Kabát

Kabát

Egy test voltam kinek szelleme is volt.

Most egy szellem vagyok kinek teste is van.

Viselem termetem, mint egy hosszú fekete kabátot.

Mi hordja, mi a váz?

Persze jól jön ha esik, ha fúj, de napsütésben meleg,

szabad mozgásom zavarja.

Látszik rajtam ki vagyok: divatos, szakadt, jól ápolt.

Ha szellemem és lelkem viseli, szálai közé fény kerül, s könnyed repül.

Kimossa, megvarrja, leteszi, felveszi, jó gazdája.

Ha nem ők hordják, húzzák a földön, zsebeik megtelnek, nehezebb lesz.

A szövetszálak közé a félelem ősz cérnaszálai szövődnek az elmúlástól.

Tele leszek foltokkal, túl szűk, nem tetszik a színem, lóg rajtam, átszabom.

Nem bírok a kabátomban megmaradni.

Már minden arra figyel, bár csak jó lenne rám! Ettől boldog lennék.

Hirtelen elszalad mellettem a Szentlényeg és fülembe súgja: hiszen ez csak egy kabát.

Talán nem nekik kéne hordani.

Egy test voltam kinek szelleme is volt.

Most egy szellem vagyok kinek teste is van.

 

2019.02