Knoska blogja

Három újabb vers született az utóbbi időkben.

Remélem mind a 3 meg is fog jelenni a az oldalon.

Az első apokaliptikus, már, már ördögi/emberi látomás.

A második hozza a mostanában általam (is) kedvelt görög kultúrális vonalat.

A harmadik akár egy álom az álomban is lehetne a "Hádész álma  Tartaroszról" c. versemhez.

Azt persze ki kell emelnem, hogy mindig jó érzés ha egy versemhez hozzászólás érkezik.

És ami még gazdagabbá tesz mikor egy másik szerző/olvasó az én szavaimnál érzi úgy, mintha ő gondolta volna.

Egyszerű ez a történet.
Én már nem félek.
Az árnyak a falakon már rólam mesélnek.
Igen, egyszer itt éltem.

Vers. Sosem egyszerű jéték. 

Egy szavakkal talán megfogható képzet, érzés, és ami jön vele.

Kegyetlen egy játék, hiszed, vagy sem.

Mert nem igaz, hogy csak úgy jönnek a szavak. 

Előfordul, hogy hetekig, hónapokig kínoznak.

A helyüket kérik, itt bennem.

És mire vers lesz belőlük én már üres vagyok.

Az hiányzik amit adtam.

Mert az én voltam, és leszek.

Hiszed, hogy a vers hatalma a tied ?

Az utóbbi két versem meglepő módon túlszárnyalta az elképzeléseimet.

Őrizz meg, Ott leszünk igen csak közeli barátok.

Bár az Őrizz meg a természet hangján szól, mégis a szerelem és az engem

körülvevő fák és madarak közös világából szakadt ki.

Hallottad már a madarak tavaszi hangját ? Akkor tudod mi van az Őrizz meg soraiban.

Könnyű szárnyaik végig viszik az ősz és majd a tél heteit. A tavasz mi jön már az övék.

Az Ott leszünk, ha hiszed, ha nem egy óra alatt  kész is lett. Szívesen javítottam volna rajta,

de akkor elveszti azt amit sikerült a sorokkal és szavakkal elérnem. 

Ebben az évben megritkultak a verseim. Ez nem az írás vágyának hiánya.

Hanem a közlés személyes szándékának indítékai. Hiszen nem akarok mindent én sem

elmondani.

De mégis , ott belül szőke habokat vet az érzés. A csontomig hatoló fájdalmas

kényszer ami fáj, mégis édes, hiszen szavakba tudom önteni. És amire szavaim

vannak azoktól az eddig árnyékban megbújó dolgoktók 

már nem félek, mert akkor már én vagyok, nem egy torz álom...

Tudod mi az szavak nélkül álmodni ?

Én voltam ott. A semmi tengerén.

Korlát után kutatott kezem.

Elestem.

A lépcső éle hordta vérem.

Sírtam, hangom nem volt.

Gyermek ki voltam, ott maradt.

Hozzám szól. Azok a képek.

Ecset utát kutatnak. Én vagyok a festék.

Ujjaim sörték tövét érintik