Szomorú idő

Minap felkeltem ahogy szoktam.

Sötét volt.

Hold fényesen csillogott az égbolton.

Látszottak a kráterek.

Teljes képét mutatta,

lentről picik voltak, s szépek.

Kivilágosodott.

Nap tüzes volt, mint egy fiatal lány.

Vörös égbolton jól látszanak a fekete madarak,

ők vándorútra kelnek, messzire szállnak

a Nap tüzében.

Nap teljes erejét adta.

Melegítő sugarai jól estek.

Majd hirtelen az beborult.

Zord felhők jöttek.

Szél is feltámad, heves fújt.

Vihar közeledett, eső cseppek megjelentek.

Először csak finoman,

Majd egyre sűrűbben, már fájt mikor rám esett.

Csipet, harapott, fájdalmas volt.

Vártam, és ott egy helyben álltam.

Bőrig áztam, de kivártam,

az utolsó eső cseppet.

Majd ahogy jött, el is ment.

S, a Nap megint sütött,

melegített, éreztem, s jól eset.

Megszáradtam, s utam folytattam,

hogy megkeresselek.

S, melegítsd fel „ázott” testemet.

Érd. 2018-10-17