M.Elisa blogja

Volt egyszer...nem is egyszer, sokszor...egy király, aki uralkodni szeretett volna az egész világon. Seregeket gyűjtött és erőszakkal igázott le országokat, hogy mindenki őt szolgálja és istenítse. Ha kiállt a tribünre szónokolni, vagy díszes kíséretével végigvonult az utcákon, éljenezték, virágokkal, zászlókkal köszöntötték. De szívük mélyén gyűlölték, s ha betelt a pohár, akkor fellázadtak ellene, és közös akarattal legyőzték.

Vannak azonban okos királyok, akik nem viselnek koronát, az okos királyok azt mondják a népnek: te vagy a király. Az okos királyok teli rakják az üzletek polcait és a bazárokat áruk tömkelegével, s te nem tudsz különbséget tenni, hogy melyik a hasznos, melyik a haszontalan, mert elkápráztat a tudat, hogy ezeket mind megszerezheted, és akkor te is király lehetsz. Telnek az évek, egyre több holmid lesz és a bazárok még mindig nem fogytak ki, óriási méretekben hódítják meg a világot. Ám ahogy nő a csillogó áruk száma, úgy sokasodik a szemét is, minden hamar elhasználódik, hogy megvehesd az újat, mert azt hiszed, csak így lehetsz valaki. A mértéktelen pazarlás lassan elveszi az élettered, mégsem lázadsz fel ellene, mert képtelen vagy feladni látszatkirályságodat. 

Először is engedd meg, hogy inkább Télapónak szólítsalak. Ó nem, nem azért, mert a régi rendszerben, ez a megnevezés dívott, mivel szent Miklós, mint olyan, persona non grata volt, sokkal mélyebben gyökerezik az én szimpátiám a Tél apója iránt, aki mentes minden rendszertől, akinek fagyos ujja pirosra csípi arcunkat, de elhozza nekünk a hóesést, a szánkózást, a csillogó jégvirágokat, és a Karácsonyt, a mesék ünnepét. Télapó mindenkié és senkié, nem lehet kisajátítani. Szent Miklós története múltba vész, de Télapó minden decemberben eljön, mint A tizenkét hónap meséjében, hogy megajándékozza azt, aki tévelyeg a sötét, hideg erdőben, mert lehetetlen megpróbáltatást mértek rá. 

Ebben hittem én gyerekkoromban, aminek semmi köze nem volt a felnőttek okoskodó játékához, hogy Mikulást vagy Télapót ünnepeljük, a sors iróniája azonban a kedves Télapó helyett mégis a Mikulást, vagyis Nikoláj bácsit küldte el hozzánk, a nép hős fiát, a Kárpátok géniuszát, aki, mint egy ellenmikulás, nemcsak az édességet és a narancsot lopta ki a gyerekek cipőjéből, amit az ablakba kitettek, de ellopta életüket, jövőjüket, lehetőségeiket, aki olyan fénykorszakot bocsátott rájuk, hogy gyertyafénynél körmölték leckéiket, aki a kenyeret kalácsformára süttette, de ha nem siettél, délre az is elfogyott, és vehetted jegyre a lisztet, cukrot, olajat, és megélhetted már gyerekként, hogy taposnak el, mert hús érkezett a boltba, és veszett emberek próbálnak bejutni, nehogy elfogyjon, mielőtt rájuk kerül a sor. Üresen kongó boltok, mint vészharangok hirdették némán, hogy ez már nem mehet így sokáig, pedig elképzelni sem lehetett, hogy lehetne másképp is. Nyolcvankilenc december hatodikán a gyárban karácsonyi dalokat énekeltek a nők, mert leesett egy kicsike hó, de mire valóban eljött a Karácsony, hirtelen kitavaszodott, mert a rádió, amely addig csak az öreg Nikoláj hazugságait recsegtette reggeltől estig, hirtelen hangot váltott és bejelentette, hogy a diktátor megbukott! Ó, hogy sírtunk örömünkben, abbamaradt a munka, egymás nyakába borultunk, és hulltak a könnyeink, mint egy friss tavaszi zápor, hogy milyen szép lesz ezután minden. 

Hogy aztán még meg kellett lássuk Nikoláj bácsi halálát, aki annyi rosszat tett nekünk, mégis úgy néztünk rá, mint egy szerencsétlen öreg emberre, és csak sírni lehetett rajta, nem azért mintha bárki is visszasírná azt, ami volt, de milyen világ az, ami így kezdődik? 

Milyen? Ó, wonderful, teli vannak a boltok, és az ablakban a csizmácskák, akarom mondani a karácsonyi zoknik a grincsfa alatt, édességgel és drága játékokkal, mikulások csörömpölnek, nyekeregnek, csípőjüket riszálják, a kirakatban, lent és fent, és jobbra és balra, mit is kívánhatnék majd december ötödikén, tőlük? Azt hiszem semmit.

Még mindig csak benned hiszek kedves Télapó, aki mentes vagy minden rendszertől, aki mindenkié és senkié, aki minden decemberben eljön hozzánk, mint a mesében, hogy megajándékozza azt, aki tévelyeg a sötét, hideg erdőben, mert lehetetlen megpróbáltatást mértek rá.