Sötét a város

Minden csendes a légy sem zeng már,
éjjel a vonat hangja hallatszik már.

A város sötétbe borul,
de engem Valaki hátulról megtámad orvul.
Nem enged, hogy Hozzád menjek.

Most még nem enged,
hogy Hozzád közelebb férkőzzek.
Két kezével visszatartja a testemet.
Kérdem Tőle, hogy miért?
Nem válaszol - vár, kissé visszatart, majd kitér.

Most már szabad az utam.

Rohantam Hozzád.
Késő volt, láttam, hogy más csókolja az orcád.
Most már értem,
hogy miért fogtak vissza engem.
Hisz már látom,
nem kell Néked a szeretetem.

Másnap.

Minden jóra fordul,
s a vágy belőlem, majd kicsordul,
hogy ismét próbálkozzak vele,
hogy fogadj engem a szerelmedbe.

Adj időt jövő Keddre,
hogy Hozzád mehessek,
s vedd a szívem a tenyeredbe,
hogy szeretetemet fejtsem ki Néked,
és ha kell, ott leszek melletted.

Enged, hogy megcsókoljam a pici szíved,
s újból kezembe zárhassam a piciny kezed.
Csillogó szemeidbe had nézhessek,
szerelmemet így fejtsem ki Neked.
Ismét csodálhassam a csodás orcád,
megérintsem kezemmel a pici szád.

A sötét városban adj nékem lehetőséget,
hogy Hozzád jobban fejtsem ki a szerelmemet.

Érd. 2003. 06. 09.