Kicsikinga blogja

Kicsikinga•  2023. november 4. 09:06

Üzenet...



Mosolyogva jövök,

Hisz ráírtad a kődre,

Hogy az élet örök,

mint

Fenyőknek a zöldje...

 

Bár itt vagy most is mellettem, mégis írva köszönöm Neked, hogy rám mosolyogsz mindig, és én nem félek már élni, sem meghalni!

Drága ÉDESAPÁM

2023. november 1.

Kicsikinga•  2023. augusztus 5. 06:16

A-mollban...

A-mollban...


Nehéz , nagyon nerhéz, de meg kell szoknom...


Mit is?


Ja, igen, a bal kezem annyira megsérült, hogy a csuklóm merev lett, ami egy törés utáni " elgipszelés" eredményeként örökké így marad...


Már nem tudok olyan tempóban írni, mint ahogy a gondolataim diktálnák, ezért a fekete-fehér billentyűkre is már csak keserű könnyekkel tudok gondolni...


Nem tudom még azt mondani, hogy "nem baj"!


Talán egyszer, ki tudja...


Nem emlékszem, hogy aludtam-e egyáltalán az elmúlt éjjel, de talán mégis, hiszen akkor nem lennének velem az álmodottak...

Egy biztos, hogy zene volt, amit talán még a szomszédaim is hallhattak, hiszen jó hangosan dúdoltam, és hogy a többi mi volt, azt pontosan nem tudom elmondani, sőt pontatlanul sem, bár ott az ég alján még halványan

sejteti az a fehéres fátyol...


Indul a nap.


Nemsokára a buszom is, amivel elutazom, hogy próbára tegyem magamat, a bátorságomat, ami illanófélben volt, de vissza-vissza kullog néha...


Ma is ezt kell tennie!


Szervusztok Ti Kedvesek, Drága Kis Társaim!


Hogy vagytok, hogy megy sorotok, ugye jó egészségben vagytok!


A kérdéseimre választ fogok kapni, amint elolvasom a verseiteket, hiszen mindig, mindent érzek, látok, hallok, értek...

Veletek sírtam, örültem, estem a szerelembe ( bár ne egy gödör lett volna!), szóval megvoltunk szépen...


Igaz?!


Eldőltek a kalászok, vagy koszorúba fonták őket, és lassan majd finom kenyér is készül belőlük, múlik a nyár a nevetős...


Nem baj!


Lesz szép őszünk, olyan kedvesen melankolikus, olyan tudjátok milyen...


Persze, hogy tudjátok!


A szemem tartson ki, hogy legalább egy-egy verseteket elolvashassam...


Össze-vissza csapongok, mert az idő egyre jobban siet, és én még itt ülök a billentyűk előtt, a buszom meg nem fogja megérteni, hogy VELETEK lennék, mert ő nem szereti az ilyen "poétáskodást"...


Praktikus lélek.



Amint visszaérek, azonnal írok, amennyit csak elbírtok, olyan sokat!!!!!!!!!!!!!!


Ölelés, és hála, hogy vagytok!


Isten áldjon meg Benneteket!



2023. augusztus 5.








Kicsikinga•  2023. április 7. 21:50

2023.Húsvétja

Àlfott, békés, örömteli Húsvétot kívánok Nektek,

Kedves Kis Társaim!



Szeretettel!

Kicsikinga•  2023. február 25. 09:57

Lépésről-lépésre

 

 

 

 

Állok a buszpályaudvaron és várok…

 

Szinte már régi lakosnak érzem magam, aki minden nehézség nélkül tudja, hogy mi merre van…

 

Ám ekkor szemem megáll a távoli dombon magasodó templom tornyánál, és elszégyelli magát, hogy még nem ment el megköszönni, csak úgy, természetesen, minden alkalom nélkül, holott fogadkozott nap, mint nap…

 

„Szégyellhetem magam” – mondtam magamban, és lendült a lábam…

 

Elindultam.

 

Több kilométert gyalogoltam aznap már, és tartottam attól, hogy nem lesz elég a maradék erőm ahhoz, hogy oda is érjek…

 

Most még jobban szégyellhetem magam.

 

Észre sem vettem, és ott álltam egy csodálatosan tiszta, óriási fenyőkkel körülvett téren, ahol már nem szégyent, hanem kimondhatatlan csodálatot éreztem, hálát, örömöt, és csak hagytam folyni a könnyeimet, akik visszafoghatatlan kíváncsiságukat nem leplezve jöttek, jöttek és jöttek…

 

Ez túl sok, amit elbírhatna a szívem…

 

Elbírta!

 

Keresztet vetettem, de azt is úgy, hogy már nem emlékszem, vajon jó helyen tettem-e, ugyanis éppen egy harcoló katonát ábrázoló szobor (dombormű) előtt álltam, és próbáltam elolvasni a betűket, de a könnyeim, hát igen, a könnyeim…

 

Szorongva mentem fel a lépcsőn, izgultam, hogy vajon nyitva van-e az ajtó, az a különleges, az a semmihez sem hasonlítható…

 

Nyitva volt!

 

Akkor, ahogy most is, elakadt a szavam…

 

 

Orromban éreztem a szén, a vas, a fém szagát…

 

Ott bent, egy sallangoktól mentes, csodaszép „tárna”, ahonnan messze-messze, a föld fölé viszik a csillék, az öröm és a hála rakományát, amitől meleg lesz a Napnak sugara, és ragyogó az égbolt…

 

Igen, valami ilyen igazi, szerény és őszinte hittel kellene ide belépni, és fejet hajtani…

 

Élni!

 

Vajon képes leszek-e erre valaha is?

 

 

 

 

 

Kicsikinga•  2023. január 2. 12:17

120 nap...



Ennyi boldog időt kaptam, és megköszönöm...

 

Nem féltem, biztonságban éreztem magam, és boldog voltam...

 

Életemben először BOLDOG...

 

Ma reggel elvitték a fenyőfácskát...

 

Elvittek a lelkemből egy olyan nagy darabot, hogy a maradék kevés lesz ahhoz, ami megtarthatna engem...

 




Ki vágta ki?

MIÉRT?