Léleksziluettek
Magyarságunk
Látom ha vérzel, színe ugyanolyan
mint az enyém, ha ömöl ,vérfolyam
színünk, szívünk ugyanaz,
neked is úgy ragyog a tavasz,
most mondd, hogy miért nem értjük egymást,
miért húz szíved vágya más irányba,
hisz lelkünkben dúlnak a világba
kergetett társaink, álmainkban felráz
magyarságod, mely sorsod mostoha
voltát, hordozza sírva szüntelen,
hallgattál, de nem voltál ostoba,
kereszted vonszoltad bűntelen,
legyél magyar, ki megérti a szót,
szívedben érezd csodás hitedet,
ne nézd , a hatalom hol integet,
mert szavaink mondják a valót,
vérünkben fáj a csonka sorsunk,
mint szárnyavesztett madár,
színevesztett, kifakúlt múltunk,
de egyszer kitágul a határ........
Feledhető
Magányom már sírfelirat,
a túloldalra utat mutat,
szerelmeim ha voltatok,
ott keressétek holtatok,
Voltatok, mert a holtatok
magánya a ti sebetek,
mikor szívére omoltatok,
szeretve féltve szerettetek,
Éltem is már temethető,
valóság nélküli képzelet,
holnapra már nem tervezhető,
kimondható : ég veled,
Szerelem burkába temessetek,
vágyak tengerébe dobjatok,
s ha éreztek még, szeressetek,
nem kellenek síró holnapok,
Tudom felejthető leszek,
mint mindenki veszejthető,
legyek sírfelirat, de veletek,
talán újra , újra kereshető.....
feledhető.....
Áloműző
Foltozza álmaim , köztes bánatot,
új hold sugara a tűbe fűzve,
éjszakai látogató, nyitott ablakot
bezár, beosonás után falramászó
lendülettel helyet lel , befészkel,
nem tűnékeny, már ágyrajáró,
rámragad, alvó lelket észlel,
felzavar, felráz, ide-oda tolat,
Mi más?
Mint a versbe vágyódó gondolat!
Élet
Homlokomra ragadt töviskoszorúval,
pedig az élet forrongó láva,folýékony templomi áldozat,csobbanó kút körüli káva,eszméleten vérző kárhozat,
szimultánt játszik a végtelen,egyedüli tétet megteszi,veszteni úgyis képtelen,a létpartit naná , hogy megnyeri,
homlokomra ragadt töviskoszorúval,éltet a mindennapi semmiség,miert kell mindig derűre- borúval reagálni, hisz mi vagyunk a szépség,
olthatatlan szomjúság a lét,telhetetlen vágy érzetèt kelti,feloldja a globális mindenség,megpróbál az útra visszaterelni.
Léleksziluettek
Lélek szül farfekvéses szavakat,
oda már kevés az akarat,
holdvilág képpel nyög a szenvedés,
placentával együtt érkeźő ébredés,
megszegett esküvel vetődő
gondolat,mosott poháron folt,
tarka álmok szürkévé kenődő
zuhatagon átdobbanó ,szirti lélek,
tőrbe csalt emlékké haló vétek,
tavon kacsázó eldobott kavics,
múltá érett , vázzá égett létek,
vissza-vissza járó foszló képek,
valamire semmitsem igérnek,
térben hajló időt maguknak vettek,
a jövőre készülődő léleksziluettek.