Kicsikinga blogja

Kicsikinga•  2020. november 10. 16:27

Levél a Télnek...




Amióta megszülettem, azóta minden évben úgy, de úgy vártalak...

 

Vártam a szürke, ködös napokat, a hóharmattal meghintett fákat, a varjakat, akik csakis egyetlen hírt hozhattak nekem, hogy jössz...

 

Nagy csizmában, deres szakállal, és huncutul megcsíped arcomat, amikor odaérsz a kapuhoz, amit sietve nyitottam ki, nehogy kint maradjál, csak úgy nélkülem, egyedül...

 

Nagymamám gondoskodott arról, hogy azt a pár órát, amit egyhelyben állva töltöttem, túléljem...

 

Sapka, sál, és meleg zokni, amit Ő kötött a szép estéken, amikor még velünk voltál...

 

Csak ne szúrt volna annyira, az a sapka, sál, és meleg zokni...

 

Nem baj, mert én annyira, de annyira szerettelek, hogy mindent eltűrtem, és soha nem fáztam, soha...

 

Akkor

 

Boldog voltam, nagyon boldog...

 

 

Szürke ködös kint a világ, a fák, még elnyűtt ruhájukban, a varjak nem beszélnek, talán néha-néha, de egyik sem hoz már hírt, hisz nincs miről...

 

A levél visszajött...

 

 

"A címzett ismeretlen"

 

Most

 

Szomorú vagyok, nagyon szomorú...

Kicsikinga•  2020. november 3. 13:10

Novemberem...

Figyelmesen

 

Vigyázd lépted náluk járva,
Hisz egész évben üzentek.

Ott hevernek ezerszámra,
Megsárgultan, választ várva
Az olvasatlan levelek.

 

*

 

Halandón

 

Kiknek mécset gyújtunk,
Szánakozva néznek.
Sötétben mi vagyunk,
Ők
Örök fényben élnek...

 

*

 

 

Késve

 

Tűzrevaló vétkeimet
Elhoztam a hátamon,
Gyertyalángba dobtam őket,
De
Mind itt ég az arcomon.

 

*

 

 

Későn

 

Félúton sóhajtva
Megállt a mozdulat.
Túl sok volt hiába,
De
Még több, mi elmaradt...

 

*

 

Novemberben

 

Dérbe didereg a harmat,
Az éjszaka könnye,
Alszik a nap felhők alatt,
Így
Nincs, ki letörölje...

Kicsikinga•  2020. október 24. 12:19

Hangulat...


Kint felhők alatt a világos, de nem baj, mert szeretem az ilyen "borút"...

 

A levelek, sorsukat elfogadva hullanak, csak hullanak...

 

Harangoznak...

 

Szép, olyan ebédrehívó, olyan kalapemelős, olyan kis megállás a rohanásban...

 

A konyhából finom egybefasírozott illat jön, amitől nekem mindig Ünnephangulatom lesz, ha akarom, ha nem...

 

Olyan még nem volt, hogy nem...

 

Ahhoz persze finom reszteltkrumpli dukál, csakis, és mindenképpen...

 

A kedves varjaim már esőt jeleznek, hiszen havat rég nem láttak ők sem...

 

Nem baj, szeretem az esőt, olyan tisztaságillat lesz...

 

Jó lenne most megteríteni az asztalt, "akiről" tudom, hogy szép terheit boldogan tartaná, és már oly régen vágyik a hófehér ruhájára...

 

Meg is kérdezem, hogy melyiket szeretné, az azsúrozottat, a nagyon régi szépet, vagy netán azt a kacérat, amelyikből itt-ott kilátszik szép barnasága, sajnos nem jut eszembe, hogy minek hívják azt, amikor kivágják a hímzés mentén az anyagot, nem baj, majd gondolkozi fogok rajta...

 

Semmiképpen nem lehet hétköznapi, hiszen...

 

Vasárnapot hittem...

 





Kicsikinga•  2020. október 20. 18:04

Egy kis életszeletem...

https://youtu.be/FyInx-RznPM


Nagyon kezdetleges, mert nem tudtam a készített képeket még összerendezni, ahogyan azt szoktam, és ezért talán még meg i s mosolyogtok, mert annyira egyszerű, de azért mutatom, mert minden, ami él, minden, ami még emlékeztet arra az  időre, amikor nem hátráltunk, ha valaki közelített felénk, kezet foghattunk, megölelhettük egymást...

Szomorúbb lettem, magamba fordultam, és örülök, ha ránézek egy kis lekváros üvegre, örülök, ha szépre sült a meggyes pite, örülök, hogy a konyhában már mindenre rászaladt a szép zöld futóvirág...

ÉLETET sugallnak! Köszönöm nekik!

Egyébként, készítettem almáspitét is, nem csak meggyeset, és a lecsóból is van 9 üveg, valamint meggylekvárból is több, mint a magukat mutogató exhibicionista üvegecskéim!

Kész Lucullus!

Megbecsülöm a voltat, a van-t...

Szívből osztok meg Veletek olyasmit, ami természetes és nem szenzáció, ugyanis már alig bírja a lelkem azt, amit magánynak hívnak!

Vigyázzatok magatokra!


Most megint Nálatok jártam alvás helyett, de csendesen léptem, hogy ne zavarjam meg álmotokat!

Kicsikinga•  2020. október 18. 07:20

Most...

Októberben

 

Sötét még a szobám
Nem fürdik a napban,
Fázva bújik hozzám,
Szorosan a paplan.

Odakint a reggel,
Szomorúan látja,
Nem mellette kelt fel,
Aranyszemű párja.

Melegadó keze,
Nem hevíti testét,
Kihűlt ölelése,
Itthagyta az estét.

Párás tekintettel,
Megadóan várja,
Hogy
Hűvös hideg fénnyel,
Valaki megszánja...

 

 

 



 

Csillámló derek, sárguló levelek, ködös, szürke reggelek...

Nem koppan a dió az ázott földön, nem hallatszik dal a hegyoldalból, méz sem csorog sárgán lefelé a dombon...

 

Néma lett a világ, szája betakarva, szeme riadtan szól, 

Nem ezt akarta...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom