Queenie

Avagy a hétköznapi Isten labirintusa
/"Si latet, ars prodest."/

Hétfőn viccet meséltek nekem
jó kedvükbe voltak az égiek,
egy hét kellett hogy megértsem,
de egy hét és te is megérted,
Csak hallgasd végig!

Hangot adnék a némaságnak,
mégis dicsőbb beszéd a csend
(ezt suttogják a Marslakók odafenn).

Itt a szél belémszeret,
mint a szaturnuszi képzelet:
S a világ széléről a Holdra lök;
s a tébolyult űrben széttörök.
-Milyen hangosak itt a holtak!
Te is hallottad minden szavukat?
kérdezte én a magamtól:
megbolondult az alkimista az aranytól-
nagyobb őrület származhat a napból...

De otthon, a föld csonjára ráhullottak
a hervadt szirmokat eláztatott könnyek - 
egyszerre jönnek: átkozott lakói a földnek. 
Eltemették ők saját magukat-
így büntet egy Jupiteri kárhozat:
Föld forog a Föld körül.
erős irónia- mint az olyan kedd
amely lemészárolja a természetet
s neptunuszt rajzol a papirra,
hogy ráírhassák bolyongó szavaikat 
a fák;
-előző életünkben megismertük 
mi is a szaturnusziak fájó igazát..

A Hold járása változó:
jelentettem ki, mintha hallaná
a sokaság, hogy én most nem hallok semmit.
Levetette fénylő köntösét,
és percre felcsillan a remény:
aranyban izzik az a tenyér,
amely elkap ha elkap,
ha elkap a zuhanás
de aztán erősebb az óceán mélyén a nyomás:
Sok a talán és a ha- 
a Hold járása változó,
-felruházta sok oldalát 
mint csillagképek Duellonát.

Alattad is hét, feletted is még
s középen ti vagytok a szakadék.
A végső 6 rám éjszakánként,
nappal megvitatom magamat:
A hat alma hatalma
megtört szombatra!
Az almafák árnyékában
alkonyatkor megüzente nekik a legszebb:
és ők is elsírták magukat,
De hiába- nem hat szombatra
sötét boszorkányokra-
Freya nemes, isteni könnye.

s aztán mikor elfogy a hold
és elnémul lelkemben minden ami holt:
nevetek végre egyedül egy jót:
ez az amiről a nap szólt!
olyan sok szót hallottam a csendben,
hogy nem hallottam az egész történetet:
Egy-ben-
elbújt a mars a nyelvemben.

A némaság sötétjét 
fényesíti a csend,
szó nélkül mondta-
hallgatni bölcsebb!
Elhittem- hisz az időnél öregebb
s szava az ólomnál nehezebb!
Ő ha eljön, mindent egybeolvaszt,
mint részeg higanydarabokat
az ikrek fényes diadala;
Eggyé vált Istennel Duellona.

13 utat kell megtenni a végső célig! 
A bodzafára esküszöm,
nem vagyok bolond, csak átkozott,
de bennem mindenki hozzászokott.

Aztán mikor végre leesett,
olyan nehezen, ahogy a vasárnap elesett, 
nevetve néztem bele a reménybe-
Ez volt a hét vicce, a szent égbe! 
S mostanra minden viccet félretéve
elárulom milyen isteni a nap fénye!
Annyit kértem- valamit mondj még
s hétszeresen esküszöm 
azt mondta: It's Monday!

Voltam olyan, ki könnyelműen bízott,
Holt hamura is tüzet szított.
Olyan, ki szenvedélyben égett,
Ki halálban látta a szépet.
Ki ember hibáit nem látta,
Aki fájó lelket megszánta.
Akinek elvárása nincsen,
Másban láttam valódi kincsem.
Kinek szerelme igaz, s hirtelen,
Belőle vált, rideg, szívtelen.
Mércém szintjét màr én sem látom,
Akkor sem, ha egyedül fázom.
Jégvirág díszeleg ablakom falán,
Milyen gyönyörű! Belátom? Talán!
Komolyságban színtiszta jeles,
Ilyen lettem, hideg és jeges.
Ítéletem életre szóló,
Vad virág helyett fa kóró.
Nem lepett meg, akivé váltam,
Valóban sosem éltem nyárban.
Napsütés csak a felszínt éri,
Fagy az, mi hatol csontig, vérig.
Gyönyörű, kegyetlen, zord a tél,
Páratlan jégkristályt hord a szél.
Te vagy, ki férhet falam mögé,
Akit engedek magam köré.
Egyedül maradtam, nem bánom!
Nyárnak szépségét màr nem látom.
Neked vallom,valóban tetszik,
Jégvilág bársonyos, hercig.
Meleg házamból ki nem lépek,
Hitem kandallója éltet.
Fagyott folyóba vésett két szó,
Gyűlölj és Szeress, ez a végszó!

(2013. Október 02.)