Kicsikinga blogja

Testén fakó, ócska gúnya,
Megkopott a szép tafota.
Sápadt arcát pírral fedi,
Ne lássa őt csúfnak senki.
Tükrös tavak befagyjatok,
Felhők ködök takarjátok.
Méltósággal akar menni,
Szép emléket hátrahagyni.
Levelekben megírt sorsa,
Ott fekszik a földre hullva.
Kecsesen int, nem néz vissza,
Így búcsúzik el a díva.

Fejét büszkén hátra vetve,
Készül végső szerepére,
               S
Szűzi múltját megidézve,
Öltözködik hófehérbe...

Mosolyok sétálnak
Kart a karba öltve,
Pajkosan kacsintnak
Szemek a szemekbe.

A világ most ünnepel,
Telét búcsúztatja,
         Ki
Hóvirágkehellyel
Koccint a tavaszra...

Bánat, s Magány összecsaptak,
Rajtam koncként marakodtak.
Önmagukból kivetkőzve,
Szórnak szitkot felmenőkre.
Mind a kettő engem akar,
Ezért hát e per és patvar.
Szeretnek ők nagyon, tudom,
Nehéz lesz majd választanom.
Kérdőn néznek várakozva,

Eldöntöttem.
            

              Bigámia!

Télidőben sosem fázva
Élvezem a hó hűsét,
Mert az idő nálam hagyta,
              S
Mindörökre nekem adta,
Egy régi szép nyár melegét...

Kedves hozzám az életem,
Kesztyűs kézzel bánik velem.
Feketében, tisztességgel,
Jön követe minden éjjel.

Kihívását elfogadom,
Elfáradt már békejobbom.
Összeteszem két kezemet,
                 S
Megnevezem segédemet...