Léleksziluettek
Utadon...
Álomba sóhajtott valóság
èrzéseket termelő gyarlósàg,
"Szelet vet s vihart arat"
az ébredés nehéz falat,
Békétlen bèke lélek törő,
feszült , túlzott , életölő,
hangsúlyt kapna a nyugalom,
s haladhatsz tovább utadon,
Örömöt fakaszthat a hozzààllás,
s bánatot a társat váltás,
kétes hangulatot generál
ha a vágyad csak lamentàl,
Hát utadon keresd a jót a szépet,
bármíly nehézzè vàlik léted,
ne lihegd túl a zenét , a dallamot,
hagyj nyitva ajtót, s ablakot,
Magyarként halok!
Magyarnak születtem, magyarként halok,
s magyarul szólnak hozzám az angyalok,
mit igért az élet, kis hazám tán felèbred,
múlt könnyein csónakázva eléget
minden fàjdalmas törtènést végleg,
megjönnek a szép boldog élhetések,
s kihajtanak az elültetett vetések,
mosolyra mosoly oldott vàltozás,
az álmok jövőre szoprán hangolva,
s a boldogságban szívesen barangolva,
Magyarnak születtem, magyarként halok,
magyarul szólnak hozzám az angyalok!
Èvszakok
Szél röptet haldokló levelet,
űzi, hajtja avarnak,
s az ősz ad hideg keretet,
amit a szél kavargat,
Elvetèlt a nyàr, tüzes álma,
barnàra váltott ,
rozsdafoltos lett meleg bája,
sötèt festékbe mártott,
Kis cinkèk magot keresgélnek,
vasfüggönyt horgol a fagy,
a kányàk károgva zenélnek,
dióra izgul a varjúagy,
A platánok fàzósan összebújnak,
alattuk màr deres a pad,
az èlet hangjai elvonulnak,
a múlás is valahol elakad,
Hisz a tél ígèrete, mi màs, ..a tavasz,
mely újjulàst varàzsol,
lehet az idő akármilyen ravasz,
az ébredés , elmúlàst is eltanàcsol...
Megbotozva...
Mosolyog az èlet kanàlisa,
mindent elnyelőn, tàtott szàjjal,
azt súgja helló,szevasz, szia,
elmúlsz a hervadó vàggyal,
kisért a múlàs abban a percben,
mikor csak rá gondolok,
nem lesz dal magas tercben,
ràncolódnak tovàbb a homlokok,
mèg èbredek az igèretes fènnyel,
nem lakható a kisérő àlom,
megbaràtkozom a ténnyel,
hogy ez lesz az utolsó bàlom,
valami késett alkalom kisér,
lèpcsőkön torzan botladozva,
csak làmpàt oltva ígèr
èveket, hàton megbotozva,
Sorsok...
Álmok kataton sodrásában élünk
nappalok hangjai dübörögnek az èjben
falra szegezve mindennapi kèpünk
s nem talàljuk magunkat a fènyben
Keresve sem találjuk a létigéket
templomok kövein vàrjuk a csodàt
vègig àbrándozzuk a misèket
s kilèpve látjuk többiben az ostobát
Régóta tudjuk hazudnak az àlmok
s az èlet sem mindíg kék èg
sokszor elhagynak örök barátok
s megsárgul a règi fènykèp
Csúfot űz a sors számolatlan
terhet akaszt vállunkra a hatalom
mondjàk nem számít hisz bárdolatlan
és magasra nő trágya s az alom