EDY blogja

Novella
EDY•  2011. július 1. 16:29

Mert az embert vágyai vezérlik (3.)

 

Csak egy pillanatra lehunyni a szemét és aztán sosem nyitni fel! - erre vágyott.

Feszülő mellei nem hagyták aludni, bizonyára éhes már valaki, vagy legalábbis éhesnek kellene lennie.

A Nő felébredt, csendben lesétált az emeleten, sóhaját megtörte a gépek szünet nélküli sípolása, búgása, zakatolása. Soha nem hagyhatják abba a munkát, hiszen az élet apró óriásai függenek rajtuk.

A folyosó végén magára vette steril köpenyét és kezéről rutinszerűen lemosott minden idegen szennyet, mielőtt az inkubátoron át megsimogatta gyermekét. Még aludt... négy napja alszik.

Aztán gyorsan abba a helyiségbe sietett ahol mindig lefejte a nyughatatlan anyatejet és utasítás szerint kiöntötte.

Kigombolta virágos kórházi hálóingét és kibuggyant halvány, duzzadt melle, melyre térképet rajzoltak a lágyan sejlő erek.

Az Arab leült szemben a Nővel, lábait keresztbe fonta, értésére adva, hogy nem áll szándékában magára hagyni.

A piros fotelt kitöltötte a fekete góliát és fehér köpenyén izzott a kíváncsiság. Furcsa kontrasztot alkotott nem létező szánakozásával.

- Honnan jöttél?- kérdezte gondolatban a Nő, míg az első cseppek kínosan hullottak a pohárba és kereste búvóhelyét a fotel mélyén. Nem tudta mi vezérelte ide az afrikait és azt sem, szólhat – e neki.

Megpróbálta elűzni a fotelból és maga elé képzelte Afrika ruhátlan, táncoló lányait, kiket már tizenöt évesen utolért a gravitáció. – ez jóleső érzéssel töltötte el. Biztosan nem látott még fehér női testet és nem az egyetemen tanult elméletek űzték ide.

Majd tétován leengedte válláról a ruhát, önmaga cinkosa lett.

A fekete megcserélte lábait, a fotel karfájára könyökölt és leplezetlenül bámulta a Nőt.

Bámulta a szemét, a száját, az arcát, a kezét, a lassan lecseppenő anyatejet és a bokáig érő virágos hálóinget.

A Nő arra gondolt, talán jobb lenne, ha mindent levetne magáról, így nem kellene a fekete agyát dolgoztatni és becsapni irreális képekkel.

Mosolyogva a góliátot nézte, majd odaképzelte pucéran a szertartás közepére… valami áldozati rituáléban…

Megkönnyebbülten sóhajtott, - annyi volt szemében a  fekete, mint lefejt langyos tejében a keserű csoki. Megvívta a csatát és megkínálta volna egy pohárkával, mert látta, hogy az Arab nagyot nyel.

A Nő lassan begombolta hálóingét, megvető pillantással a szemébe nézett és kötelességtudóan borította ki az ösztön szülte tejet.

A góliátot meztelen mosolyából kibúvó vágyai  kínozták és leült minden reggel, szemben a Nővel.

  

EDY•  2011. június 17. 15:59

Doktor úr, maga de jópofa (2.)

Lassan virradt, bár a Nő nem is aludt. Agya minden zuga köré biztonságos falakat húzott, míg kínjai gyötörték  megszült újra és újra az Istent minden percben kérdőre vonta.

Már megint jönnek ellenőrizni sorba, valaki ki ne maradjon.

Az egyik kitakarta a másik pedig vissza a harmadik jeget hozott ...

- Jól esne?- kérdezte és a Nő némán bólintott, ez volt testének egyetlen engedelmes mozdulata . A jópofa doktor felemelte dagadt lábait  az enyhülést hozó jeget a nő gátjára helyezte és megkérdezte :  - Jó így, Kedves?

- Kurva jó …  – gondolta magában a nő és utazó táskájában lapuló csipkés bugyijára gondolt, hogy könnyebb legyen az idegen doktor szemében kutatott, majd hálásan rámosolygott.

Újra negyven kilónak képzelte magát, selymes haja omlik a vállára, porcelán bőrén táncol a nap és általában csendes volt néha mondott fontosat párjának csak…

Verejtéktől ragacsos haja kuszán terült a párnára, szeme fekete karikák között csillogott a láztól,hasán kék-zöld-fekete foltok, ,mintha előző este tizen megerőszakolták volna, talán annak is örülne...

Megivott már öt liter vizet és fránya veséje még nála is makacsabb volt, ma is marad a katéter

Aztán pedig holnap is.

Megérkezik Ő, ki a nő szemébe nézni nem mer, akiben kapálózik az elnézést, de gondolatába fullad. Már nem idegen a Nőnek, hiszen tegnap megismerhették egymás mivoltát, tiszta kezében még jajong a Nő lüktető méhe, melyet visszavarrt.

- Kéne majd egy kis vér… suttogta csendesen

- Ott van a lepedőn és a steril szoba padlóján fojtotta magába szavát a Nő és hányingerével küszködve nyelte még az édes gáz ízét. - adja vissza.

Milyen jóképű a doktor akár vacsorázni is vihette volna, de a mészárlást jobban kívánta előző este, majd beleszagolt a Nőbe.

- Talán büdös vagyok, vagy már rohadok? - kérdezte a Nő

És a Doktor sápadt szégyenében válasz nélkül távozott.

Egy nővér elvitte a jeget, - még felfázik… méltatlankodott.

A Nő tudta, hogy a jópofa doktornak panaszkodni fog, ha még egyszer meglátogatja és sírva a fal felé fordította fejét.

Sokára jött a jópofa doktor, talán eltelt egy-két óra, kérdezte nem olvadt-e ki a jég és a Nő alig várta, hogy megmondja azt már rég elvitték és kérte hozza vissza újra.

 Megtett mindent a jópofa doktor, sietett nagyon a nő kedvébe járni, fájdalmán kicsit enyhíteni és nem kellett neki semmi sem százezer, sem ötezer, még csak ezer sem, mert ott lakott benne az ember. Együtt érzőn kitakarta a Nőt, ráhelyezte a jeget újra és igyekezett fájdalmat nem okozni, ha lehetett még ilyet.

A Nő tőle is megkérdezte büdös – e, mert a tegnapi borzalmat senki sem mosta le.

Jött egy nővér, aki határozottan közölte, hogy a mosdóig el kell menni.

Egy infúziós állvány, egy katéter és hatvan kiló hús…képtelen mozdulni.

- Az túl messze van… - gondolta a Nő

 Van az három méter, de lehet, hogy négy. Tudta, nem megy sehova és ma is a tegnapi mocsokban alszik el.

A kórteremben lévő szoptató anyák arcára ráfagyott a döbbenet és az éltető tejet magukba szívó újszülöttek cuppogása a Nő szívét szilánkokra zúzta. Egyszerre érzett megalázottságot, szégyent és dacot és könnyei között újra a táskában lapuló hófehér csipkés bugyijára gondolt… talán már soha nem veszi fel senkinek.

     

EDY•  2011. június 13. 15:24

csak morzsát adj (1.)

 

                    

                            

 

 Steril szobában steril álmokat sző és magzatát várja a Nő, ki anyai ösztöneit dédelgette már rég. Szemében végtelenre nyúlt a várakozás, míg mosolyogtak sápadt arcára a sürgető infúziócseppek és sejtetni engedtek egy új életet.

Fontoskodva jött-ment egy szülésznő, néha mosolygott, és színlelve az érdeklődést megkérdezte:

- Hogy van?- és esze ágában sem volt megvárni a választ, mert még várta az ebéd és már elmúlt du. négy. Pedig mély sóhaj ült a Nő szemében, mely annyira vágyott kiszakadni…ringatózott csak tovább egy szivárvány öblében.

Türelme túlnőtte fájdalmát és csendben üresedtek a jövőt rejtő oxytocinos palackok.

Közeledett, léptei alatt a gőg hatalma nagyra nőtt és a Doktor végre megérkezett

- Ne féljen Kedves!- hangzott a formaszöveg és sietősen ellenőrizte műszereit, majd órájára nézett.

Bosszankodott keveset, hogy túlórázni fog a Nő miatt, akit életében először lát.

- Adjunk még több oxytocint !- utasította a szülésznőt,és foteljából kedvenc filmjét nézte,semmiképpen nem akart lemaradni.

Gondolta gyorsan befejezi ezt a szülést és itt felejtheti felelősségét ,mi köze ezekhez az emberekhez sosem látta őket,sosem járultak hozzá hosszú hónapok alatt a jól megérdemelt nyaralásához…

- Lassul a szívhang!- első emberi megnyilvánulás a rémület, mely inkább önmagát féltette.

A Nő sikolya tucatnyi embert gyűjtött maga köré a steril szobába és hirtelen olyan fontossá vált, mint az esti sorozat vagy a délután bepótolt ebéd.

A Doktor vállán elégedetten ült Hippokratész, csak emberi mivoltát felejtette el. A szavak sürgetővé váltak, míg a magzat küzdelme hiábavalónak tűnt.

Lassan angyaltáncot járt szépséges lelke, az ajtón túl szárnyakat bontott, de ott senki sem várta.

- Azonnal egy vákumot ide!- visszhangzott a Doktor ideges üvöltése és közben a Nő húsa könyörtelen hasadt szabad utat adott a jajongó vérnek, mely elöntötte a steril szobában rügyező apró álmokat.

- Vedd el Uram, vagy tégy belátásod szerint!- kívánta végét a Nő. Szétzúzott agya egérutat keresett és ájulásba menekült, remélte mire magához tér boldog lesz. A Doktor szeme előtt a statisztikai adatok lebegtek, nem ronthat rajtuk…vissza kell hozni, de nincs felruházva csodatevéssel, csak egy esküvel, melyet megcsúfolt már annyiszor. Remegő kezét forró vér áztatta,- jobb lett volna százezer a markában az nem fájna ennyire, nem hozna kétségbeesést. Százezerért nem ül a fotelba.

Az Isten engedte, hogy a Nő gyermekét ismerje és kis testében életre kelt a rózsaszín,  lelkében táncoltak az angyalok.

A Nő szíve idegen vért pumpálni kénytelen és szemében tegnapi sóhajok kínjai kitörni vágynak. Kezében a gondoskodás halhatatlan ereje…

Csak morzsát kér, hogy szépen berendezett hitét táplálni tudja, ha már élete nincsen.

  2011.06.13.zajácz edina 

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom