EDY blogja

 tükröm tágra nyílt szeme nagy

engem látott és kérdezte ki vagy

forgatom a bibliát és olvasom Adyt

nője leszek egyszer

ha mámora hív

az utcasarkon

fordulj szembe velem

szerelemben suta

árnyékom gida

pirszingem lila

ereimben Váci nem vagyok náci

tirpáknak házi

narancs a számon

nem kérlek

újat hoz tegnapom

szilárd ellhatározásban

társaságnak csendes

feleségnek

szép szavam ne várd

hűséges magamhoz

a nirvána gyászol

ha velem nem vigyázol

csillagom jött el s tova

fűbe harapottnak fáj rám

csak foga

anyának önzetlen

vitázni buta harcolni

szüntelen

fagyi kell még apa

tudod a rózsaszín

virágot hoztam neked

csokorba

szedett jambikus szonett

nem vagyok

ne adj rám szép ruhát

vegyél magadra

Edy

Csak morzsát adj Uram!

 Ne is add,

mutasd meg

szépen berendezett hitem. 

   Szórd a korbács mellé,

táplálni tudjam

irgalmas egedet...

Gyötri  a fájdalom

lelkemet.

Foltozd össze!

Meddő álmom

hangtalan.

Könnye siratja az életet...

Csak morzsát adj Uram!

Ne is add

mutasd meg ...

Edy

Lassan virradt, bár a Nő nem is aludt. Agya minden zuga köré biztonságos falakat húzott, míg kínjai gyötörték  megszült újra és újra az Istent minden percben kérdőre vonta.

Már megint jönnek ellenőrizni sorba, valaki ki ne maradjon.

Az egyik kitakarta a másik pedig vissza a harmadik jeget hozott ...

- Jól esne?- kérdezte és a Nő némán bólintott, ez volt testének egyetlen engedelmes mozdulata . A jópofa doktor felemelte dagadt lábait  az enyhülést hozó jeget a nő gátjára helyezte és megkérdezte :  - Jó így, Kedves?

- Kurva jó …  – gondolta magában a nő és utazó táskájában lapuló csipkés bugyijára gondolt, hogy könnyebb legyen az idegen doktor szemében kutatott, majd hálásan rámosolygott.

Újra negyven kilónak képzelte magát, selymes haja omlik a vállára, porcelán bőrén táncol a nap és általában csendes volt néha mondott fontosat párjának csak…

Verejtéktől ragacsos haja kuszán terült a párnára, szeme fekete karikák között csillogott a láztól,hasán kék-zöld-fekete foltok, ,mintha előző este tizen megerőszakolták volna, talán annak is örülne...

Megivott már öt liter vizet és fránya veséje még nála is makacsabb volt, ma is marad a katéter

Aztán pedig holnap is.

Megérkezik Ő, ki a nő szemébe nézni nem mer, akiben kapálózik az elnézést, de gondolatába fullad. Már nem idegen a Nőnek, hiszen tegnap megismerhették egymás mivoltát, tiszta kezében még jajong a Nő lüktető méhe, melyet visszavarrt.

- Kéne majd egy kis vér… suttogta csendesen

- Ott van a lepedőn és a steril szoba padlóján fojtotta magába szavát a Nő és hányingerével küszködve nyelte még az édes gáz ízét. - adja vissza.

Milyen jóképű a doktor akár vacsorázni is vihette volna, de a mészárlást jobban kívánta előző este, majd beleszagolt a Nőbe.

- Talán büdös vagyok, vagy már rohadok? - kérdezte a Nő

És a Doktor sápadt szégyenében válasz nélkül távozott.

Egy nővér elvitte a jeget, - még felfázik… méltatlankodott.

A Nő tudta, hogy a jópofa doktornak panaszkodni fog, ha még egyszer meglátogatja és sírva a fal felé fordította fejét.

Sokára jött a jópofa doktor, talán eltelt egy-két óra, kérdezte nem olvadt-e ki a jég és a Nő alig várta, hogy megmondja azt már rég elvitték és kérte hozza vissza újra.

 Megtett mindent a jópofa doktor, sietett nagyon a nő kedvébe járni, fájdalmán kicsit enyhíteni és nem kellett neki semmi sem százezer, sem ötezer, még csak ezer sem, mert ott lakott benne az ember. Együtt érzőn kitakarta a Nőt, ráhelyezte a jeget újra és igyekezett fájdalmat nem okozni, ha lehetett még ilyet.

A Nő tőle is megkérdezte büdös – e, mert a tegnapi borzalmat senki sem mosta le.

Jött egy nővér, aki határozottan közölte, hogy a mosdóig el kell menni.

Egy infúziós állvány, egy katéter és hatvan kiló hús…képtelen mozdulni.

- Az túl messze van… - gondolta a Nő

 Van az három méter, de lehet, hogy négy. Tudta, nem megy sehova és ma is a tegnapi mocsokban alszik el.

A kórteremben lévő szoptató anyák arcára ráfagyott a döbbenet és az éltető tejet magukba szívó újszülöttek cuppogása a Nő szívét szilánkokra zúzta. Egyszerre érzett megalázottságot, szégyent és dacot és könnyei között újra a táskában lapuló hófehér csipkés bugyijára gondolt… talán már soha nem veszi fel senkinek.

 Steril szobában steril álmokat sző és magzatát várja a Nő, ki anyai ösztöneit dédelgette már rég. Szemében végtelenre nyúlt a várakozás, míg mosolyogtak sápadt arcára a sürgető infúziócseppek és sejtetni engedtek egy új életet.

Fontoskodva jött-ment egy szülésznő, néha mosolygott, és színlelve az érdeklődést megkérdezte:

- Hogy van?- és esze ágában sem volt megvárni a választ, mert még várta az ebéd és már elmúlt du. négy. Pedig mély sóhaj ült a Nő szemében, mely annyira vágyott kiszakadni…ringatózott csak tovább egy szivárvány öblében.

Türelme túlnőtte fájdalmát és csendben üresedtek a jövőt rejtő oxytocinos palackok.

Közeledett, léptei alatt a gőg hatalma nagyra nőtt és a Doktor végre megérkezett

- Ne féljen Kedves!- hangzott a formaszöveg és sietősen ellenőrizte műszereit, majd órájára nézett.

Bosszankodott keveset, hogy túlórázni fog a Nő miatt, akit életében először lát.

- Adjunk még több oxytocint !- utasította a szülésznőt,és foteljából kedvenc filmjét nézte,semmiképpen nem akart lemaradni.

Gondolta gyorsan befejezi ezt a szülést és itt felejtheti felelősségét ,mi köze ezekhez az emberekhez sosem látta őket,sosem járultak hozzá hosszú hónapok alatt a jól megérdemelt nyaralásához…

- Lassul a szívhang!- első emberi megnyilvánulás a rémület, mely inkább önmagát féltette.

A Nő sikolya tucatnyi embert gyűjtött maga köré a steril szobába és hirtelen olyan fontossá vált, mint az esti sorozat vagy a délután bepótolt ebéd.

A Doktor vállán elégedetten ült Hippokratész, csak emberi mivoltát felejtette el. A szavak sürgetővé váltak, míg a magzat küzdelme hiábavalónak tűnt.

Lassan angyaltáncot járt szépséges lelke, az ajtón túl szárnyakat bontott, de ott senki sem várta.

- Azonnal egy vákumot ide!- visszhangzott a Doktor ideges üvöltése és közben a Nő húsa könyörtelen hasadt szabad utat adott a jajongó vérnek, mely elöntötte a steril szobában rügyező apró álmokat.

- Vedd el Uram, vagy tégy belátásod szerint!- kívánta végét a Nő. Szétzúzott agya egérutat keresett és ájulásba menekült, remélte mire magához tér boldog lesz. A Doktor szeme előtt a statisztikai adatok lebegtek, nem ronthat rajtuk…vissza kell hozni, de nincs felruházva csodatevéssel, csak egy esküvel, melyet megcsúfolt már annyiszor. Remegő kezét forró vér áztatta,- jobb lett volna százezer a markában az nem fájna ennyire, nem hozna kétségbeesést. Százezerért nem ül a fotelba.

Az Isten engedte, hogy a Nő gyermekét ismerje és kis testében életre kelt a rózsaszín,  lelkében táncoltak az angyalok.

A Nő szíve idegen vért pumpálni kénytelen és szemében tegnapi sóhajok kínjai kitörni vágynak. Kezében a gondoskodás halhatatlan ereje…

Csak morzsát kér, hogy szépen berendezett hitét táplálni tudja, ha már élete nincsen.