zoltan.aranyodi blogja

Thomas éppen lefordult újdonsült barátnőjéről, mikor megcsörrent a mobilja. Még zuhanyzásra sem maradt ideje. – Este hétkor találkozunk a Lágónál! – súgta még félálomban doromboló kedvese fülébe, majd sietve magára kapta cuccait és elindult a part irányába.

Stefan az órájára pillantott. Igyekeznie kellett, a váratlan riasztás ellenére a pontosságot éppúgy megkövetelte magától, mint tőle fölöttesei. Egy leheletnyi csókot dobott mélyen alvó felesége homlokára, óvatosan visszahúzta a szomszéd szobában édesen szuszogó kisiskolás hercegnője derekáról lecsúszott takaróját és halkan behúzta az ajtót maga mögött.


Pirkadni kezdett. A tó mögött, az Arlberg csúcsai fölül előbúvó nap első sugarai a vízből visszatükröződve megvilágította egy közeli fáról felreppenő hangos varjúraj baljós károgását. Telihold volt. A pályaudvar tornya fölött nyugaton a narancssárga holdkorong még erőteljesen osztotta a fényt magából. Pár korai kocogótól eltekintve a még alvó város, a nap emelkedésével egy időben kezdett éledezni. 


Salvatore harmadik generációs olasz családból származott. Szülei már bedolgozták magukat a svájci mindennapokba, viszonylag kényelmesen, nyugodtan élték jól kiszámítható életüket. Ő azonban nem tudott magával mit kezdeni. Semmirekellő volt az iskolában, majd annak végeztével is. Nem igazán találta helyét sem a békés kisváros falai, sem a környékbeli hegyek magasba nyúló oltalma között. Egyedül fegyvermániája adott neki némi megnyugvást. Valami nagyot akart alkotni, valami nagy durranásra várt, ami a veszély ellenére kirángatja a megszokás unalmas rácsai mögül, pedig megvolt mindene, amiről pár száz kilométerre, délre élő honfitársai álmodni sem mertek. Ehhez most kitűnő alkalomnak bizonyult a frankfurtiakkal kötött megállapodás. Gondosan telepakolta audija csomagtartóját, letakarta takaróval, a tetejére ráhelyezte bőröndjét, kézitáskáját, golf és teniszütőit es beindította a motort. A V8-as halk duruzsolásba kezdett.


1998-at írunk. Az Európai Unió első tömbje már öt éve megalakult. A látszólagos szociális biztonság ekkoriban békét sugallt a tagállamok polgárainak. Négy határátkelő van a városon belül, az ellenőrzések ez idő tájt jóval lazábbak, mint a korábbi években. Ritkán adnak ki riadóparancsot, azonban a közeli G8 találkozó végett a héten megerősítették a határfigyelő szolgálatot. 


Nem tudott a készültségről. Régóta élt a városban, ismerte a forgalmat, a határőrök szokásait és az átkelések gyakoriságát. A legalsó őrbódét választotta. Tudta, itt általában nem ellenőriznek, főleg nem a reggeli órákban. A frankfurtiakkal is letárgyalt mindent, kora délutánra volt megbeszélve a találkozó. Ma azonban tévedett. Már messziről észrevette a mocorgást az őrhelyen, de visszafordulni már nem volt lehetősége. Mély lélegzetet vett, kordában tartotta az A8 sebességét és szép lassan araszolt a kis átkelő irányába.


- Minek ez a nagy felhajtás? - vetette oda Stefan a társának. – Nem történik itt semmi különös, valami találkozó miatt van az egész! – feleli a másik. – Alig várom az estét, az új pipi még bejáratós! – kacsint kollégájára egy visszafogott bájvigyor kíséretében.


Nem bírta leplezni idegességét. – Miért pont ma? – gondolta magában. – Olyan szépen alakult eddig minden. Fegyverek tartására itt mindenkinek engedélye van. Viszonylag jó áron lehet hozzájuk jutni, a német feketepiacon a tízszeresét is megadják érte! – játszott tovább gondolataival, hogy elterelje izgatottságáról a figyelmet, de nagyon nehezére esett. Senki nem volt a környéken a két őrt kivéve. 


- Odanézz! Mi járatban ez itt korán reggel? – kérdezi Stefan a társát, miközben megpillantja a lassan közeledő limuzint. – Várj, kimegyek, megnézem! –feleli a Thomas. Pontosan akkor érkezik az autó a határhoz, mikor kilép az őrhelyéről.


 – Guten Morgen! – Úti okmányokat kérem ellenőrzésre! – mondja határozottan az egyedül lévő sofőrnek. Közben észreveszi a férfi leplezett zavarát, magánál tartva az okmányait. – Valami elvámolnivaló? – Keine waren, azaz nincs semmi! – válaszolja a másik most már észrevehető idegességgel. – Nyissa fel a csomagtartót kérem!
Izgatottan lépdel az autó hátuljához, felpattintja a csomagtartó fedelét és hátrál egy kicsit. A határőr kinyittatja a bőröndöt, megvizsgálja a becsomagolt sportütőket. Éppen elköszönni készül, amikor a közben félrecsúszott takaró alatt megpillantja egy papírdoboz sarkát. Visszamegy, kiemeli a dobozt, vizsgálgatja közben. – Ebben mi van? – kérdi a szemmel láthatóan ideges olasztól. Az nem szól semmit, erre ő kibontja és egy gondosan becsomagolt lőfegyver kerül elő belőle. Ekkor lepakoltatja a csomagtartó tetejét és nem kis meglepetésére egy egész fegyverarzenál kerül elő a mélyből. 
- Maradjon itt kérem, ne mozduljon! – utasítja határozottan a megriadt embert, miközben elindul mit sem sejtő társa felé az útlevéllel együtt, erősítést kérni. Fél szeme a becsomagolt dobozokon, keze a pisztolya markolatán, arra azonban nem számított, hogy az olasz, kabátja alatt egy csőre töltött uzival biztosítja magát. – Nagy fogás van, hívj azonnal erősítést! – kiabálja már messziről. A megriadt ember ekkor hátulról előkapja fegyverét és eszeveszetten tüzelni kezd. Pillanatok alatt vér borítja az őrbódé falát, bentről is nyöszörgés hallatszik.


A váltóőr nem látta az autót, csak a fegyverropogásra lett figyelmes. Kinézett a bakterház ablakán és észrevette a földön fekvő határőrt, meg a bőrkabátost, aki beugorva kocsijába éppen menekülni próbált. Gyorsan cselekedett. Egyik kezével a telefon tárcsázóján segítséget hívott, a másikkal a sorompókat engedte le, rázárva a sínekre a menekülőt. Mire a férfi felmérte a helyzetet, már a kommandósok is a helyszínre értek. 


A mentősök már nem tudtak rajtuk segíteni. Thomas, a kint sorozatot kapó azonnal elvérzett. Stefan, aki az őrbódéból kihozva még lélegzett amikor berakták a mentőautóba. Kedvesen rámosolygó kislánya arcát látta utoljára, miközben felfelé sétált könnyezve az alagútban, míg át nem ért a túlpartra. 


A kommandósok kibiztosított fegyverekkel közeledtek a lezárt autó és a magába roskadt ember felé. Felmérte a túlerőt. Tudta, menekülésre semmi esélye. Szép lassan benyúlt kabátja alá, előhúzta az uziját. Mire a többiek észbe kaptak volna, már egy sorozatot engedett a fejébe és hátrahagyott vak világába. 


A négy határból mára kettőt bezártak. A parton szabad a gyalogos átjárás, csak a kamerák figyelnek. Az őrbódé helyén ma egy vésett márványtábla áll, emléket állítva a két határőrnek.  


Kreuzlingen, 2015 március