EDY blogja

Elég volt, Uram! Bűntudat gyötör.
Te láttad, rosszul vérteztem magam.
Zsolozsma nem véd, kísért a gyönyör,
létemben minden küzdés hasztalan.

Magamba zártam...elástam mélyre.
"Ne kívánd másét!" - intettél halkan,
fogytán van erőm, csatámnak vége,
miként hajszálér, páncélom pattan.

Lelkemet nyomja bugyogó láva,
tüzes katlanból kitörni készül,
vajúdik egyre szívemnek vágya,
hatalmas kínnal forró epét szül.

Oldozz fel, Uram! Előtted állok;
mit régen tudtál, minek is fedném.
Engedd szeretni könnyező lányod,
fond össze utunk, ragyogja szent fény!

Nem vágytam még így a csókra,
melegre, mit adhat gyufaláng.

Arcomtól a hold fakó ma,

bennem gyújtotta fel sugarát.

Összefonódom a tűzzel,

nászunk égig kúszó láng-spirál.

Csak a bíbor hajnal űz el,

ha szelével reggelt trombitál.

Aláhullunk akkor némán,

tarló tövén izzik a mámor ,

szemed fáradt fénnyel néz rám,

s íriszemet takarja fátyol.

Hamvad bennünk lassan a tűz, 
fekete pernyéje táncot jár.

Sóhajom tőled messze űz,
várja lelkemet fehér oltár...

Félúton vinném kereszted,-
súgtad csendesen egy estén,
kezem kezedben még reszket,
de elindulunk a mezsgyén.

Idegen az út, járatlan,
néha elbotlik még lábunk,
de szívünk olyan ártatlan,
akárcsak képzelt világunk.

Hajamat ma kerüli a szél,
arcomba nem fúj kacéran,
távolodik szívemből a tél,
szemem tükrén tünde fény van.

Melletted úgy elszelídültem,
a ruhám is térdemig ér,
mosolyomat lelkedig küldtem,
s két kezemben rózsafüzér.

Ha űz is vérem, ágyadba hajt,
vágyam lángja csak téged akar,
s úgy borulok én válladra majd
mint hajnali köd földet takar.

Lennék réten üres csigaház, azt várva, hogy egyszer

sétádon majd észreveszel, s inged zsebe szállást

nyújt nekem. Így érnénk fel a hegyre mi ketten, ahol sok

percet töltöttél már nélkülem, -álmaid útján,

csendesen. Én azt kívánnám; tenyeredbe tegyél, és

fénytelen, árnyas házamat úgy simogasd, ahogy arcod

fújja az alkonyi szellő. Pirkadatig figyeled lágy

ívem, s reggel olyan szépnek látsz, mint amilyen szép

most a felettünk felragyogó nap. Szíved örökké

engem akar maga mellé társul. Nem születik szó

benned a vágyra, amellyel kívánod, hogy a csontom

hajlékod legyen. Akkor megtöltöd meszes, árvult

testemet egy soha nem múló szerelemmel, a fákat

nézed, s érzed; meghallgatta imáidat Isten..