Nem baj - gondoltam, és elővettem a jó öreg kiszolgált légycsapót, amelyik öregnek ugyan öreg volt, de úgy virított szép piros-fehér színeiben, mint újkorában, mert még munkára nem igen volt fogva, ugyanis drága kis kutyámat olyan mértékben irritálta, hogy inkább elviseltem a szúnyog borzalmas látványát, minthogy Csutakot (a kiskutyámat, aki nem volt kis, hanem közepes) kizökkentsem irigylésre méltó nyugalmából!

Vigyázta nagyon a mozdulataimat! Voltak kifejezetten tiltólistás tárgyai, amikre már szinte nem is emlékeztem, mert nem engedett még a közelükbe sem.

Egyikük volt ez a bizonyos légycsapó is…

Kicsit összeszorult a szívem, mikor eszembe jutottak régi szép napjaink Csutikámmal, de akció volt „Eksön” ,és én csaptam, ahogy azt illik!

Csaptam jobbra, csaptam balra, és reménykedtem, hogy valahol a milliméteres lyukak valamelyikében majd megtalálom áldozatomat.

Nem így történt! Nem! Nem és nem!

Térülök, fordulok, mikor csak úgy zuhant agyamba az újabb felismerés!

Mindez a GYÖNYÖRÓSZÉPSÉGESKISFUTÓVIRÁGOMMELLETTDRÁGAJÓISTENEM!

Ez már nagyon komoly, mert éppen Csutak elalvásakor vásároltam, és azóta nevelem, szeretem, gondozom.

Gondozom???!!

Dehogy gondozom, mert akkor nem lenne rajta benne, üvegházimoooooooly!

Újabb „Eksön”!

Csapó?!

Igen! Kész vagyok!

De mennyire, hogy kész, gyilkolásra kész állapotomat egy horror film is minden utómunkálat nélkül felhasználhatta volna!

Kezdődik: taps, megint taps, vastaps, semmi. Tenyerem már piros, de egy parányi folt sincs rajta, ami reményt kelthetett volna bennem!!

Csapok! Csapok jobbra, csapok balra, milliméteres lyukak akkurátus vizsgálata, de mindhiába!

Rohanás a telefonhoz!

Tárcsázás, virágüzlet:

„Jónapotkívánoktessékszívesmegmondanimiszállhatafutóvirágomkörül?! Szinte sikítom a kérdést, mire a lakonikus válasz: „fogalmam sincs, mi virágüzlet vagyunk, nem kertészet”!

Jujjjjjjjjjjjjj! Ha én egyszer találkozom azzal, aki ezt mondta, akkor, na de hagyjuk a megsemmisítési ösztöneimet most arra a „mozgó objektumra”, aki miatt az egész hátra levő életem megváltozik, ha még egyáltalán megérem a következő percet, mert ebben a társas viszonyban én képtelen vagyok maradni!

Időnként megnézem, megrázom, fújom, legyezem a leveleket, hogy látótérbe kerüljön az a …!!!

Semmi!

Telefon, tárcsázás!

Kedves barátnőm lakonikus, de első hallásra igen meggyőző tanácsa, miszerint: lemosás!

Virág le, kádba be, és zuhany! Minden levelét,mind a széztizenkétezerkettőszázhuszonnégyet leginkább a fonákját, ha lehet, -hallom fülemben az instrukciót!

Na, ez fog menni, hiszen mindig erős voltam a fonákban, tenyeresben kevéssé…

Na, jó, de mi ez a förtelmes sötét lé?!

Jajjjjjjjjjjjjjjjj!

A föld! Az a jó... anyaföld, az a jó... termőföld ott úszik halmazállapotát megváltoztatva a fehér kádban!

Virág kádból ki, irány a konyha, ahol még talán akad egy tenyérnyi hely, egy teljesen elázott kókadt felismerhetetlenségnek.

Akadt! Mármint a kezem, és akkor már a konyha addig csodaszép tisztasága is csak halvány emlékként villant föl agyamnak valamelyik még viszonylag ép cellájában…

Szemétlapát, kissöprű, és a fekete lé már Vasarely-t idéző alakzatokat kezdett ölteni, ami egy kis időre lekötötte figyelmemet, ugyanis teljesen belefeledkeztem az alkotás nemes tevékenységébe…

Mire kijátszottam magam, már meg is száradt, tehát lapátra kerülhetett. Került…

A virág is, újra a zuhany alá!

Most már óvatos voltam, és szelídebb vízsugárral mostam le száztizenkétezerkettőszázhuszonnégy levelet.

Ebéd félig hideg, félig forró krumplistészta (garantált gyomorfájás!), amit már a számítógép előtt költöttem el.

Kinyitom egyetlen legszeretettebb weboldalamat a Poet.hu-t, ahol az első „Hozzászólás”, amit olvastam, Lisztecske verséhez intéződött.

Tudjátok hogy hívják az üvegházi molytlepkét másképpen?!

LISZTESKE!!!!!!!!!!!!!!!!!

Drága Lisztecske, én a Te nevedet soha nem fogom elfelejteni és örökké hű olvasóddá válok!

Ünnepélyesen, holtfáradtan megígérem!

Jut eszembe!

Liszt emlékév van!!!!

14 hozzászólás