Papírfecskék
VersAlkonyi mozzanatok
Lombrebbenés súgja magát a csendbe,
Sugárhullók az elsercenő fények,a látmagasság földet csókolni kész,már ébrednek nyüzsi bogárlények,ott, hol a réttarkaság árnyakba vész.
Hattyúnyak-Hold sziporkázik ezüstként,a szénkarcéj is kifújja tejfüstjét,és ujja közé zártan hamvadni téra még megmaradt pírlob, mely színt ígért.
Íriszek pillakarjába odabújaz álom, ahogy sorra szunnyadoznak elablakok mézlámpái. Lám, így múlemlékképpé egy alkony, így moccan el.
Szeptember felé
Egyre foltszerűbb a pecsétvörös alkony,
Nyárból az őszbe
Mint sokat mosott ruha, úgy veszti
Közel a ködkelték lágy ezüstje,fénysarjadó hajnalok gyömbéresaranylása, az éj párafüstje.Táltosan lovagol a szélménes,
búzasárgák szálmaradványainemléket legel. Mandarinos leszjuharok lombja, puha árnyaikközt hull el minden este hozta nesz.
Utolsókat sóhajt a rétillat,mialatt a hőhalál szeptembert szül,a levegő is hervadást szippant,és véréből a tűz messze repül.
Vidéki lélegzés
Hajnalodik. Bogárhátú dombok
mögül felleskelődik a fény, nagy
a csöndesség, a szél szíve dobog
csupán, és hűvös visszhangokat hagy.
Vízopál csillan meg fűszálszemekben,
foltos dorombolva nyújtózik egyet,
de mert a táj félhomályberekben
piheg még, szundításnak hajt fejet
ő is. Harmatszagún sóhajtanak
a lombtestek, arcukon gyöngyösen
tükröződnek hunyó csillagsugarak,
ragyognak a Napban aranypöttyösen.
Mint a fehér csipke, a lég oly tiszta,
tüdőmre terül e pezsdítő íz,
levegővételem varázsát issza,
frissessége vitorlásfelhőkig visz.
Éji nyár
Ciriphúr zeng, húzzák a tücskök, alszik
selyemlevegővel takargat az éj.Zárt szeműek mind a csillagok, és fentaz éghaj csupa borzas felhőtaréj,
az ezüst tányér-Hold más asztalra lelt.Az álmok nyugalma szívdobogva él,a csönd mellkasa lágy zsongással telt.
Szunnyad a muszáj, elernyed az elmeláza, ma nem fűti éberré a nyár,pihenésbe hull a szív, mint egy pernye,míg rügyre nem fakad a hajnalszár.