Léleksziluettek

Embernek születtem, partra vetett  


az élet,vágyat lelkembe oltva
mi szertelen, hiábavaló lehetett,
s a végzetet hozzátoldva,


festett máz az élet , lepereg
mint falról a kopott festék,
idő settenkedik,  csepereg
a kor, csendesednek az esték,


szerető lelkekből építek létrát,
viharvert álmokkal égve,
a lelkekből épített létrán,
megyek fel majd az égbe,


embernek születtem,vedlett
kígyóbőr létem otthagyom,
hol a temető már megtelt,
álmodom  tovább a másik oldalon.

Álmot ígértél, hát nem megy ez,

Megtoldom a szavakat,

teszek hozzá ragokat,
törpe létem hatalom,
már nem tudom hogy akarom
tovább hallatni hangom,
önjelölt költőcske rangom,
szellőcske a gangon,
hol éppen nem jár senki,
hiába ablakba tenni,
 nem jön a holdvilág sem,
 mert " eltanácsolta az egyetem"
 persze ettől még szerethetem,
de ott a sorban a helyemen,
már képzelhetem, hogy a fejemen
valamiféle glória, mely bő nagyon,
nem érdekel , hisz az angyalokon
is leng a a fehér ruha,  s a szárnyakon
túlnőttek a tollak, viaszos árnyakon
selejt a lét, ķöltőcske testemben
szürcsöl a lélek , égi kertemben
termett mannát, telihold vezet
göröngyös, taposott utakon,
már nem vágyom, de mutatom,
saját hittel írott szavaim,
s elkoptatott agyaraim,
túlzó vágyam még érlelem,
de ha nincs írott szóban értelem,
akkor az istent hiába kérlelem.

Lelkekben szitál a csend,

Hűlt csont ujjaival markolász a szél,