EDY blogja

Még mindig nézlek. Te rám mosolyogsz és én
vissza. Rohasztom lelkedet a halálnak.
Elillant már belőled a friss kalászszag,
mikor anyaságom tiszteletlenségén

szabadon engedted délibáb-hatalmad.
Azóta virrasztok. Egyszer irgalmat nyersz
felhőléptű fiam előtt, s lesz egy inverz
képleted, amire nem hullik vérharmat .
 
Látod, milyen alázatos csenddel várom,
hogy újra jöjj. Beérném azzal a nappal.
De nézd az Időt előttünk, ahogy nyargal.
 
 Én sem tudom megőrizni méltóságom.
Tehetetlenségem is becsüli Istent,
mégis szajhának szüli anyádat itt lent.

Egyszer sem hívtál, eléd kínált a lét.
Sírásaink hallották meg egymást, mikor
védtelen bordáid alatt a férfikor
múlása nyitogatta sorsreteszét.
 
A tizenháromezredik katarzis
nélküli hajnalon szomorúságodba
szerettem. Előttem senki nem állt sorba;
legyen ölemen nyugvó unikornis.
 
Engem nem őriz ringó csípőjű lányság.
Ott térdeltem - mint Isten marionettje -
bánatod előtt, hogy megfürösszél benne.
 
Azon a napon lettünk igazán árvák.
Mióta nem látlak, úgy zokogok éjjel,
mint ahogy sírásod bennem terült széjjel.

Engedelmesen ránk csordogál az éjjel.
Mézet teremnek a csillagok, amikor
térdemet csókolod. Lassan tucatnyiszor
kérdezed, hogy bennünk még hány tavaszt érlel
 
a régen elmúlt csitriség. Én nem tudom,
miféle asszony lettem. Szeretőd vagyok,
esztelenségem inged alatt kanyarog.
Még sosem volt leírva dokumentumon,
 
hogy melletted maradni meddig lesz érvény,
ugyanazt a küszöböt hányszor lépem át.
Olykor csak ücsörgünk, a heverőnk gyékény,
és megköszönöd, ha felkavarom teád.
Kezem fehér lepke sápadt arcod szélén,
míg csodáljuk a virágzó cseresznyefát.

Átléptem önmagamon, hogy jóllakassam
vágymadarainkat. Szárnyaik már régen
elakadtak. Csak egy széncinke szemében
látom, ahogy az óramutató lassan
 
elindul a falon. A percet egyedül
én határozom, mint lépteimet feléd.
Fejünk fölött mind a szárny. Alattunk egy pléd
korallszínű álmainkkal összefeszül.
 
A sasnak adok először enni, tépjen
kedvére belőlem, ha kellek. Kínálom
a galambot, a keselyűt. Holdsütésben
a széncinkének szám szeglete lett zátony.
Téged táplállak. Érted maradok ébren,
s ha már alszol, nyújtózom el szempilládon.
 

Tegnap szembe jöttél a kórházfolyosón
velem. Tenyereden hordozod a méhem.
Sírsz. Én sikoltok. Menekülnék egy résen,
hogy ne szakadjak a föld alá. Apollón

merre bujkálsz, négykézláb állatod ha hív?
Most egymás előtt megállunk. Állóképek.
Ujjbegyedre rászáradt magzatmáz-réteg,
és én, "a vákumosbéerhánegatív".

Ennyit tudsz rólam.Tenyereden a méhem
foltozod. Miféle asszonnyá formáltál,
hogy kedvem lenne megölni téged? Én nem
gyilkolni születtem. Vállamon ökörnyál.
Ősz van. Kikerülnélek, de aztán mégsem.
Jó nézni, ahogy szívedből féreg dézsmál.