Knoska blogja

Vers. Sosem egyszerű jéték. 

Egy szavakkal talán megfogható képzet, érzés, és ami jön vele.

Kegyetlen egy játék, hiszed, vagy sem.

Mert nem igaz, hogy csak úgy jönnek a szavak. 

Előfordul, hogy hetekig, hónapokig kínoznak.

A helyüket kérik, itt bennem.

És mire vers lesz belőlük én már üres vagyok.

Az hiányzik amit adtam.

Mert az én voltam, és leszek.

Hiszed, hogy a vers hatalma a tied ?

Az utóbbi két versem meglepő módon túlszárnyalta az elképzeléseimet.

Őrizz meg, Ott leszünk igen csak közeli barátok.

Bár az Őrizz meg a természet hangján szól, mégis a szerelem és az engem

körülvevő fák és madarak közös világából szakadt ki.

Hallottad már a madarak tavaszi hangját ? Akkor tudod mi van az Őrizz meg soraiban.

Könnyű szárnyaik végig viszik az ősz és majd a tél heteit. A tavasz mi jön már az övék.

Az Ott leszünk, ha hiszed, ha nem egy óra alatt  kész is lett. Szívesen javítottam volna rajta,

de akkor elveszti azt amit sikerült a sorokkal és szavakkal elérnem. 

Ebben az évben megritkultak a verseim. Ez nem az írás vágyának hiánya.

Hanem a közlés személyes szándékának indítékai. Hiszen nem akarok mindent én sem

elmondani.

De mégis , ott belül szőke habokat vet az érzés. A csontomig hatoló fájdalmas

kényszer ami fáj, mégis édes, hiszen szavakba tudom önteni. És amire szavaim

vannak azoktól az eddig árnyékban megbújó dolgoktók 

már nem félek, mert akkor már én vagyok, nem egy torz álom...

Tudod mi az szavak nélkül álmodni ?

Én voltam ott. A semmi tengerén.

Korlát után kutatott kezem.

Elestem.

A lépcső éle hordta vérem.

Sírtam, hangom nem volt.

Gyermek ki voltam, ott maradt.

Hozzám szól. Azok a képek.

Ecset utát kutatnak. Én vagyok a festék.

Ujjaim sörték tövét érintik

Pihenőidő

Most inkább iszok, nem verselek
néha kell a szünet, a tökéletes sorok
után is van élet, de az üres, ha előtte
elmondtam már megint mindent, mindent ?
frázisok játszanak ismét, hogy ők az
ácsok és a kőművesek falat húznak repedt téglából,
a tető majd csak meglesz valahogy, aztán az egész
összedől, a kártyavárt fújja a szél, a huzat nem szereti
a fülemet, vagy fordítva, ezért félreállok, a szemem még jó
hiszen, hiszem, hogy látok, ó igen, az a vak hit, ha van
még valamit kitalálok, utána ? , az a reménytelen helyzet
áll fönn, hogy mindig lesz valahogy, majd csak elfirkálok
a tisztán hagyott helyekre néhány nagyon bölcs meglátást,
ja, a látásról is beszéltünk, szóval őt is hagyjuk ki most,
elfáradt szegény a hosszú évek alatt vívott csatában, mikor az
értelem föl nem fogható nyomait kutattuk együtt, de jó is volt,
korok előtt ,századelőn, lengett az ajtó, és a laza zsanér táncba
hívta őt, majd jöttem én, újra, mint a hős, ki megfáradt,
de törve nem, a falat is átütöttem kemény fejemmel.

Egy vers, egy esemény.

A téma jól ismert.

Az, hogy rövid ismertető készül hozzá ( jó idő után) nem véletlen.

Mivel nem direkt szavakkal és képekkel dolgoztam, ettől függetlenül érthető (lenne ?)

ha az ember odafigyel a kezdő sorra :"Betonnarkózisban remeg a felhő " .

Csernobil.  E szó, város, már fogalom után a vers minden mozzanata érthető lesz.

Remélem persze.

++++++

Ritkábban vagyok aktív az oldalon, de ez még nem jelenti, hogy verset nem írok, csak épp lassabb a folyamat.

Dolgozni és írni egyszerre nem lehet. Ha a fizikum terhelt az agy se pezseg és mivel nem irodában töltöm időm , hanem az izmok munkáját 

használom kell az idő.

Jöjjön egy szösszenet, egy vers ide és nem máshova. Ebből azt értesz meg ami akarsz.

Csak a kutya:

Farkasok és emberek
nem mindegy
nem egyre megy.
.
Ez sem a mi kutyánk
kölyke
más alom.
.
Érzem a szagot
szimatolok
szimat, szimat
keressd a vadat.
.
Messzi menj
hajtsd
a puska elé.
.
Farkasok
szabad vadak
a kerítés mögött
csak a kutya ugat.