Knoska blogja

Az első blogbejegyzés eredetileg az első vers megértéséhez járult volna hozzá. Máshogy lett. De most a kritizáláson túl megyek és a lehető legnehezebb dolgot próbálom olvashatóvá tenni. Mégis miért íródott ez vagy az a vers úgy, ahogy.

1.

Az  álmok és az eszmélet földjének határán:

Kezdésnek a már ismert első két versszak megvolt a versből. A koncepció egy laza fonalra felfűzött történet lett volna.

Howard Phillips Lovecraft hatása nálam megkerülhetetlen. Főleg itt ebben a versben, mivel két versszak is az ő mestermunkáinak köszönhető. Hatalmas író volt, géniusz. Plusz a a saját álmaim homályos maradékai is megjelentek benne. 

Rothadó kérge alatt  /félnovella/ az egyik blogbejegyzés szintén az ő írásai után született 15 éve.

2.

"Peremvidék" :

Tagadhatatlan, hogy egy évekig elhúzúdó lelki állapot olvasata az egész vers. Önpusztítás, mélység és magasság. Egy naplóbejegyzés is lehetne. Egy kórkép egy korszakomról. De a verseimet olvasva észreveheted, hogy ez nem múlt el nyomtalanul. 

Előtte se írtam szívmelengető darabokat. Ezután a Keserű méz Polanski módra mindig feltört.

3.

Invokáció :

Egy kimondhatatlan kívánság ott tombolt bennem mélyen. A felszínre pedig csak egy sóhajtás jutott el abból a vágyakozásból.

Ezért maga a vers is egy idézés, ahogy a vers címe is mondja "könyörgés" a mélyben nyugvó lelkemhez.

4.

Letargia :

Egy érzést, lelkiállapotot nehéz leírni. A legegyszerűbb megoldásnak azt tartottam , hogy ha körül írom, ha hasonlatok helyett képeket írok le ezekkel érzékeltetve egy állapotot.

5. sorok

Elmúlás :

Na itt volt az a pillanat amikor néhányan lefagyhattak azok közül akik eddig olvasták az írásaimat. Ha a vers istemkáromló/sátánista lett volna akkor a moderátor át sem engedi a szűrűn. De ennek ellenére kelthetett a templomot sose látogató kirakat-isten-hívő-ben némi aggodalmat. Furcsa. De azt figyelni kellett volna, hogy bár Mózest vakként említem ott a jelzőfény amit már nem én említek magyar versben először. Persze ha az uratok mellett az angyalaitokat is bírálom már sértődés van. 

Teszem a kereszténység kritizálását  úgy, hogy Édesanyám kérésére a keresztelőm utám 15 évesen, mint evangélikus konfirmáltam. De ha ez nekem sokat nem jelent arról én tehetek. Ha az írásom mélyen megsért akkor te vagy az igazán vak ember és nem Mózes a versemben. Mert a sorokban nem a gonoszság lapul, HANEM EGY MÁSIK VÉLEMÉNY.

A vers immáron olvasható itt az oldalon. Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy a poént észrevedd. Mai vers, nagyon is. A munkahelyi szituációk is közrejátszottak a vers gyors megszületésében. 40-45 perc és megvolt az írás. Sportot űzök abból, hogy a bolondot játszom, mint egy gyerek, de amikor az értelem a béka s---e alatt van már sok. Bár mintha a világ ami körülöttem van csak azokat hagyná érvényesülni akik hozzá hülyülnek az elváráshokhoz. Ez után politikai hangja is lehetne a versnek. De ez már az olvasó dolga, hogy mit olvas ki a leírt szavakból.

Egy éjjel. Végig hánykolódsz, gondolatok és kétségek közt. Mintha a végtelenbe nyúlna minden. Talán véget sem ér ?

Azután kikelsz az ágyból, wc majd a mosdó. 

Ott a tükörbe nézel, bár még fáradt vagy :

"Foghíjas lépcsők, illúziók is lehetnek akár.
Látom újra elkapott a gépszíj. Tudom.
Tudom, hogy neked is fáj.

És azok a problémák, hétköznapiak,
az a - szoros a szíj a kabátomon érzés -
mintha a bolondokházában lennénk.

A nyílt ég alatt, szögesdrót vett körbe.
Emberség.
Ne hazudj magadnak.
Most csak én vagyok itt, a káplán és a hóhér.

Valld be bűneid és térj nyugovóra. Ma már
nem történik semmi."

Beszél hozzád az aki mindig is ott volt benned. Magaddal szemben állsz és végre a hangját hallatja A BELSŐ HANG.

Kemény, de így van rendjén. Tudd mit tettél és mivé váltál. Végre ne hazudj magadnak.

És, mint egy jó hepi-end ad kiutat is. A fényt.

"Áttört a fénysugár a rácsokon, mielőtt lehunyod

A lehetőség, hogy még van hova az utolsó versszak adja meg.

A hajnal az a vörös lepel és ami alszik az te vagy. Az egyszer elhagyott, de megtalált gyerek.

Mert az igazi öröm az ő nevetésében van és lesz:

"Látod, ott vagyunk a végén, izzó cseppeket
izzad a határ és a vörös lepel alatt, mint
egy gyermek kacaja alszik az ébredés."

Az utóbbi időben megküzdöttem egy két versemmel. És úgy néz ki megérte. Hiszen olyan emberek ismertek meg és értékeltek akiket én még sosem láttam. Talán jobban is ismernek, mint akik a közelemben vannak. Bár én ettől a néha bizony kellemes érzéstől megpihenni nem akarok. Egyszerűen azért nem mert ha néhány olvasó/szerző elismerően ír véleményt verseimhez akkor igenis adnom kell ezért valamit. Azaz tartani a minőséget. Kérem szépen ez a nem könnyű. Megteszem a tőlem telhetőt, az biztos.

DE. 

Ezután se leszek egyszerű eset abban mindenki biztos lehet, mert a fércmunkákat utálom. Egy vers olvasása számomra hatalmas élmény és az írója mégha amatőr is igenis képes arra, hogy jelképesen/ vagy magam valójában meghajoljak előtte. Itt is ezt keresem. Jelzem, hogy már találkoztam ilyen pillanatokkal.

Jó lenne ebből még több.

Írj és alkoss. Ha csak firkálni tudsz hagyd abba. Én az emberek között megbújó isteneket keresem és nem téged. (VAGY ÉPP TÉGED ?)

Félvakon bolyongok csillagok haldoklása között  időtlen sötétségtől körülvéve. A haldoklás párájában fürüdve.

A delírium éhes fenevadkét veti rám magát, mint egy üstökös zuhanok, nincs fent és lent. Valami őrült és céltalan

bolyongás.

"Láztól égek temetem magam földet hányva nemtelen halálomra.

Semmi se az ami volt. A tükrök hazudnak.

Idegenek néznek vissza rám. "

Mintha a szemeim megfagytak volna és szilánkosra törve szakadnának ki tarkómon véresre szabdalva a cafatokban lógó bőrt.

Hullamerev elmém zaklatottan tűri besűrűsödött vérem dobolását. Összetörve, összezúzva csapódom a végtelen éjben.

Nem volt itt semmi és nem is lesz csak az eltemetett üresség. Rothadó kérge alatt fogok elmerülni én is. És úgy hagyom 

a látszatot, hogy itt nem volt és nem lesz semmi.

"Utolsó ölelésként megélem ami volt.

Fekete hegyen ébredek.

Ez az a zuhanás mi sosem ér véget."