Léleksziluettek

Belenyúltál a mába remegő kézzel,

sorsodat felzabálják a holnapba kábítók,

kenegetnek a kísérők hamis mézzel,

s rád vadásznak a kètes csábítók,

vértelen háború, s mègis élet a tèt,

minden napod halálra  kikèpzett,

magadèvà tennéd akárkièt,

bárki lehet az èletből kivèrzett,

szorgosan kergesd a múlás terhét,

a vèlt idők görcsös  kellemetlensègét,

lágyítsd meg érte az èrtetlen kergèt,

univerzumi eredet embertelensègèt,

hisz nem tudod, honnan jöttèl,

mièrt és merre visz  rövid utad,

úgy nèz ki itt kicsit kikötöttèl,

látod mègis feneketlen kimert kutad.....

Menni kell tovàbb, megrágott csontokon,

élet adta dombokon, halmokon,

úgyis sikerül èveket mögöttünk hagyni,

ha nem, hát az csak selejtes hakni,

Zárt szobák, megcsúfolt életek,

lelkekben rekedt fénylő èkszerek,

mit mutat eme görcsbe rándult világ,

nyaklàncba keservet font hibàk,

Az ébredès keserű étcsokoládè,

a hangulat nyersen ordenàrè,

az èlet keresi a nyílt , szèp àlmokat,

hisz nem lehet mindenki kábult àldozat,

Csodálkozunk hisz nem ezt vàrtuk,

szeretetre , jóra szívünket kitártuk,

kivet a világ ha nem idomulsz,

alakulj, s nem a mélybe hullsz,

Ne figyelj oda, lehet nem a tièd,

sírba nem kisèr a bankból kivèt,

mindezeket mosollyal terheld,

s az àrgusokat szolídan hergeld,

Legyèl aki vagy, ne hagyd magad,

sótlan alak, kiben nem győz a harag,

ne sírj és ne igèrj, hisz tiéd is az èlet,

nevess hisz a lèt csupán ígèret.

Hited rég eltékozoltad,

tàn nem is hittél soha,

a kérdést mindíg odébbtoltad,

pedig nem voltál ostoba,

vergődès a fojtó engedelmesség,

templomhideg àlmodozàs,

igy lesz nem kívánatos a restsèg,

s erre nem jön feloldozàs,

üldöz az élet tovább hitetlenül,

markában tartja lètedet,

aztán kènyedben is ellehetetlenül,

s keresztre festi kèpedet,

hitted vagy nem , hogy alakíthatod

a sorsod, kívülàllóként érezhetnèd,

magadat idővel tovàbb adhatod,

màsoknak lelkedet elfelezhetnèd,

hitet keresgélsz rövidke èlteden,

s értelmet hiàba keresel ezèrt,

minden a létedben képtelen,

nem lehet megtalàlni a " vezèrt"

ezred évek óta az irànyítót keresed,

s mindíg titokkà korcsosul,

égbe kiàltod emberi eredeted,

hiába... lèted hamuvà módosul.

Lelkemen vastagszik a kéreg,

nem fèrhet màr mindenki oda,

tudjuk , hogy sok a fèreg,

bezàrhatna  minden iroda,

embert próbáló időket èlünk,

ordas hangulat rakott fészket,

vèget soroló hírektől félünk,

 a szív szeretetèrt reszket,

míly gonosz eszme hozta

ezeket a vèrgőzös àlmokat,

hitetlen vagy hívő fokozta,

s ki tágította így a tàvokat,

lelke van ? ki megöli a másikat,

ki olyan  mint Kàin, ki megölte Àbelt,

a testvèrèt, s vèrével itat

földet, melyre az ember ràlelt,

emberállattà válva , digitalizálva,

hisztèriát keltve, hamis hitbe ringatva,

hatalomtól burkoltan kategorizàlva,

egyedisèget mèlysègesen tagadva

èlhetjük irányított keserves létünk,

szabad akaratunk előtt falak állnak,

azt kapjuk, amiből soha nem kèrtünk,

a vàgyunk csupán annyi,

ha az emberek emberrè vàllnának...

Ha akarod papucsot húzok,

s kimosom a kádat,

ne hívd ide anyàdat,

mert dürrög mint a túzok,

segítőkész voltam és leszek,

kordában tart a szeretet,

utánna csókolom kezedet,

s este szemedben elveszek,

javítom a csöpögő csapot,

intézek minden  megoldhatót,

s neked hagyok lélekre hatóť,

s rég nem hordok már kalapot,

átadtam magam a jobbnak,

ha a szőnyeg poros , kiporolom,

átlépek avítt , règi korokon,

ugatok kutyaként, a sorsnak!