zoltan.aranyodi blogja

Móricz Zs.körtér, 11.40. Megszólít egy középkorú, tisztán dealulöltözködött emberfia. Eleinte kissé gyanakodva, de hagyom a mondandóját befejezni.- Uram nem pénzt szeretnék kérni...ha megtenné, hogy vesz egy kiló kenyeret, azt hálásan megköszönném! - és sóvárgó tekintettel rámutat a tíz méterrel odébb lévő Príma pék szaküzletre. Vásárlás közben kis gombóc nő valahol toroktályon, majd enyhén nedves szemekkel cserél gazdát a darab vekni. Úgy szorítja magához frissen szerzett betevőjét, mint anya az újszülött gyermekét, majd ismételt köszönetnyílvánítások közepette hátramenetben távozik...Én ( sem így ) szeretlek Magyarország! 

Stephant a telefonhívás utáni reggelen újból elöntötte a jól ismert érzés. Egyre ritkábban, de előjött még néha. Levegőtlenséggel, szív környéki szorító fájdalommal, szemekből patakzó víztömeggel járt, ami folyik megállás nélkül, órákon keresztül. Közben szédülés, szeretett személyre irányuló hiányérzet, ami érdektelenséggel, céltalan bolyongással párosul.Tudta, hogy nem mehet. A szívét darabokra törték, még ugráltak is rajta egészen addig, míg porrá nem vált és el nem fújta a szél az utolsó szemig.Az egyik pillanatban még a sziget toronyházait pásztázta, a másikban egy belvárosi előkelő szálloda lobbyjában próbált teát magába tuszkolni, eredménytelenül, mígnem a Nathon Road sikátorai között találta magát. Betévedt az első nyitva levő kocsmába, ahol az első ital elfogyasztása után megkönnyebbültség járta át, levegőhöz jutott. Élvezte ezt az állapotot, tartotta magában ameddig lehetett. Keveset rendelt, tudta, hogy az alkohol nincs rá jó hatással. Megkönnyebbülve sétált át kedvenc parti éttermébe, ahol további két ital elfogyasztása után az ebédet is sikerült leerőltetnie. Végtelen nyugalom járta át, a Citi toronyházain elmerengeve belealudt a desszertbe. Magához térve újból kerülgette a rosszullét. Egy újabb ital rendelése után felhívta újdonsült barátnőjét, kinek már jelenléte is nyugtató hatással volt rá.Eleinte...- Ne igyál, csak két sört, megnő a hasad tőle! - kért utána hármat, pedig évekig egy kortyot sem ivott...többször gondolta, lehet az volt a baj...akkor hagyták el végleg.-Csirkét se rendelj, sok benn a méreganyag, a hal sokkal egészségesebb! - dupla adagot kért, ez esett jól neki, pedig évekig zöldségeken élt, a mai napig azt részesíti előnyben.- Öt perce már, hogy nem mondtad mennyire hiányzom!- Ugye nincs másik nő a közeledben?- Hogyan lenne, egyetlenem! - válaszolta, majd gyengéd csókot lehelt a pultoslány nyakára két rendelés között, finoman végighúzta kezét gömbölyű kis fenekén, aki háláját apró, kemény mellei érintésével viszonozta, kicsit ott felejtve hátsóját.-Reggel van szabad két órám, felugranék hozzád!- Ma sok a dolgom, inkább holnap gyere! -válaszolta kaján vigyorral az arcán...miután tudta, előző nap kétszer is kitöltötte szerelmével minden lehetséges nyílását.- A jóból is megárt a sok! - mondta magának félvállról, majd felhúzta kedvenc Nike cipőjét és elindult a Promenadera, szokásos reggeli szertartàsát végezni.Nagyon hasonlított az akkori nagy Ő- re, kitől két hónap alatt többet kapott, mint előtte az összestől együttvéve. És itt elsősorban nem az ágyjelenetekre gondolt, bár az is emlékezetes maradt számára. A gondoskodás, a törődés, a szavak nélküli egyetértés, az érintésének még az emléke is olyan felejthetetlen volt, mintha minden tegnap történt volna. Több mint egy évtizede.Egyből megismerte. Jellegzetesen kecses léptei, hosszú, kivasalt, dús, barna hajkoronája, messziről is feltűnő, hatalmas mandulaszemei, méteres szempillái és az elhagyhatatlan fehér bőrkabátja, mely kiemelte őt a tömegből.-Helló Édesem! - kiáltotta messziről, majd egy csók kíséretében lehuppant mellé a fotelba.- Mi történt, mi a baj? - Miben tudok segíteni?- Elvagyok, már jobb, csak a szokásos!- Ezt már többször megbeszéltük, ne gondolkozz annyit. Élvezd amid van, a többi meg alakul szépen! - Naponta beszélsz velük.- Nagyon aranyos vagy! - válaszolta, de gondolatai egészen máshol jártak.Otthon volt. A garázsban. Épp a síléceket pakolta az autóba. Hajnali három óra. Ilyenkor szoktak indulni elkerülve a reggeli forgatagot. A szendvicseket becsomagolta, az italt mellétette a kosárban. A kicsit lehozta a karjaiban, édesen aludt, a szempillája sem rezzent. Gondosan betakarta mind a hármat és elindultak a hegyek felé. Havazott, erős szembeszél fújt, de föntre napsütést, és jó időt ígértek.Ez volt az első alkalom, hogy nem jött velük. Hosszú évek elfotott sérelmeit gyűjthette magàban, ami erre az elhatározásra késztette, de egèszen apró, hétköznapi dologra fogta. Itt még. Ő is azt hitte, menthető a dolog, de rég kettős életet élt, amit magának sem mert bevallani. Ahogy kifordult az autó a garázsból, felemelte a telefont.- Jöhetsz drágám, elmentek!Eljött az Ádvent ideje, fellöltöztették az utcákat, épületeket. Errefelé nem havazik. Csúnya, nagy piros fenyőfák diszítik a tereket is, hatalmas fekete gömbökkel. Még giccsnek is ronda. A Pacific Placen halk karácsonyi zene ütötte meg fülét, egy szépnek talált díszlet mögül. Bécsi ádventi hangulatot idézett. Megköszörülte torkát, vett hasra egy nagy levegőt, intett a karácsonyfán csimpaszkodó angyaloknak és elindult kedvenc teázója felé.Még nem tudta, hol tölti az idei ünnepet

Maga sem tudja hogy került a tüzes spanyol énekesnő, Maríja combjai közé, az események ilyenformán is gyorsan pörögtek.Amióta ráesett a szobornál, többször gondolt a lányra a kórházban.A balesetnél régi szerelmének látta, még a szavait is hallotta, de rájött, hogy csak hallucinált. Az éjjeliszekrényen megtalálta névjegyét, amit a látogatásnál hagyott egy szemüveg kíséretében. Valószínű viccnek szánta, ugyanis nem volt lencséje.A technika csodájának köszönhetően napok alatt bensőséges viszonyba kerültek.Az első találkát a szálloda halljába beszélték meg. Izgatott volt. Halványan emlékezett az arcára, képeken is csodálta, de várta a személyes kisugárzást. Negyedórás késés után megcsörrent a telefonja.-A hotel parkolójában vagyok, nem találom a bejáratot! Gyere értem, légy kedves!Kettesével szedte a lépcsőket, az alján lassított, de érezte, hogy szíve hevesebben ver. Nem látott sehol hasonló arcot, elsétált az utcasarok irányába, ahol váratlanul ott termett előtte. Rögtön felismerte. Földbe gyökerezett a lába, teljesen elveszett a két hatalmas, barna mandulaszemében, megszólalni sem tudott.- Hát te mit bámulsz?- Én...csak...olyan gyönyörű vagy!- Hova megyünk?- Ahova szeretnéd, nem a hova a lényeg, hanem az együtt!Elindultak a földalatti felé, miután esélyt adtak a napnak. Az első perctől érezték a mágneses tapadást, mintha mindig egészet alkottak volna. Leheletfinom érintések kísérték utazásukat a földalattin, a Times Squaren, a Causewayen keresztül egészen a mozi bejáratáig.Egyből találtak egy kedvükre való filmet. A székek kényelmesek voltak, a felső páholyban foglaltak helyet. Szinte természetes volt az érintés, a kezek játéka, az összebújás. Olyan otthonosan történt minden, mitha mindig ismerték volna egymást.Itt tapasztalta meg először azt a fajta örömteli érzést, amit a könyvek is sokféleképpen neveznek.A lány érzéki természetesen vastag ajkával finoman harapdálta, csókolgatta ujjait, egy pillanatra finoman eltolta magától, majd vállába simulva kezdte ismét. Közben dorombolt, mint egy kiscica. Két kicsi kezével finoman cirógatta, gondosan elkerülve a kritikus pontokat. Ekkor váratlanul tűzijáték ezernyi fénye röpködött a teremben hosszasan, szünet nélkül. Kicsit alábbhagyva kezdődött elölről. Ő meg csókolta édesen, kisebb szüneteket tartva.Megszédülve jött ki a teremből, a film végére nem is emlékezett. A mosdóban csodálkozva tapasztalta, hogy nadrágja teljesen száraz maradt. Egy teljesen új, soha nem ismert élménnyel lett gazdagabb.- Menjünk, villamossal, nagyon szeretem! - mondta, ki sem véve kezét az övéből. A széken az ölébe ültette, gyengéden átkarolta derekát, közben oldalról nyakát simogatta leheletfinoman. Újra iskolásnak, tinédzsernek érezte magát.A villamosról leszállva a hajó mellett döntöttek. A földalatti gyorsabb, a komp hangulatosabb volt az átkeléshez. A toronyházak vidáman kapaszkodtak a felhőkbe. Önfeledten, szó nélkül ölelték egymást.Kéz a kézben végigpásztázták a Promenádot, a város híres sétányát, ahol turisták tízezrei fordulnak meg naponta, fényképezve a hírességek kézlenyomatait és a szemben lévő épületeket.Az ebédet abban a parti étteremben fogyasztották, ahol újdonsült szerelme énekelt esténként. Nem a megélhetésért, szórakozásból tette. Közismert személyiségek, helyi hírességek százai fordultak itt meg naponta, ennek ellenére rövid idő alatt megismerte őket.Éppen a főételt szervírozták, mikor megcsörrent zsebében a telefon. Egy halk, rekedtesen, szomorkásan édes kislányhang szólt bele:- Apa...de jó hallani a hangod! - Nagyon hiányzol...szeretlek...mikor jössz haza?

"-Az igazság, hogy képtelen vagyok szeretni...úgy...nem is én vagyok akit keresel, csak az elfojtott vágyad hiánya. Egyébként nagyon! Mint bárki mást. Érdem nélkül, elvárás nélkül, önzetlenül. Hiszem, hogy mindenki erre vágyik, még ha sokszor nehéz is bevallani önmagának. Hiszem, hogy ez az egyetlen erő, ami még összeköt bennünket, bármilyen nehéz is nagyon sokszor elhinni. De úgy nem megy...ha már egyszer igazán eldobtak, mint egy rongyot, szétteposták a lelked és még köptek is rá egyet, akkor óvatosabbá válsz. Éber maradsz, figyelsz, szeretsz, adsz önzetlenül, de amit meghagytak belőled, arra nagyon vigyázol. Noha tudod, hogy nélküle nem élet az élet, sőt belőle fakad...ennek ellenére kivárod. Kivárod, mert érzed, ha a kevés még egyszer megtörténik egy hasonmással, abból nem lesz erőd felálni. Ha még egyszer megtörténik, abba belepusztulsz...

Ha türelemmel várod, megígérem neked, hogy eljön. Megígérem, megérkezik egyszer és megadja neked azt, amire képtelen vagyok. És akkor jót nevetsz magadon, az elvárásaidon, egész világon, mert szavak nélkül is érzed, hogy beteljesülve ti vagytok a mindenség.Ezért kérlek, ne keress, figyelj, ne add az fel az álmaid és meglátod, egy nap beköszönt a csoda...

És attól a naptól fogva megtapasztalod azt, amit mindig is kerestél, önmagatok minden pillanatában!"

Imádnivaló ez a kis hely. A nemzetiségekkel, nyelvekkel, korokkal, kúltúrákkal, illatokkal keveredett csokoládé íze mindent felülmúl. Kivéve a szerelemét, ami teljesen sajátos eufóriával fonja körbe a várost, az ittlakókat és a betérőket.A dombos, völgyes sikátoros, törpeházas kisutcák tágas, de barátságos terekbe torkollanak, ahol hangulatos zeneszó mellett majszolják a frissen sütött kürtöskalács ízű rajnai levegőt. Minden összespórolt pénzünkön ellenállhatatlan, házi készítésű csokoládét vásároltunk. Bohém hangulatú, nyüzsgő romantikus kisváros, tele sikátorokkal, lépcsőkkel, terekkel, gyerekekkel, éttermekkel, kávézókkal, élő zeneszóval. Az illatok mesterien keverednek a négy vegyesen használt nyelv és a lenyugvó nap sugarai közé.Öröm itt az élet és a munka. Csak az esernyő hiányzik...teázás utáni sétálás közbeni elázás, talált netezés közben a város és egy kedves szívében