Kálmán blogja

                                   Császár!

                                   Sokan így hívnak, és hívtak.

                       Mindig fénybe voltál, be kell vallani Flóri,

                          hogy Te voltál a jó, a kiváló!

Nem feledjük, hogy még a Törö is jó volt!

Aranylabda még is a Tied Flóri.

Az egy elismerés, egy kedves emlék.

Most viszed magaddal a technikát,

jó, és szép játékot, és a sok Földi szeretetett.

 Ott fent is légy technikás, szedd össze a CSAPATOT, és ott is győzzetek,

mert MI itt lent a földön szurkolunk Nektek.

 

Szeretünk, mindig Flóri!

Emlékünkben élsz, és élni fogsz Flóri!

 

                                    Nyugodj békében! 

 

Sötét van, az est már leszállt.

Az utad, amerre jársz,

égbolton a csillagok világítják meg.

Vigyáznak Rád.

Csak figyeld, és kövesd őket.

Megmutatják, hogy merre menjél.

Figyeld, és az útról Ne le ne térjél.

 

Elvezetnek, amerre szeretnéd.

 

Lám, most egy csillag, ami fényesen Rád tekint.

Fényét adja néked, szeretetnek, szerelemnek.

Ha őt követed, más ember lehetsz.

Csak kövesd, az Ámor nyilát,

és a szerelem csillagát.  

Ne késlekedj, és kövesd a szerelem csillagát,

mert megmutatja, hogy hogyan folytasd tovább.

 

Kövesd a csillag útját!

 

Valamikor réges, régen,

Úgy ezerkilencszázhetvennégyben

Kérdi barátom tőlem, hogy

 

Hol van az a lány?

 

Akit múltkor bemutattál,

mert,

Szeretném Őt megismerni.

Sudár termetét kezeimbe venni.

Nevét egy fába vésni.

Szerelem szívébe bezárni.

Hullámos, vörös hosszúhaját simogatni.

Égszínkék szemeit hosszan nézni.

Pirosló orcáját megérinti.

Kedves mosolyát szívembe ölelni.

Finom kecses kezét tenyerembe fogni,

és el nem engedni.

Karcsú bokáját, hosszú combját,

kezemmel érinteni, csak érinteni!

Csak Őt ismerni, megismerni, szeretni,

csak Őt szeretni, és szeretni …

 

Bemutattam a szép leányt.

Barátom örült, és boldog volt már.

 

Múltak az évek, teltek a napok.

Láttam Őket, kéz a kézben,

mikor sétáltak a Városligetben.

Barátom még, a lányba szerelmes.

Pedig a hajuk, már kissé deres.

 

’Istenem, hol van az a nyár!

Mikor még ifjú, és szerelmes voltál. 

Mikor azt a lányt bemutattam Néked,

s Te, mint ifjú hozzá fűzted, az élteteted.

Ha a vendég hívatlanul 

hozzád becsönget.

Ajtót nyitsz a hívatlannak.

Hellyel kínálod,

ételt, és italt adsz, 

szíved kitárod, mert 

jó Ember vagy. 

Est ebéd után kellemesen

elbeszélgetsz, s majd a

kapu elé kikíséred, 

s barátsággal útjára

engedett,  mert hívatlant

eddig sem kedvelted.

Hát akkor miért adtál néki

est ebédet?

Miért itattad meg finom

szőlő levével?

Miért tártad ki néki

a szíved?

Miért beszélgettél el vele?

Akkor még Kedveltem,

mert a lány volt a régi szerelmem.