M.Elisa blogja

Volt egyszer egy pici csiga,

hátán háza, kis kalyiba.

Nem volt abban semmi hiba,

vígan élt a pici csiga.

Egy szép napon úgy érezte,

házasodni volna kedve.

Keresni kezdett egy csigalányt

kivel együtt húznák a csiganyált.

Végig is csúszott egy hosszú fűszálon,

meg is akadt szeme, egy csini csigalányon,

bár a mi csigánk nem volt szertelen,

de a lány oly szép volt, és teljesen meztelen!

-Kegyed, szólt hozzá, -ha meg nem sérteném,

lehetne menyasszony, én meg a vőlegény.

De a lány így szólt: -Uram, talán lázas?

nézzen magára, hiszen ön már házas!

Kint legel a kis birka, 

de minden vágya egy irka.

Hogy ha ereje bírja,

belőle nem lesz irha.

Arra jön egy nap Irma

kezében pont egy irka.

Hát nem elkérte tőle,

a kis buta birka?

Meg van hát az irka,

boldog a kis birka,

de amit irkálgat,

az csak irka-firka.

Sokra nem vitte,

mert esze nem bírta,

ki is dobta irkáját,

a szemétre, ríva.

Egy bolhacirkusz két ünnepelt sztárja, 

Samu, és az ő bolha idomárja, 

fel-fellépett hajdanán, 

a Városliget egy színpadán. 

Ki látta őket, ma sem felejti, 

-bár már a Samut is mamunak ejti-, 

hogy ugrott a bolha az idomár szavára, 

csak úgy rengett bele a Vajdahunyad vára. 

Samunak e világon nem akadt ám párja, 

büszke is volt nagyon a tudományára, 

pattogásával még sokra viheti, 

parancsnok is lehet, bárki elhiheti. 

És akkor nem hallja többé, hogy: ugorj, na! 

fel fog kapaszkodni, mint fára az ugorka. 

Egy szép nap az idomár hiába kérleli: 

-Samuka, hopp! A bolhát nem leli. 

Várhattak a nézők, s a sok csalódott gyerek, 

Samut befogadta egy díszes hadsereg. 

Azazhogy önként szegődött hozzájuk, 

viszketett is tőle hasuk meg a hátuk.

A tábornok is ugrált, a bolha meg köhögött, 

aki csak látta, nagyokat röhögött. 

Így nyert csatát Samu, a volt cirkuszi bolha, 

míg aztán egy szép nap, össze nem lett nyomva.

(Részeg legény útközben elfelejtette a verset, amit megtanult)

Még nyalnak a hölgyben a pertli királyok, 

Még földel a pózna a paplak előtt, 

De látod unottan a Péli svihákot? 

Már ló kapará el a Bérczi Benőt. 

Még hiú szívemben a lángossütő bár, 

S még benne iszik a ledér siheder, 

De íme, sörte hajam sörbe vegyül már, 

S a séf keze már megüté fejemet. 

Ehun a világ, elbitangol a lélek...

Jöjj hitelem, jöjj kedvemre ide!

Ki most seremet korsómba tevéd le,

Holnap nem okolsz-e, s én sírok telibe?

Oh gond, ha kettőt költök el, tetemetes

összegre adsz-e jövedelmet?

S rábírhat egy majom hiú keserve,

Hogy eladod bérbe az én tevémet?

Az elkobzott egy bort s az ötjegyű számot,

Vállfámra törpék bugyogójával akaszd,

Még feljön a bor a vízi világból,

A rét közepén, meghiszem azt,

Leöblíteni végre zöld fűimet, mért ne?

Hisz könnyítesz, elmerengvén szívesen,

S e víz mezőid megöntözi, ki béget

Két akolt is, kost is, ökröket szerez!

Bigyó és Taknyóca sétáltak az erdőben,  amikor öszetalálkoztak a Gyaur Judittal.

-Nicsak, Moha és Páfrány, - örvendezett Judit.

Ám abban a pillanatban úgy megcsúszott Taknyócában, hogy teljesen összezavarodott.

-Nem vagyunk mi tova, csak a hátrány, -rikkantotta ártatlanul Taknyóca, de Bigyó oldalba bökte.

-Hiába, már a mese sem a régi -vonta le a tanulságot Judit, miközben feltápászkodott.