki elszegődött tanárnak,
az életfogytiglan tanár is marad.
(Mygan: Makó, 2017. szeptember)
Nirvana
Nirvana
fény sugarában
fürdik lótuszvirágon
lélekpillangó
Kántor Gyöngyi: Az én Őszöm (film)
Kántor Gyöngyi: Az én Őszöm (film)
https://www.youtube.com/watch?v=85xkK_B5gKg&feature=youtu.be
a kommentek között az elérhető link!
Kifestő (Évszakok)
Hírneves mesterek lefestik a tájat,
gáláns erőpróba ki lesz sikeresebb,
pompás színeikkel megtelnek a vásznak,
vetélkedés ennél lehet-e nemesebb?
A legfiatalabb egy bohém világfi:
jóképű, csapodár, csalfa és szeszélyes,
valamennyi színe harsány nagyvilági,
szinte csak virágot fest - ő nagy esélyes.
Sárga pitypang virít és lila szarkaláb,
zsendülő halványzöld dombjain, a vásznon
lángszín pipacsmező és égszínkék katáng,
meg fehér napocskák - kamillavirágok.
Hószín, s lila fürtök csüngnek orgonákon,
sárga aranyvessző, ezüstszőrű barka,
képein nárciszok színes tulipánok,
virágoktól minden üde, tarkabarka.
Erőtől duzzadó, egyenes és derék
a másik mesterünk: aprólékos, komoly,
kobaltkékre pingált vásznainak egén
gomolyog sok fehér bárányfelhő fodor.
Csak néhány színt hord fel egy széles ecsettel,
abból biztos kézzel alkot harmóniát:
érett búza sárgát, opálos hegyeket,
s zöld árnyalatokból valós színorgiát.
A nagy, zöldben játszó türkiz mélyű vizet
párába bújtatja a látóhatáron,
tikkadó legelő fölött a nap piheg,
s rengő levegővel játszik délibábot.
Hölgy is van közöttük egy - édes, buja,
színes egyéniség - érett kívánatos,
vonzó idomain, vásznán cifra ruha,
s mint kaszálón széna épp olyan illatos.
Elébb gyümölcseit mázolja a fákon
a szivárvány minden létező színére,
ezernyi fajtának mi van a világon
vonzó külsőt adva, utalva ízére.
Majd tarkára festi, a komoly erdőket,
hulló leveleket színesre, rozsdásra.
Gyakorta bánatos, elered a könnye,
amikor nem zuhog, köd borul a tájra..
És itt a bölcs öreg szakállas nagyapó,
bütykös ujjai közt ormótlan az ecset,
látása homályos szeme színe fakó,
lehet, már nem is lát másfajta színeket.
Vásznára festékét lassabban hordja fel:
minden ólmos, ködös, színtelenné válik,
csak kevés feketét, mély barnát oldva fel,
sötét tónusokkal mesterfokon bánik.
Belátva, mennyire lehangoló e tér,
egy más színnel gyorsan újra átpingálja,
elszürkül az égbolt, s a táj olyan fehér,
mint sárközi özvegy-asszony gyászruhája.
Ők négyen szorgalmas, avatott művészek,
szívünknek kedvesek, szinte családtagok,
évente hűséggel vissza-visszatérnek
- szép tájképeikkel - hozzánk az évszakok.
(Mygan: Makó, 2014. május 22.)
Utóirat
Akkor hát elmész, itt hagyod a várost;
vak világba indulsz el, idegenbe,
huncut peták sem kucorog zsebedbe’,
vágyad ösztökél, kergetni az álmod.
Lehetnék kísérőd a nagy utazásban;
amíg rá nem találsz az igazi párra,
kéretlen testőröd, láthatatlan társad,
hogy minden lépésed titokban vigyázzam.
Lehetnék könnycsepp a szemed sarkában;
rózsaszín ködöt valóssággá oldó,
- jóhiszeműt, könnyelműt elbájoló -
talmin csillogó, csábító világban.
Lehetnék hajadban rakoncátlan tincs;
figyelmeztetésül szemedbe hullnék,
- most figyelj oda kedves, óvatos légy,
tartás, becsület pótolhatatlan kincs.
Lehetnék ránc is ajkad szegletében;
kis árokká mélyült talányos mosoly,
ne szomorkodjál, ne légy mindig komoly,
lelj örömet a hétköznapi létben.
Vagy lehetnék sóhaj lelked szentélyében;
bizalmas tanácsos irányjelző bója,
kimondatlan vágyak, nagy titkok tudója,
miket őrizgetnék hétszer hét pecséttel.
Ám csillag leszek, felhők közt az égen;
valahol távol a tejút ködében,
hogy megóvjalak kijelölt a végzet -
nem leszel magad, figyellek az éjben.
(Makó, 2014. május 14.)